SZEMTŐL SZEMBEN

Elérkezett a Spirit színházas alkalmam negyedik része. Újra a fenti teremben voltunk, amelynek nagyon örültem, mert a kamaratermet túl picinek találtam. Nagyon szeretem, de egy olyen nagy közösségnek, mint nekünk kicsi. Judittal tisztáztam a múltkori dolgokat és nyugodtabb voltam. A mostani alkalom során átvettük az eddig olvasott verseket, melyek közül már tanulgatni kezdtem néhányat. Érdekes emlék jutott eszembe első osztályos koromból, 1994-ből. Amikor az első verset kellett megtanulni. Nehezen ment a fejembe. Alsó tagozatban mégis ötösöket kaptam versmondásból. Volt egy olyan alkalom, amikor elfelejtettem megtanulni egy verset 1996-ban. Aztán egy másik alkalommal a felelés előtt egy nappal, lefekvéskor tanultam meg egy három versszakos verset, mert aznap a nővéremmel a Városligetben voltunk.

Kosztolányinak az Azon az éjjelét tanulom. Nehezen megy, folyton elfelejtem. A hangsúlyossággal nem tudok most foglalkozni, csak akkor, ha kezemben van a lap. Szakaszonként tanulom a verset, de úgy dolgozik az agyam, mintha közben radírozna is. Borzasztó! Nem akartam átadni magam a kétségbeesésnek! Valamelyest össze tudtam kicsit rakni az emlékezetemben. Visszaemlékszem mikor a spanyol igék ragozását tanultam. Hát az sem volt épp kellemes, de belejöttem. Vagy amikor 2011-ben az előrehozott földrajz érettségire készültem és hányszor fagytam le miközben a tételeket tanultam. Szinte szétizzadtak kezemben a lapok. Most versekkel harcolok. Lehet azért ilyen nehéz, mert rég kellett verset tanulni. Felső tagozatban a Toldit kellett ami egy csomó versszakból állt.

Judittal úgy rendeztük el a termet, hogy egymás mellé kellett ülnünk. Judit pedig szemtől szemben velünk, mint néző. Elmesélte hogyan működik a színház, hogyan zajlik egy próba. Ha egy színész elejti a lapjait, rá kell taposni. Judit határozott, kedves asszony és felelősségteljes. Látszik rajta, hogy szereti azt, amit csinál. Nagyon lelkiismeretes és ezt látom az arcán is. Mestersége a színészet. Kicsit iskolában éreztem magam. Ez természetes. Én vagyok az egyetlen fiú. Emiatt van egy aprócska szégyenérzetem. Mintha Billy Elliott lennék, aki fiú létére balettozni megy. Én jelenleg a színvilág bolygójára mentem most, hogy ott is kipróbáljam magam. Most már megszoktam a társaságot és örültek nekem. Főleg Aida, az egyik tag. Ez jólesett nekem. Múlthéten kiborultam. Nem is csoda. Van egy másik nő is, aki rendkívül szép és mikor a 8 nőből Pierette néni szerepét játszotta el lenyűgözött. Sajnos videós anyagokat nem oszthatok meg, csak képeket. Van a csoportban egy bizalom, amihez alkalmazkodnom kell. Minden világnak megvannak a maga szabályai. Judit bízik bennem és nagyon megdicsért. Megjegyezte, hogy milyen ügyes voltam. Ez erőt adott nekem. Mindannyian ügyesek vagyunk. Ami nagyon hiányzik belőlem az önbizalom. Néha nem tudom elengedni magam, sokszor beszűkülök. De azt a komolyabb feszengést már nem érzem, mint akkoriban a Mozaik közösségben. Az a Ben már nincs többé! Már nem félek úgy másoktól, mint rég. Ha Judit akkoriban ismert volna, bizony az első alkalom után elcsúszok. Hihetetlen hogy mennyit fejlődtem. Vannak dolgok azonban, amelyek a mai napig gondot okoznak. Néha kiborulok apró dolgokon, nem mindig tudok kezelni egy adott helyzetet, szituációt és sokszor tartok attól, hogy mások kinevetnek. Nem tehetek erről. Múlt pénteken mikor Eszternél voltam pont felvázoltam neki a harmadik alkalom során történt dolgokat. Eszter azt mondta, hogy az érzékenységem a személyiségem része és hogy jó az, ha felvállalom önmagam. Egy érzékeny ember nem gyenge. Akkor sem, ha sír. Ha sírunk azt jelenti, hogy vannak érzelmeink. Nem kell követnem a társadalom merev elvárásait. Véleményem szerint azért is frusztráltak az emberek, mert félnek felvállalni az érzéseiket és belül felgyülemlik megannyi lelki méreganyag, amely megmérgezi őket. Félnek attól, hogy kirekesztettek lesznek vagy kinevetik őket. Én már annyit szenvedtem az életem során, hogy már nem tudom magamban tartani az érzéseimet. Persze odafigyelek, miket írok le a netre, és miket csak az újságomban.

Mindannyian remekül teljesítettünk a negyedik alkalmon is. Persze voltak itt is hiányzók. 21:08-kor végeztünk. Éhes voltam és fáradt. Vettem egy Magnum Classic jégkrémet és itthon megettem. Nagyon sok éve ettem utoljára sima Magnumot. Édesapám Zuglóban volt, anyuval leültünk beszélgetni. Elmeséltem neki mi volt. Azt is, hogy Judit elmesélte a színházi próbák menetét. Anyu azt mondta, olvasta a neten Molnár Piroskáról, hogy olyan gyorsan megtanulta az egyik szerepét, majd lenyűgöző alakítást nyújtott, viszont másnapra elfelejtette azt. Édesanyám szerint szerencsésnek kell lenni ahhoz, ha valaki színész szeretne lenni. Én nem leszek színész, nem lennék rá alkalmas. Én önmagamat adom, az érzéseimet, a fotóimat, melyeken megbújik a múló idő, a szenvedély és a szépség.  

 

A BENovelas magazin sikere

A negyedik alkalomra elvittem a BENovelas magazinom legújabb, 79. számát, ami most már fémgerinces, borítóvédővel ellátott könyvmagazin, újságnapló. Témáját tekintve mindig is az volt, csak a fémgerinc és a borítóvédő lettek az új családtagok. Történt ugyanis hogy a Minicopyban nem tudták összetűzni az újságom, így kellett a gerincezés. Az eladó szerint sokkal szebben mutat. Csak egy ezresbe kerül a gerincezés. Szakdolgozatokat szoktak így kötni. Én már gerinceztem korábban. A jövőben is így tervezem majd nemcsak az újságnaplómnál, de az új elkészült telenovelláim esetében is. A Spirit színházban megmutattam az újságom és mindenkinek nagyon tetszett. Ott volt az a kedves lány is, aki múltkor megnyugtatott. Nagyon hálás voltam neki. Elvittem a Főnök a pácban A/4-es poszterét ajándékba a színháznak. Az is tetszett mindenkinek. A BENovelas magazinom töretlenül fejlődik, és a halálomig tervezem csinálni. Jövő hónapra a 80. szám lesz kész. Az újságomban fotómontázsos elrendezéssel vannak a reklámtartalmak, belül pedig a teljes tartalom.

Mindenki, aki bekerül ebbe az újságsorozatba, legyen egy emlék, emberek, satöbbik az életem részesei. Vannak azonban olyan személyek, akikben csalódnom kellett valamilyen oknál fogva és már nincsenek e körben. Az ő emlékeiket a korábbi számok őrzik s bár szomorúan és csalódottan tekintek rájuk, nem veszik el a kedvem a magazinom folytatásától. Mert az élet olyan, akár egy végtelen hosszúságú sorozat. Változik a környezetünk, a külsőnk. Jönnek és mennek az emberek,. De az én esetem közel 90%-ban elmennek.

BEN