KÉK KÖNNYLABDÁK, AUTI GONDOLATOK ÉS VERSEK

Minden évben, az autizmus világnapján szomorú, gyászos vagyok. Persze nemcsak ezen a napon, hisz egy év 70%-kában ilyen szoktam lenni. Boldogtalan emberként élek. Hiába van meg egy csomó minden az életemben, mégis sok űr tátong bennem. Eljött újból április másodika, az autizmus világnapja, amely során kapunk egy napnyi sajnálkozó figyelmet a külvilágtól. Tudom, hogy a társadalom, amelyben élünk nem egy toleráns. Nemcsak a politika káros hatásai miatt, hanem egyéb okokból kifolyólag sem egy befogadó közeg. Az egészben az a jó csak, hogy nem minden ember kirekesztő szerencsére.

Boldogtalan vagyok, mert 35,5 éves létemre még mindig nehézséget okoz számomra az autizmus. Nem tudhatom, mit hoz számomra a jövő. 35,5 éves létemre nincs úgy kifejlődve az agyam, mint más, hozzám hasonló korú pasinak és nőnek. A velem egyidős korosztály már érett, sokuk gyerekkel, családdal rendelkezik, míg én megragadtam egy szinten, ahonnan lehet ugyan fejlődni, sőt fejlődni is fogok, de 100%-kosan egészséges sosem leszek. Nem betegség az autizmus, hanem egy állapot. Nehézségeket okoz a kapcsolatok építésében, sok esetben olyan kellemetlen helyzetekbe sodor, amikor is nevetségek és viccek tárgyává válok. Sok esetben furcsák a megnyilvánulásaim, olyan témákhoz húz a szívem, amellyel nem tud mit kezdeni egy „halandó” magyar. Sok szempontból kitűnök a sorból, sok esetben próbálom megmutatni azt, ami vagyok, de ezek több %kában kudarccal végződnek. A kudarc mindennapos sajnos az életemben. Ha új közösségbe kerülök, mindig attól feszengek, nehogy elrontsak valamit. Ha valamit megszokok, és megszeretek, nehezen szakadok el tőle. Bizonyos embertípusok iránt félelmet is érzek, nehogy bántsanak. Nem egyszer kerültem abúzusos helyzetbe, egyéb konfliktusokba.

Évek óta tanulmányozom az állapotom. Sokat olvasok az Asperger szindrómámról, annak nehézségeiről. Sokszor találkoztam olyan résszel, amiben leírták, mi is a szenzoros érzékenység, a kiborulás, amiket én is annyiszor átéltem. Engem okoltak, holott nem tehettem róla. Nemcsak erről van szó, hanem sok más dologról. Nem tudom befolyásolni az agyam, nem parancsolhatok neki megálljt. Ez nem azt jelenti, hogy bármikor bekattanhatok és megölhetek embereket, hanem arról van szó, ha valami rossz külső inger ér legjobb esetben nagyon rossz lesz a kedvem, rosszabb esetben pedig szenzoros kiborulás következik be. Hiába vagyok enyhén autista, rám is ugyanúgy „vonatkoznak” ezek a tünet együttesek.

 „Mániák”

Autistának lenni = hangulatembernek lenni. A hangulat mindig is elkísért egész életem során. Van, ami jó hatással volt, van rám, de van, ami nem. Úgy gondolom, a hétköznapi emberekkel is ez van. A mániáim olyanok, mint a metróállomások. Különböző arculatúak és színűek. Az első mániám a mosógépek voltak, mert mikor gyermek voltam mindig szerettem nézni a gép forog és izgatottan vártam mikor jön ki a csőből a piszkos víz. Szerettem a villamosokat is nézegetni lakásunk ablakából, mert alattam mai napig is robognak. Aztán jött a metrós rajongásom, amikor rajongtam az atmoszférájáért. A hangulatosan kivilágított megállók, az alagutak szépsége mindig tetszett és tetszik a mai napig. Sokszor vágytam arra, hogy bemehessek és bejárhassam, de azt mondták, hogy nagyon veszélyes, mert a metró a sínből kapja az áramot. Amikor iskolás voltam akkor Aladdin mániás voltam. Imádtam ezt a rajzfilmet, mert a zenéje, a szereplők és a vicces oldala magával ragadott. Olyannyira hogy 2x is megnéztem a moziban és 1994-ben karácsonyra a mesét tartalmazó videókazettát kértem. Az volt számomra a legszebb karácsonyi ajándék! Folyton megnéztem. Az első zenei kazettám is az Aladdinhoz köthető. A zenéjét kaptam. A suliban ekkor kezdődtek az első megjegyzések. Főleg akkor, amikor vasárnaponként felvettem videókazettára az Aladdin sorozat részeit. A zsebpénzemet vhs kazettára költöttem, hogy minden rész meglegyen. Mindig repülőszőnyegnek csúfoltak, meg szőnyinek az iskolában. Magányos voltam és magam játszottam, mert senki sem akart játszani velem. Csak ez maradt nekem, ill. az hogy nézhettem, a többiek milyen hajmeresztő játékokat játszanak. 

Az Aladdint felváltotta a telenovella és a Sikolyos mánia. Ezekkel egyidőben kezdtem 2000-ben a Romantica csatorna sorozatait nézni. Ekkor szerettem bele a Venevision (venezuelai) sorozatokba. Olyan viccesek voltak, és egyedi hangulatot árasztottak. Megnyíltak újabb ajtók az érdeklődési területeken. Hangsúlyoznám, hogy nem minden telenovella tetszik, mert éppen hiányzik belőle az a bizonyos hozzávaló, hozzávalók, melyeket egyszerűen hiányolok. Az első telenovella ami tetszett a Homok titkai, majd jött a Celeste és a Vad angyal. Azután a Híresek és gazdagok. Az utóbbi kettőt Natalia Oreiro miatt néztem, mert abban az időben rajongtam a színésznőért és a zenéjéért. Naty volt az első latin zenei énekes, akit intenzíven hallgattam. Később mellé nem sokkal érkezett köreimbe Enrique Iglesias, majd 2002-ben Emmanuel Ortega (első zenész szerelmem), majd a többiek. Nagy kedvenc telenovelláim az 1998-as Perla, a 2004-es Sabor a ti (Az élet gyönyörű oldala), az Amor del Bueno, és a 2007-es Dame Chocolate. 

A telenovelláknak köszönhetően ismertem meg a latin zenei kultúrát és ezzel kapcsolatban információkat kezdtem gyűjteni az interneten. A Romantica csatorna honlapját intenzíven látogattam, lementettem kedvenc sorozataim fotóit, háttérképeit, képeslapjait, promóciós videóit. A lényeg az, hogy részemmé vált a csatorna. 2004-től pedig már külföldről is tudtam rendelni latin zenei CD-ket. Ricardo Montanert, Alejandro Fernándezt és sok másféle értékes USA kiadású lemezt a Music Storenak köszönhetően. Persze akkoriban nemcsak vettem CD-ket, hanem mellette töltögettem is a netről zenéket. Ekkor került a képbe a második szerelmem, Alejandro Sanz. A lényeg az, hogy minden, ami érdekelt és érdekel, azzal szívesen foglalkozok, írok, beszélek. Persze a latin zene mellett másféle zenét is meghallgatok. Pl. Phil Collins is a nagy kedvenceim közé tartozik. 

Tudnék még írni erről részletesebben, de túl sok idő lenne. Inkább azokat az extra sorokat egy könyvben írnám meg. A Sikoly filmek azért tetszettek, mert sötétes, kissé nyomasztó állapotot, izgalmas helyszíneket mutattak be. Főleg a harmadik részben, amit nagyon jónak és ütősnek ítéltem meg.

Sikolyosdit játszottam egyedül, 2001-ben az egyik gyerekkórház pszichiátriai részén. Izgalmas volt és ugyanazt éltem meg anno, mint anno általánosban. Magányos voltam akkor is.

Írás és fotózás

Írással már 2000-ben kezdtem intenzíven foglalkozni, majd megszülettek az első telenovelláim, verseim, novelláim és meséim. A fotózást 2006-ban kezdtem, és az óta szinte mindent megörökítek, ami nekem nagyon fontos. Nem tudhatom, mit hoz számomra a holnap és nagyon szeretem a szép emlékeket eltenni. Most tagja vagyok egy fotós csoportnak. Blogot vezetek, youtube csatornát vezetek, amelyek jót tesznek a fejlődésemnek. Főleg a videós sorozatom elkészítése, mert abban be tudom mutatni szavakkal mindazokat a dolgokat, amik érdekelnek. A videózás komoly kihívás, mert az segít abban, hogy bizonyos gátlásaimat le tudjam győzni. Néha úgy érzem, hogy túl személyes vagyok, pedig mindig betartom azokat a szabályaimat, melyeket korábban fektettem le. Bevallom, hogy mikor egy BENovelas műsoradást készítek nehéz. Nehéz önmagamat látnom a videómban, sokszor nehézkesen indul el a felvétel. Szerencse, hogy nem liveozok. A videós sorozatomban bemutatom az általam szeretett dolgokat. Írásban is megteszem ugyanezt a blogomban, majd azokat havonta kinyomtatom a BENovelas magazinomban.

Március végén megrendezésre került egy újabb kiállításom az AURA Egyesület jóvoltából. Nemcsak az én képeim, de a többi autista társam fotói is kikerültek a Bikás parki BMK-ban. (Budapesti Művelődési Központ)

Beszédet mondtam én is. Nehezen ment, mert nem szoktam meg, hogy ennyi ember előtt kell beszélnem. Kicsit emlékeztetett a nővérem esküvőjének napjára, amikor megható beszédet mondtam.

A kiállítás után részt vettem a szülő klubban. Találkoztam egy régi ismerőssel, Luci Gáborral és jókat beszélgettünk. Van egy nagyon aranyos kislánya. Boldog házasságban él. Gáborral jó volt a beszélgetés. Közben figyeltük a többieket. Az AURA szülőklubban sok autista szülei is eljöttek, köztük Marci édesanyja is. Marci szintén ugyanolyan metrófan, mint én vagyok. Kedves volt az anyukája. A klubban voltak finom szendvicsek is. Kicsit úgy éreztem magam, mint régen, mikor még tagja voltam az AURA-nak. 5 évvel ezelőtt szakadtam el tőlük. Lehet, hogy nem kellett volna. Majdnem elsírtam magam, de szerencsére meg tudtam állni, hogy ne legyen baj. Néhány személyes ok miatt kellett otthagynom őket, meg persze más bajom is volt. 5 éve még a Mozaik közösség elvesztése miatt is el voltam keseredve. Sok minden volt akkoriban, ami nehézzé tette a helyzetem, de nemcsak én voltam a felelős. Vannak emberek, akik nem tudták és nem tudják, hogyan álljanak hozzám. Azóta gyakorlatilag sokszor van bennem az a félelem, hogyha történik egy érzelmi hullám mikor ér véget egy pályafutásom egy adott közösségben, mert a vezető, vagy vezetői meghoznak egy igazságtalan és rossz döntést, majd elküldenek. Ilyenkor úgy érzem, minden veszélybe kerül, amit eddig elértem. X év alatt rengeteget változtam, de 100%-kosan sosem leszek egészséges mentálisan. Eszter szerint hatalmas munka volt x helyről idáig eljutnom. Minden évben történik valami újdonság az életemben. Új emberekkel ismerkedek meg, új társaságba kerülök. Jelenleg a Spirit színházban vagyok csoporttag, de addig ameddig tart ez a széria, utána elmegyek. Addig bőven van időm arra, hogy eldöntsem, hova is vándoroljak. Valahogy úgy érzem, hogy nem vagyok odavaló. Talán ez egy kényszergondolat, nem tudom. Nagyon rendes velem a színház. Kocsis Judit csoportjában is remekül érzem magam, de mindig félek attól, hogy elrontok dolgokat. Annyi kudarc és csalódás ért, hogy minden olyan bizonytalanná vált. A személyem értékessége. Túl sokat szeretnék adni magamból, sok vagyok pedig nem az én hibám. A versek tanulása sajnos nem megy, kiesik a fejemből a szöveg. Talán szőlőcukrot kellene bekapdosnom. Keresek megoldást ezekre a bajokra. Nem szeretném, ha Judit csalódna bennem. Ő ismert ember, más, mint a hétköznapi emberek. Az nagyon sokat jelent nekem hogy bízik bennem és fontos, hogy ez a bizalom megmaradjon.

Gyuri barátommal találkoztam nemrég. Nem a másikkal, akinek anno sokat segítettem, hanem a vonatos Gyuriról van szó. Ő tőle is elszakadtam személyes okok miatt, de mások mondták nekem, tisztázzam vele a dolgokat. Gyuri nagy vonatrajongó, sok kiállítása volt. Az egyiken már voltam tavaly.

A munkahelyére bementem és páternoszter lifttel utaztam. Jó volt. 1999-ben voltam ilyenben és már akkor is nagyon élveztem. Gyuri munkatársnőjét is megismertem, jókat beszélgettünk. Ezután Gyuri és én elmentünk az Allee-ba hogy az itthoni metrómhoz alapanyagokat vegyek, mert építek állomásokat. Később elmentünk az Etele plázába ahol Gyurinak vennie kellett egy új táskát. Én pedig kinéztem magamnak egy új fekete zoknit. 

Megnéztem a többi zoknis választékot és majd tervezek venni a mintásakból. Az új bambuszos feketét mindenképp megvettem.  Gyuri ezután megmutatott nekem egy pici éttermet, ahol egy finom ételt ettem, majd megismerkedtem egy aranyos, fehér robottal. Kicsit cukkoltam, de csak viccelődésből. J 

Gyurinak ezután megmutattam a kiállítást is. 

Április 2-án esett az eső. El is maradt a világnapi séta. Nem volt kár érte. Úgysem mentem volna el. Megvallom, nem örültem ennek a napnak, pedig el kellene végre fogadnom azt, hogy én is különleges ember vagyok az autizmusom miatt. Sokan mondják, hogy mekkora ajándékot kaptam az élettől. Őszinte leszek. Ha az elutasító társadalom, a politikusok és a hozzájuk hasonlók nem lennének, ill. egyéb akadályozó tényezők, akkor sokkal könnyebb lenne minden. Ha valahova tartozni szeretnék, és ezt megemlítem, attól félek, hogy mások azt gondolják, be akarok pofátlankodni, nyakukra menni. Ez annyira kínos gondolat és roppant megalázó!

 

Írtam két verset az idei autizmus világnapja alkalmából. Sírás után lefotóztam magam. Nem szégyellem a könnyeimet sem. Minek? Én ilyen személyiség vagyok. Szentimentális. Mellette pedig sok mindent szégyellek. Mégpedig azt, hogy sok embert megbántottam az életem során. Eszembe jut a kiállítás. Karcsi kedvesen üzente nekem, hogy az édesanyja mennyire szeret engem. Meghatott. Nagyon kedves anyukája van Karcsinak. Ila nénire emlékeztet. Annak idején mikor rossz állapotban éltem és az AURA-ban voltam, megbántottam egyszer a Karcsit is. Bánom nagyon. Olyan elkeseredett ember voltam, hogy azoknak okoztam lelki fájdalmat, akik segíteni akartak rajtam. Máténak, Lacinak, Daninak és még sorolhatnám. Máté mai napig mellettem áll, tartjuk a kapcsolatot és megszerettem. Laci mai napig hiányzik. Barátságának és bizalmának elvesztését máig nem tudom kiheverni. Bárcsak egy nap visszatérne az életembe, de erre nincs esélyem. Olyan egészségi állapotban voltam anno, hogy az tönkretette a kapcsolatunkat. Beszélgettem Máriával is. Nagyon kedves volt. Őt is megbántottam régen. Leveleztünk mostanában. Tudja ő is a színházat.

Sokan megjegyezték, hogy felnéznek rám amiatt, mert képes vagyok az érzelmeimről beszélni, írni. Nemcsak magamért teszem, hanem másokért is. Azért, hogy még többen felvállalhassák magukat és merjenek megnyílni. Talán ez segíthet abban, hogy a társadalom elfogadóbbá váljon és ehhez szeretnék hozzájárulni a soraimmal, cikkeimmel és videós beszámolóimmal. Amire nagyon vágyok az a boldogság, akadálymentes élet és hogy ne kelljen aggódnom a holnap miatt. Bárcsak megértőbbek és elfogadóbbak lennének az emberek, mert akkor az egész világ „kivirágozna”.

BEN