2022. április 22., péntek

A METRÓ KÖVEI

A BKV relikviákat árusít ki a 3-as metró középső szakaszának tárgyaiból. Beletartoznak táblák, állomásjelző táblák, műanyag székek és padok. Egy 2000 Ft-os fapadot néztem ki magamnak, amely még az 1990-ben átadott újpesti szakaszon volt, de 2018-ban, a felújítás alatt szedték ki a falból. Időpontot egyeztettem egy hölggyel ez ügyben, hogy megnézhessem. Az volt a tervem, hogy megvásárolom, de kiderült, hogy olyan nagy, rossz állapotú és lehetetlen rendesen elhozni.



11 órára volt megbeszélve a találkozó Szántó Katalinnal. A Nagyvárad térre érve újra éreztem azt az erős csillagszórós illatot. Ködös és poros volt a metróállomás. A Határ útig mentem, mert arrafelé van a Kőér utcai telephely. A Határ útnál észrevettem egy pihenő metró kocsit. J Olyan jó látvány volt.





A 3-as metró Kőér utcai telephelyére nehezen tudtam odamenni, mert kissé el volt dugva az utca. Sajnos nem lehetett képeket készíteni, pedig szuper dolgok vannak a helyszínen. Régi padlóburkolatok a 3-as metróból. A Dózsa György úti, Klinikák és az újpesti szakasz terrazzo burkolatai. Vannak más állomásokból vegyesen kőmaradékok. A hölgy, akivel egyeztettem megmutatta nekem a padokat. Nagyon csalódott lettem, mert hiába 2000 Ft, teljesen le kellene csiszolni, újrafesteni, lakkozni, és az elvétel is sokba kerülne. Ez olyan kb. mint a Pénznyelő című film amiben a házaspár nagyon olcsón jut házhoz, de mindent cserélni kell benne. Bosszantott, mert egy padot szívesen elképzeltem volna itthon a szobámban, ahol a gyerekek le tudnak ülni, vagy épp tárolónak is használhattam volna. Mindegy, nem volt vészes. Sejtettem, hogy nem tudom nyélbe ütni az üzletet, de sokkal jobban jártam, ugyanis kaptam ingyen négy féle kőmintát a középső szakaszból. J







Az egyik újnak tűnik, de a többi három 100% hogy a régi burkolatokból valók. Az egyik darabka a Klinikák padlójából származik. Itthon le is mostam őket, de egyelőre nem tudom milyen szerepük lesz nálam. Az biztos, hogy már a világom valós központjának részei és elől lesznek. Szántó Katalintól megkérdeztem miért ilyen lassú a felújítás. Ő azt mondta, hogy kevés ember van és nemrég egy munkás el is ment. Szomorú volt látni azt a sok értékes padlóburkolatot. Megtudtam, hogy azért cserélik ki mindenhol, mert már nem volt egységes és néhol nagyon rossz állapotban voltak. Igen, ezt észrevettem mikor fotóztam az állomásokat. A Kőér utcai telephely nagyon szép. A távolban lehetett látni a robogó 3-as metrót is. Egy nagyon kedves ember vitt ki a telephelyre egy speciális autóval és vitt vissza a bejárathoz. Érdekes és nagyon szép élményben volt részem, de a fotózás miatt bosszankodtam. Persze van lehetőség nyílt nap alkalmából képeket készíteni, és majd elmegyek oda, amikor lesz. A kijáratnál már lehetett képeket készíteni és persze itthon a kövekről.






Visszamentem a Határ úthoz. Olyan hideg ez az új kőpad. Elindultam Kőbánya-Kispestre, hogy buszjegyet vegyek Gyömrőre, mert Juditnak akkor lesz egy színházi bemutatója. Az állomásra érve is lefotóztam egy szerelvényt, majd a jegypénztárak felé mentem. Nem tudtam buszjegyet venni, a Népliget felé irányítottak.

Elindultam a Népliget felé, de ott egy nagyon unszimpatikus pénztárosnőbe botlottam. Kellemetlen hírt kaptam. Ugyan lehet menni rendesen Gyömrőre délután, de visszafelé 21 óra után indul az utolsó járat Budapestre és akkor is csak az Őrs vezér terére. Nagyon csalódott voltam, mert készültem a szombati színházra. Mentem le a Népliget metrómegállójába, de annyira szomorú voltam. A csillogó színszálak sem vidítottak fel. Visszamentem a Nagyvárad térre, ahonnan a metrópótlóval a Klinikákhoz siettem. Lehet már látni a felújított külsőt. Le is fotóztam. Ettől egy picit jobban éreztem magam.


Vissza kellett mennem a Minicopyba, mert az előző napon szkennelt kartonlap nem került rá az USB-re és el akartam tenni. Juditnak készítettem egy nagy képeslapot és be akartam szkennelni, de nem sikerült rendesen elmenteni. De a baj megoldódott. Később Juditnak leírtam mi a szitu, ő pedig a májusi előadást javasolta. Mondta, hogy megbeszéljük a részleteket. Jobban lettem utána. Lemostam a köveket. Gyönyörű szépek lettek. Nekem nagyon sokat jelent a metró világa és örülök annak, hogy vannak darabjaim a szocreál stílusból. Ezek már nagy kincsnek számítanak. Türelmetlenül várom a májusi metróavatást, amikor is a Semmelweis Klinikák, Corvin negyed és a Kálvin téri megállókat adják át.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.