ZENEAJÁNLÓ: ALEJANDRO SANZ: VIVIENDO DEPRISA

 

Megszereztem Alejandro Sanz első lemezét, a Viviendo Deprisát, amely 1991-ben jelent meg. Persze nem az a legelső albuma az énekesnek. Alejandro Sanz 1989-ben már adott ki egy lemezt Alejandro Magnoként, amelyet a kritika eléggé lehúzott. Én meghallgattam a neten és meg voltam elégedve vele azt leszámítva, hogy rövid volt. Sajnos azt nem tudom CD-n megvenni. Már nem kapható.

Az 1991-es Viviendo Deprisa hivatalosan az első albuma Alejandro Sanznak, amelyet a Warner kiadó forgalmazott. Régi, klasszikus lemez. Egyidős Zámbó Jimmy: Első vallomás című albumával. J Néhány évvel korábban a Viviendo Deprisa deluxe kiadását már megrendeltem, de sosem érkezett meg. Most nagy szerencsémre hozzáférhettem egy 2015-ös új kiadáshoz! J A Viviendo Deprisát 2015-ben ismét forgalomba hozták és nekem ez a verzió lett meg. Ezzel együtt a teljes Alejandro Sanz albumkollekció megvan, leszámítva pár koncertes kiadást.

A Viviendo Deprisát 1990-ben vették fel és 1991-ben jelent meg. Amint megvettem a lemezt kimentem a 3-as metró felújított Gyöngyösi utcai megállójába, amelynek színvilága hasonlít az első Sanz lemezhez. Ráadásul akkor történt a Viviendo Deprisa felvételeinek munkálatai, amikor a 3-as metró északi szakasza elkészült és átadásra került. Gondoltam hogy megadom a hangulatát ennek. J

Új kiadás, a felújított állomáson.

A Viviendo Deprisa készítésekor Alejandro Sanz akkor még csak 23 éves volt és a karrierje kezdetén állt. Ez az album még nem tartalmazta a klasszikus, levegős stílusú elemeket, mint a későbbi lemezei. A Viviendo Deprisát hallgatva olyan érzésem támad, mintha Alejandro Sanz a távolból énekelne. A dalok hangulata a 80-as évek latin zenei stílusának búcsúztatói és kezdődnek a 90-es évek, a latin zene korszaka, amelyet én virágzó időszaknak tartok. A Viviendo Deprisa ¾-re értékelt lemez, mert még nem olyan stílusú, mint amilyen a későbbi albumok. Erősen érződik az, hogy Alejandro Sanz első sikeres lemezéről van szó, és még akkor volt még min csiszolni.

A Los Videos 91_04 videóklipes dvd-n rajta van két klip a A Viviendo Deprisából. A Pisando Fuerte és a Los Dos cogidos de la mano.

Nagy érték egy mára már ereklyének számító Alejandro Sanz dvd, amely az egykori Music Store-ból származik. Megvehettem volna CD-n is a 91_04-est, de végül a dvd kiadvány mellett döntöttem. Utólag belegondolva a legjobb döntést hoztam, mert a következő években sorra megvásároltam Alejandro Sanz albumait.

Az összes stúdióalbum, köztük két koncertes kiadás

A Más 20. évfordulós kiadása, alatta a videóklipes dvd, amellett pedig a No es lo Mismo koncertes kiadása. A dvd tokban lévő papírokat külön fémdobozban őrzöm. A nagydoboz mellett két kis Sanz papír is van, amely a 2009-es Paraiso Express CD tokjában volt. Máig megvannak. :) 

2006-ban újra kiadták deluxe változatban a Viviendo Deprisát, mellette Alejandro Sanz addig megjelent lemezeit is, melyek közül egyet még a nővérem vett meg Zaragozában. Ez az El alma al aire volt, melyről már írtam cikket korábban. A dvd változatról azonban nem. Ott volt koncert az akkori lemezbemutatóról, amely sajnos nem a teljes előadást tartalmazta, de a lényeg rajta volt.

2012-ben a Warner kiadású lemezeket vékony papírtokban díszdobozban forgalomba hozták. Nem sokkal a La Musica no se Toca megjelenését követően, amelyet már a Universal Music forgalmazott. A Sanzos díszdoboz hátránya az, hogy a benne lévő CD-khez nincsen CD füzet. Anno Eros Ramazzottinak is jelent meg ilyen kiadása, de a korai lemezeit tartalmazta a fekete doboz. Majdnem meglett, de végül nem vásároltam meg.

A Viviendo Deprisa elérhető a spotify-on:

https://open.spotify.com/album/2yfm8Icbo9F9BDrsGamjBd

B E N

Viviendo Deprisás rajzom

BENovelas Mermelada

Már tavaly terveztem, hogy saját lekvárt készítek, de végül idén került rá sor. Édesapám segítségével elkészítettem első őszibarackos lekvárom, amelyet 5 őszibarackból és egy kis citromból készült.

A hobbiboltban vásároltam ez alkalomból 2 üveget, melynek ezüstös a fedele. A lekvár spanyolul mermelada. Héjastul főztem meg, mert a gyümölcsök héjaiban magas a rosttartalom és nagyon szeretem.

Először megpucoltam az őszit, majd turmixolás után a fazékba raktam, ahol kristálycukorral együtt összekevertem, majd elkezdtem kevergetni a lángon. Hogy jobb íze egy kis citrom is belekerült, végül dzsemfix-et is hozzáadtam. Ettől sűrűbbé vált. A két üvegbe bőven belefért és maradt annyi, hogy még aznap este meg lehessen kóstolni. Meg akartam várni, amíg felcímkézem az üvegeket. Picit olyan volt az első lekvárom íze, vagyis a mellékíze, mint a régi bakelitlemeznek. Azoknak volt egy jellegzetes szaga, melyet ízben éreztem enyhén. Isteni finom lett. Kenyérhez, palacsintához is ettem. J Másnapra készek lettek a lekvárcímkéim is, és felragasztottam az üvegekre.

A címkéhez felhasznált fotómat az egyik tavalyi csarnokos vásárlásomkor készítettem. Tervezek még csinálni további lekvárokat, de más ízben. Vannak még ötleteim. J

B E N

ZENEAJÁNLÓ: GENESIS: WE CAN’T DANCE

Akciós áron beszereztem az egyik kedvenc Genesis albumom, az 1991-es We Can’t Dance-t bakelit lemezen, amely 2016-os kiadású. A CD változatot még a 30. születésnapomon vettem meg használtan, amely az eredeti, nem remastered kiadás. A Genesisről már írtam egy cikket 2017-ben, amelyben a We Can’t Dance-t is megemlítettem, ám akkor nem írtam bő véleményt róla:

http://benlacosta.blogspot.com/2017/07/zeneajanlo-genesis.html

A We Can’t Dance 1991-ben jelent meg. Phil Collins utoljára dolgozik itt a Genesissel. Olvasva Phil életrajzi könyvét írt egy dalt Eric Clapton elhunyt fiáról, Connorról, aki tragikus körülmények között halt meg. Egy évben születtünk. Ma ugyanannyi éves lenne, mint én most. A róla készült szám a Since I lost you.

Korábban fogalmam sem volt arról, hogy ez a szám miért készült. Mikor megtudtam a könyvből az eredetét, és ismét meghallgattam akkor megkönnyeztem a dalt. Gondoljunk csak bele abba, hogy egy pici gyermek halt meg. Ez nagyon felkavaró. Főleg a körülmények. Eric Clapton sosem tudta feldolgozni. A lassúkezűként ismert énekes jó barátságban van Phil Collinssal, aki a könyvében azt is leírta, hogy mielőtt a We Can’t Dance-re került volna a szám megkérdezte Ericet, hogy ráteheti. Együtt sírtak mikor meghallgatták. Nem is csodálkozom ezen. Engem is megrázott ez a dal. Hiába van az embernek pénze, a halál nem válogat. L

A We Can’t Dance, mint írtam az egyik kedvenc Genesis albumom. Nagyon szeretem a hangulatát. Mikor kicsi gyerek voltam, az I can’t dance-t hallottam először egy videóklipben, ami egy régi videókazettán van, mellé Bruce Spingsteen: Human Touch című videóklipjével. A számot gyermeki szemmel viccesnek találtam, ma átlagosnak nevezem. Inkább a romantikusabb számok jönnek be a We Can’t Dance-ről. Amikor 2004-ben megkaptam nővéremtől a videóklipes válogatást, akkor akadtak dalok az albumról. Nagy kedvencem a Hold on my heart, amelynek a hangulata nagyon bejön.

A dal, és a róla készült videóklip színvilága valósággal elkápráztatott és máig rajongok érte. A csendes esős időt juttatja eszembe, illetve az idő múlását. Az utóbbinak képei sokszor előjönnek nálam más számoknál. Nővérem depis dalnak hívta mindig. Ő nem szerette ezt a számot.

A We Can’t Dance album képei kicsit hasonlítanak az 1980-as Duke-hoz. Mintha egy mesekönyv lenne. J Az első dal kifejezetten szomorú. Főleg a videóklipje. Ez a No son of mine:

Nagyon felkavaró szám, de mégis megvan a maga szépsége. Ha megnézzük a We Can’t Dance „rajzait” észrevehetünk menekülési útvonalakat. Nemcsak úgy menekülünk valamik vagy valakik elől, hogy elfutunk messzire, hanem belemenekülhetünk egy másik világba. Mikor gyerek voltam néha el akartam menni világgá. Fel egy tehervonatra, amely elvisz messzire. Sok gyerek gondolkodott és gondolkodik így ma is.

A bakelit kiadás érdekesen van elrendezve. A CD borítós elemzős cikkemben ezt írtam a We Can’t Dance borítójáról:

„Ebben az albumban az elmúlás elemeit vélem felfedezni. A borító szomorú. Azt gondolom, hogy egy apa tanítja a fiát az élet dolgaira és figyelmezteti arra, hogy legyen nagyon óvatos és próbáljon a földön maradni, mert az életben csakis magunkra számíthatunk. Rámutat az élet szépségeire. Semmi nem tart örökké, ahogy az életünk sem.  A hangulatot fokozza, hogy az ég ragyogó színeket sugároz, majd a lemez hátán megjelenik az estének csodás kép”

Sajnos az albumról kimaradt dalok nincsenek rajta. Jó lett volna, ha ráteszik. L Anno 150 Ft-ért megszereztem egy bakelit kislemezt, ami a We Can’t Dance-hez tartozik, illetve egy maxi CD-t is a Dürer kerti lemezpiacon:

Valódi kincsek. J Ezeken a kiadványokon van 1-1 extra dal.

Kár hogy Phil utoljára dolgozott a Genesissel. Az együttes tagjai Ray Wilsonnal folytatták 1997-ben, a Calling All Stations-sel, amely a második kedvenc Genesis lemezem. Azt is tervezem majd megvenni bakeliten, de csak 2020-ban, a zene évében.

A We Can’t Dance egy csodálatosan megalkotott, vérbeli Phil Collins stílusú album, melyről még a 2-es metró felújítása is eszembe jutott. Az egykori Népstadion (Stadionok, ma Puskás Ferenc Stadion) állomás főleg. Az akkori retró neonfények beégették magukat a retinámba és sokszor előjönnek az egykori szocreál stílusú sötétes fényes hangulatú arculati elemek az egykori piros metrós időszakból. Főleg a Fading Lights-nál, ami a A We Can’t Dance utolsó száma.

Amikor a dal elkezdődik, akkor az alagutakban előtörő piros fénypont tárul elém a gondolataimban.

Nagyon örültem annak, hogy meg tudtam szerezni jó áron a bakelit kiadását a We Can’t Dance-nek. Főleg hogy remastered kiadás. Sajnos a Genesis lemezek ára eléggé megnőtt az utóbbi időben. Főleg a CD kiadások, amelyek már szintén remastered változatban kaphatóak.

B E N

A magántanuló

Nemrég a Parlament megszavazta a magántanulói státusz eltörlését, mellyel gyakorlatilag számos SNI-s (Speciális nevelési igényű) gyereket visszakényszerítenek az iskolákba.

Engem ez érzelmileg eléggé rosszul hatott, hisz jól tudom milyen olyan légkörben lenni ami pusztító számunkra. Igaz, már 33 leszek, véget ért az a korszak, de hatásait máig érzem, hacsak előtörnek felszínre az emlékek. Tisztán emlékszem gyermekkorom iskolaéveinek borzalmas időszakára, melynek a magántanulói státusz vetett véget. A 90-es években még nem voltak olyan lehetőségek, amelyek megállapították volna az Asperger szindrómámat. Szüleim a nevelési tanácsadóba vittek, de nem tudták akkoriban, hogy akkor mi áll a viselkedési zavarom mögött. Visszahúzódó, furcsa kisfiúként írtak le és hogy társaimmal nem játszom. Az óvodában azért tudtam játszani néhány gyerekkel, de nehezen viseltem az ottani légkört. Az 1994-től kezdődő iskolai kezdésem is nagyon rosszul indult, ugyanis nehezen szoktam meg egy számomra új és idegen környezetet, ráadásul az osztályfőnökömtől is féltem, aki sokat kiabált velem, mert véletlenül a margón kívülre írtam, illetve a betűket és a számokat sem tudtam rendesen leírni. Sokszor voltak figyelmetlen, de nem az én hibám volt. Ez az osztályfőnök 1997-ig tanított engem, aztán a 97/98-as tanévben egy kedves tanár nénit, Anni nénit kaptam, akinek én voltam a kedvence, mert tudta, hogy én vagyok az egyetlen szófogadó. Ő volt negyedik osztályban az osztályfőnököm. Tudta, hogy más vagyok és akkor még a szüleimnek meg is jegyezte, hogy kis létszámú közösségbe kellene járjak. Jót akart, tudom. Ő felismerte a nehézségeket, bár az autizmusom még ő sem tudta. Én sosem voltam rosszgyerek. A többiek nem szerettek, ám akadtak átmeneti időszakok, amikor azt hittem végre meg fognak szeretni. 1-1 alkalommal meg is hívtak szülinapi zsúrokra, de mindig feszengtem. Utána a rossz időszakok folytatódtak.

Alsó tagozatban jól tanultam, de felsőben jöttek az igazi bajok. Anni néni már nem volt, helyére egy szadista osztályfőnök (nekem legalábbis az volt) került, aki nem tűrte, ha egy fiú sír. Mindig alulértékelt, sokszor viccet csinált másokból. 2000-ben meg is ütött, amikor leszemeteztem azt a fiút, aki nem egyszer vert meg. Nem nagyon akarok részletekbe bocsátkozni, de azt megoszthatom, hogy aki másnak születik, speciálisnak, azt egy átlagos iskola nem tudja és képtelen kezelni. Az 1999/2000-es tanév végén mindenből bukásra álltam és az év vége felé megmenekülhettem volna, át a 7. évfolyamba, de az akkori biológia tanárnőm sajnos nem hallgatta meg a biológiai gyűjtőmunkám, így elégtelent kaptam év végén. Először voltam 6. osztályos. 2000. augusztusában pedig hiába mentem felkészülve, több órás várakozás után azt kapta a nővérem, hogy „Bencét nem tudom átengedni.” Később megtudtam azt, hogy az iskola ahova jártam nem tartott iskolaérettnek és szerintük csoda, hogy addig eljutottam. Felnőtt szemmel látva már tudom, hogy ez olcsó kifogás volt. Meg akartak tőlem szabadulni. Megfelelő türelemmel valódi csodákra lehet szert tenni. Ezt megtapasztaltam az esti iskolában!

2000-2002-ig egy másik iskolába kerültem és nagyon nehéz volt itt is megszokni az új légkört. 2001-ben lettem először magántanuló. Nem volt más lehetőség. Ahogy a korábbi iskolában, az akkor jelenlegiben is ki voltam téve mindennap a terrornak. Sokszor megvertek a gyerekek, mert kiszúrták azt, hogy érzékeny vagyok, és hogy nem érdeklődöm az ő dolgaik iránt. Mindkét iskolában naponta féltem. Mindennap sírtam és alig vártam, hogy hazamehessek. Olyan volt ez, mint egy horrorfilm. Leginkább a szüneteket vártam. A suliban sok olyan nap volt, amikor megvertek, de mindennapossá vált az a félelem attól, hogy mikor kapok pofonokat, mikor rúgnak belém és mikor fog fájni. A lelkem lassan, de maradandó fájdalmat élt meg, és hatásai, következményei a későbbi években jelentkeztek. A lelki immunrendszerem gyengesége miatt sok év alatt alakult ki a poszttraumás stressz szindrómám, amelyet ma is kezelnek.

Egyik általános iskolában sem volt jó a helyzetem. Az örökös félelmek miatt annyira fel voltam zaklatva, hogy képtelen voltam figyelni, rendesen tanulni. Ekkor kerültem a telenovellák világába. Belekapaszkodtam ebbe, hogy ki tudjon kapcsolni. Így szerettem meg a latin zenei kultúrát is. Érdekes, hogy akkoriban még csak kazettáim voltak. Akkor még latinokból Natalia Oreirót, Enrique Iglesiast és Eros Ramazzottit hallgattam, kiknek zenéi megnyugtatták a lelkem. Itthon sem tudtam a tanulmányaimmal foglalkozni. Volt mikor remegett a kezem és akadtak olyan délutánok, amikor megverve érkeztem haza. A konyhában mostam le a vért magamról. Nem mertem elmondani a szüleimnek ezeket, mert féltem és szégyelltem magam. Ahányszor megvertek az iskolában mindig rettenetes állapotba kerültem. Sírtam, folyt és vérzett az orrom. A sulikban voltak helyek ahova el tudtam vonulni sírni, erőt venni magamon. A megverések után mindig szégyelltem magam, értéktelennek tartottam magam és a sérülések nagyon fájtak. Ugyan 1-2 nap múlva enyhültek a testi fájdalmaim, de a lelkiek nem. Minél brutálisabb egy bántalmazás, annál rosszabbá válik a lelkiállapot és csak nagyon lassan gyógyulnak be a lelki sebek. 2001-ben állapították meg először nálam az Asperger szindrómát, és nem sokra rá magántanuló lettem, mert problémák voltak velem az iskolában. Ez elengedhetetlenül szükséges volt! Ugyan visszamentem 2001 őszén a suliba, de félévvel később ismét itthon voltam. Akkor már eltanácsoltak. Ez a rész már nagyon személyes, de annyit kiemelek ebből, hogy könnyebb megszabadulni valakitől, mint segíteni. Utólag belegondolok abba is, hogyha időben kinyitom a szám, sztem rosszabbul jártam volna. Egy biztos, hogy a magántanulói státusz megszabadított a félelmektől, amelytől féltem. Tudtam, hogy itthon tanulhatok, és azt is tudtam, hogy nem lesznek ott a bántalmazóim.

Utánaolvastam a neten a magántanulói státusz megszüntetésével kapcsolatos cikkeket és rábukkantam egy nagyon érdekes cikkre, amelyet a HVG oldalán olvastam:

https://hvg.hu/itthon/20190709_Vekerdy_Egyedul_a_szulo_joga_megszabni_hogy_milyen_nevelest_ohajt_adni_a_gyermekenek?fbclid=IwAR2r0hHFz4p3xwN7wUHZVAmTE7MNEvmEMXm4DLNY7W1OjFCU5IrKfoekS08

Felháborítónak tartom azt, hogy ilyesmi megtörténhet Magyarországon! Egy kiskorú gyereknek nem olyan környezetre van szüksége, ahol bántják, csúfolják. A szülőnek van csak joga ahhoz, hogy mi jó a gyerekének és mi nem! A szülő dönti el hova viszi a gyerekét, és hogyan védi meg a rossz dolgoktól! Nem szabad hagyni, hogy a mai és a jövő SNI-s gyerekek tönkremenjenek, mert valakiknek nem tetszik a fogyatékosság és ezzel a gyalázatos döntéssel kiejtik őket a társadalomból, mintha egy játékfigurák lennének! Megfelelő fejlesztéssel lehet segíteni ezeken a gyerekeken, és nem azzal, hogy lezüllesztik a magyar oktatást! Félő, hogy amennyiben az SNI-s gyerekeket nem mentik meg akkor javuk öngyilkos lesz, vagy olyan szintű iskolai bántalmazás áldozataivá válhatnak, amelyet nem biztos, hogy az adott gyermek túlél! Vele is megtörténhet mindaz, ami akkoriban velem!

33 éves vagyok, Asperger szindrómás, meleg és poszttraumás stresszben szenvedek. 2005-2007-ig speciális suliba jártam, ahol szintén rossz élményekben volt részem, de István barátommal ott ismerkedtünk meg és 14 éve tart a barátságunk! Ő is hasonló cipőben járt, mint én, de őt nem írhatom ki a háta mögött. 2008-től 2013-ig esti gimnáziumban tanultam, és leérettségiztem. Nagyon sok munka, energia kellett ahhoz, hogy sikerüljön! Hogy mi volt még a siker titka? A normális légkör! Ott nem bántott senki, sokkal inkább ismereti hiányokkal küszködtem. De meg tudtam csinálni! És bárki hozzám hasonló képes erre, csak fontos, hogy higgyen magában és ne hagyja, hogy más visszatartsa a céljától! A tudás fontos, és a tudás hatalom!  

A cikkemmel és a történetemmel szeretnék segíteni és megmutatni mindazt, amit a bőrömön tapasztaltam! Figyelmeztetés azoknak a szülőknek, akik más gyereket nevelnek. A sok gyermekkori bántalmazások az iskolákban sajnos megtették hatásukat. Poszttraumás stresszem is van, melynek kezelésében két szakember is segít. Sajnos ez egy alattomos mentális betegség, amely hangulatingadozásokat is okoz, illetve szagok, helyek és bizonyos dolgok rossz emlékeket hoznak a felszínre, amely kellemetlenül érintenek még sok év után is. Mintha egy áram rázna meg belül és fáj. Olykor ingerült leszek és tavaly voltam a legválságosabb időszakom. Egy pszichiáter vett kezelésbe és három féle gyógyszert szedek. A poszttraumás stresszem számos kapcsolatom tette tönkre és ezeket nem valószínű, hogy már helyre tudom hozni. Sajnos a konfliktuskezelés nem mindig megy, néha kerülök félreérthető helyzetekbe és vannak olyan szituk, amikor jönnek a félelmek. Tisztában vagyok ezzel, és megpróbálom úgy kezelni ezeket a konfliktusokat, ahogy csak tudom. Amikor úgy érzem bántani akarnak, akkor átmegyek nem kedves személybe. Nem verekszek, csak szóban bántok. Kicsit már tudok kapcsolatokat kezdeményezni, de továbbépíteni, megtartani nem nagyon sikerülnek. Sokszor érzem azt, hogy rossz benyomást kelthetek és ezért talán kerülnek mások. Az emberi kapcsolatok, mint egyszer írtam, olyan, mint a matematika. Nehéz, és könnyen elrontható, viszont vannak könnyebb részei is. 

A lelki gyenge immunrendszerű gyerekek könnyedén eshetnek bele a poszttraumás stressz csapdájába, ha nem vigyáznak rájuk a szülők és nem tanulhatnak úgy, ahogy nekik könnyebb! Akármilyen rendszer van hatalmon, az iskolai terror nem múlik el soha. Csak úgy lehet tenni ellene, ha a szülő erőt vesz magán és harcol! Ebbe se az iskola, sem pedig a politika nem szólhat bele, még ha törvénybe is foglalják azokat!

B E N

AJÁNLÓ: A KIS KEDVENCEK TITKOS ÉLETE 2.

Nővéremmel úgy volt megbeszélve, hogy Lujzival megnézzük  A kis kedvencek titkos élete 2. részét, amelyet a Sugár moziban játszottak. Lujzim születésnapja alkalmából ketten mentünk unokahúgommal megnézni a mesét, amely mindkettőnknek nagyon tetszett. 

A Kis kedvencek titkos élete 2. sokkal jobban sikerült, mint az első rész. Az új epizódban leszámítva 1-1 rossz jelenetet, nagyon remek volt! Főleg az agresszív kisnyuszi, Hógolyó, ki szokásához híven hozta humoros formáját. A korábbi társai nem voltak a második részben. Max és Duke, a két főhőskutya remek cimborákká váltak és gazdijuk Katie egy pasival jött össze. Született egy Liam nevű gyerekük, akire Max és Duke úgy vigyáztak, mint a tulajdon életükre. Max kissé túlzásba vitte Liam felügyeletét. Megértem, hisz én is ilyen vagyok. Amikor Lujzi és Gömbi velem vannak, folyton ott vagyok velük, nehogy bajuk essen. Vigyázok a nővérem kincseire, akik az én kincseim is. A család folyton mondja, hogy túlzásba viszem az aggódást, pedig oda kell figyelni, mivel a világ veszélyes. Ezt Max is megjegyezte. Egyetértettem vele. Lujzi és Gömbi még picik. Ugyan Lujzi most lett 6 éves és szeptembertől iskolába megy, én akkor is aggódok érte. Gömbiért is, aki most 2 és fél éves. Most van abban a korban, amikor a legjobban kell rá vigyázni. Ha úgy vesszük, én vagyok Max. A túlaggódó.

 Az első rész dvd-je

Más borítóval is árulják a dvd-t. 

A kis kedvencek 2-ben három különböző cselekmény volt, amely változatossá tette a mesét. A történet végén azonban a mesehősök összeálltak egy közös akcióra, hogy segítsenek bajbajutott társaikon. És ahogy az lenni szokott a mesékben lévő összefogás eredményeképpen új barátságok kezdődtek. Hógolyó volt a legviccesebb nyuszika, aki folyton mosolyt csalt az arcomra. Ráadásul nagyon cuki! J Vannak kis kedvences figuráim is:

 Egy ilyen figura nagyon drága, de megérte anno, mert szeretem őket. Persze nem mindegyiket vettem meg. Eddig sajnos még nem árulják az újakat, sem pedig a második részhez kapcsolódó matricás albumot. A metrókban viszont a magyar bemutató előtt már tettek ki plakátokat. J

A film után szelfiztem Max-el és lefotóztam Lujzimat is a plakátokkal. Lujzi is csinált rólam egy képet, amikor Max mellett állok. J A Jégvarázs 2. részének kis plakátját is láttam, illetve az új Oroszlánkirályénak.

Nagyon várom már A kis kedvencek 2. dvd megjelenést. Biztos vétel lesz. Jobban tetszett nekem a 2. rész, mint az első. Mindenkinek, aki szomorú, vagy gyerek, esetleg nagy gyerek ajánlom ezt a szórakoztató mesét, mert a móka és kacagás garantált. J

B E N