2019. július 25., csütörtök

ZENEAJÁNLÓ: ALEJANDRO SANZ: VIVIENDO DEPRISA


 

Megszereztem Alejandro Sanz első lemezét, a Viviendo Deprisát, amely 1991-ben jelent meg. Persze nem az a legelső albuma az énekesnek. Alejandro Sanz 1989-ben már adott ki egy lemezt Alejandro Magnoként, amelyet a kritika eléggé lehúzott. Én meghallgattam a neten és meg voltam elégedve vele azt leszámítva, hogy rövid volt. Sajnos azt nem tudom CD-n megvenni. Már nem kapható.


Az 1991-es Viviendo Deprisa hivatalosan az első albuma Alejandro Sanznak, amelyet a Warner kiadó forgalmazott. Régi, klasszikus lemez. Egyidős Zámbó Jimmy: Első vallomás című albumával. J Néhány évvel korábban a Viviendo Deprisa deluxe kiadását már megrendeltem, de sosem érkezett meg. Most nagy szerencsémre hozzáférhettem egy 2015-ös új kiadáshoz! J A Viviendo Deprisát 2015-ben ismét forgalomba hozták és nekem ez a verzió lett meg. Ezzel együtt a teljes Alejandro Sanz albumkollekció megvan, leszámítva pár koncertes kiadást.

A Viviendo Deprisát 1990-ben vették fel és 1991-ben jelent meg. Amint megvettem a lemezt kimentem a 3-as metró felújított Gyöngyösi utcai megállójába, amelynek színvilága hasonlít az első Sanz lemezhez. Ráadásul akkor történt a Viviendo Deprisa felvételeinek munkálatai, amikor a 3-as metró északi szakasza elkészült és átadásra került. Gondoltam hogy megadom a hangulatát ennek. J

Új kiadás, a felújított állomáson.

A Viviendo Deprisa készítésekor Alejandro Sanz akkor még csak 23 éves volt és a karrierje kezdetén állt. Ez az album még nem tartalmazta a klasszikus, levegős stílusú elemeket, mint a későbbi lemezei. A Viviendo Deprisát hallgatva olyan érzésem támad, mintha Alejandro Sanz a távolból énekelne. A dalok hangulata a 80-as évek latin zenei stílusának búcsúztatói és kezdődnek a 90-es évek, a latin zene korszaka, amelyet én virágzó időszaknak tartok. A Viviendo Deprisa ¾-re értékelt lemez, mert még nem olyan stílusú, mint amilyen a későbbi albumok. Erősen érződik az, hogy Alejandro Sanz első sikeres lemezéről van szó, és még akkor volt még min csiszolni.



A Los Videos 91_04 videóklipes dvd-n rajta van két klip a A Viviendo Deprisából. A Pisando Fuerte és a Los Dos cogidos de la mano.


Nagy érték egy mára már ereklyének számító Alejandro Sanz dvd, amely az egykori Music Store-ból származik. Megvehettem volna CD-n is a 91_04-est, de végül a dvd kiadvány mellett döntöttem. Utólag belegondolva a legjobb döntést hoztam, mert a következő években sorra megvásároltam Alejandro Sanz albumait.
Az összes stúdióalbum, köztük két koncertes kiadás

A Más 20. évfordulós kiadása, alatta a videóklipes dvd, amellett pedig a No es lo Mismo koncertes kiadása. A dvd tokban lévő papírokat külön fémdobozban őrzöm. A nagydoboz mellett két kis Sanz papír is van, amely a 2009-es Paraiso Express CD tokjában volt. Máig megvannak. :) 

2006-ban újra kiadták deluxe változatban a Viviendo Deprisát, mellette Alejandro Sanz addig megjelent lemezeit is, melyek közül egyet még a nővérem vett meg Zaragozában. Ez az El alma al aire volt, melyről már írtam cikket korábban. A dvd változatról azonban nem. Ott volt koncert az akkori lemezbemutatóról, amely sajnos nem a teljes előadást tartalmazta, de a lényeg rajta volt.

2012-ben a Warner kiadású lemezeket vékony papírtokban díszdobozban forgalomba hozták. Nem sokkal a La Musica no se Toca megjelenését követően, amelyet már a Universal Music forgalmazott. A Sanzos díszdoboz hátránya az, hogy a benne lévő CD-khez nincsen CD füzet. Anno Eros Ramazzottinak is jelent meg ilyen kiadása, de a korai lemezeit tartalmazta a fekete doboz. Majdnem meglett, de végül nem vásároltam meg.

A Viviendo Deprisa elérhető a spotify-on:

B E N

Viviendo Deprisás rajzom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.