2019. július 19., péntek

BENovelas Mermelada


Már tavaly terveztem, hogy saját lekvárt készítek, de végül idén került rá sor. Édesapám segítségével elkészítettem első őszibarackos lekvárom, amelyet 5 őszibarackból és egy kis citromból készült.

A hobbiboltban vásároltam ez alkalomból 2 üveget, melynek ezüstös a fedele. A lekvár spanyolul mermelada. Héjastul főztem meg, mert a gyümölcsök héjaiban magas a rosttartalom és nagyon szeretem.



Először megpucoltam az őszit, majd turmixolás után a fazékba raktam, ahol kristálycukorral együtt összekevertem, majd elkezdtem kevergetni a lángon. Hogy jobb íze egy kis citrom is belekerült, végül dzsemfix-et is hozzáadtam. Ettől sűrűbbé vált. A két üvegbe bőven belefért és maradt annyi, hogy még aznap este meg lehessen kóstolni. Meg akartam várni, amíg felcímkézem az üvegeket. Picit olyan volt az első lekvárom íze, vagyis a mellékíze, mint a régi bakelitlemeznek. Azoknak volt egy jellegzetes szaga, melyet ízben éreztem enyhén. Isteni finom lett. Kenyérhez, palacsintához is ettem. J Másnapra készek lettek a lekvárcímkéim is, és felragasztottam az üvegekre.



A címkéhez felhasznált fotómat az egyik tavalyi csarnokos vásárlásomkor készítettem. Tervezek még csinálni további lekvárokat, de más ízben. Vannak még ötleteim. J

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.