Végre beköszöntött a tavasz és
indulhat az intenzív fotós szezon. Télen a túlzott hidegben nem nagyon mozdulok
ki, mert könnyebben meg lehet fázni. Abban az időszakban rendszerint kevesebbet
fotózok, mert a szabadban tombolnak a mínuszok.
Február végén váratlanul
elindult a tavaszi évszak. A pszichiáterem azt mondta, hogy naponta legalább
30-60 percet töltsek sétával. Gyakrabban kell kimozdulnom ami mindig jót tesz
nekem. Télen kevesebb lehetőségem volt. Arra gondoltam, hogy Dezső gépével és
az új telefonommal Budapest hídjait fotózom le. Persze most nem mindegyiket
akartam, mert nyáron szeretném folytatni. Egy teljes nap pedig nem is lenne
elég a témára.
A Nehru parttól lesétáltam
egészen a Gellért-hegyig. Átmentem a Szabadság hídon. Örültem volna, ha a Duna
vízállása alacsony lenne, mert akkor én is láthatnám a kilátszódó egykori
hídroncsokat, amelyek a II. világháborúban zuhantak bele a folyóba. Talán
nyáron szerencsém lesz. A mobilommal nagyon szép tágas képeket készítettem a
zöld hídról. Picit meg is ijedtem mikor a készülékemmel felnéztem a magasba.
Persze más jellegű tágas fotókat is csináltam, majd megérkeztem a Szent Gellért
térre.
Felcaplattam a Gellért-hegyre.
A természet csak most kezd ébredezni. Volt egy szép kilátó, amelyet gyerekkoromban
nagyon szerettem, de sajnos oda egy keresztet építettek és ezzel tönkretették
az egykori kedvenc helyem. Sokat piknikeztem ott egyedül, gyermekként. Vannak
helyek, amelyeket valósággal tönkretesznek az átépítésekkel és azokra még
költenek is. Az a kereszt elég lett volna a Sziklatemplom mellett is.Mentem, mendegéltem tovább.
Azon az útvonalon haladtam, ahol egykoron a Hullámvölgy
című rövidfilmem is forgattam.
Feljutottam a legmagasabb
kilátóra és lefotóztam tágasan Budapestet. Ijesztően szép volt. Később egy
vicces panorámaképet is készítettem, amelyben az Erzsébet híd is benne van.
Gyalog sétáltam lefelé.
Az Erzsébet híd felé mentem.
Az utam során videó felvételeket is készítettem, hogy a következő BENovelas
műsoromba anyagot rakhassak. A fehér Erzsébet hidat látva eszembe jutott a
régi, aranybarna, eredeti változat, amelyet szintén felrobbantottak a II.
világháborúban. Az Erzsébet híd volt az utolsó, amelyet újjáépítettek és
ráadásul nem a régi formájában, hanem egy modern, kábelhíd került az egykori
helyére.
A régi Erzsébet hídról csak
nagyon kevés jól látható színes változat érhető el a neten, de fekete fehérben
temérdek verziója érhető el. Ha rajtam múlna, akkor a régit visszaépíttetném
tiszteletet adva a múltnak. Ezt, ill. a Nemzeti Színházat is újra felhúzatnám,
hogy a méltó helyére kerüljön az épület.
Átmentem az Erzsébet hídon,
majd onnan a 2-es villamossal a Jászai Mari térig utaztam. A Margit híd
következett. Az a kedvenc hidam. Nagy Imre szobrát is lefényképeztem, majd áthaladtam
a hídon. 10 éve annak, hogy felújították és a korlátjai visszakapták azt, ami
eredetileg volt. A II. világháborúban Budapest összes hídját felrobbantották,
de a Margit hidat véletlenül, mert azt csak később akarták a Dunába robbantani.
A háború után ugyan újjáépítették, de más korlátokat kapott. 2011-12-ben nyerte
vissza eredeti szépségét.
A Margit szigetre érkezve
lementem a két hídpillér közötti térre, majd panoráma képpel összefoglaltam az
adott pillanatot. Haladtam később tovább.
Meglepően sok ember volt a szabadban és zajlott az élet. Elmentem a Szent
Margit emlékhelyhez. Ott imádkoztam, filmeztem és sétáltam.
Későre járt és
nagyon fáradni kezdtem. Nem volt erőm visszasétálni a Margit hídhoz, ezért a
26-os busszal mentem haza. Jólesett ülni és várni, hogy hazaérhessek. Iszonyat
sokat fotóztam. Nemcsak a telefonommal, de Dezső gépével is. Azokat a fotókat
majd külön elküldöm neki, ide a cikkben a telefonos képek kerülnek fel.
A Lánchídról korábban írtam
cikket, de szeretnék majd egy esti hangulatút is csinálni, amelyben majd ismét
szerepel a Margit híd és az Erzsébet híd. De ez majd nyáron lesz.
BEN