KAMERÁK KÖZÖTT

 

2021. február 4-én délelőtt fél 11-re volt megbeszélve egy találkozó, melyet Koncz Dezső tanár úr szervezett meg a Magyar Televízióval. Dezső engem ajánlott egy fotós témával kapcsolatos forgatáshoz. Téma az autizmus szemmel történő fotózás.

Nehezen keltem fel. Nem is csoda, hisz előző este nagyon későig néztem a Fiorellát. A sorozatot letöltve nézem, és nem tudom megfelelően beosztani. Február 4-én nagyon kellemes, meleg és napos idő volt. Készítettem magamnak négy tojásból reggelit, majd 9:38-kor elindultam. A speciális gépet, a kamerát az állvánnyal és egy nagyobb tatyót, amelyben a BENovelas újságjaimból vittem megmutatásra, valamint a 2015-2016-ban készített képes gyűjteményem is velem tartott. Kicsit nehéz volt a pakk, de mindenképp szükség volt ezekre. 2 CD-t is vittem magammal. Útközben a bankba is be kellett mennem pénzt kivenni. A 2M jelzésű villamossal indultam a Vörösmarty tér felé és a kisföldalattihoz siettem.

Csináltam tágas képeket a megállóról és a szerelvényben. Kísértetiesen üres volt a Széchenyi fürdő állomás, és a kinti erős szél száraz faleveleket fújt be a megállóba. 10:23-ra értem oda a megbeszélt helyszínre, a Fővárosi Nagycirkuszhoz. Dezsővel és a stábbal ott találkoztam, ill. azzal a kedves lánnyal, Borival, aki riporterként dolgozik a TV-nél. Ő korábban az M2 mesecsatornán is dolgozott. Dezső még február 1-én, hétfőn, három nappal korábban bemutatott neki, amikor a Nemzeti Színháznál beszéltük át a forgatással kapcsolatos dolgokat. Bori nagyon szimpatikus volt nekem, öröm volt vele dolgozni és beszélgetni.

Dezső megmutatta nekem a cirkuszban kiállított képeimet. Nagyon boldog voltam mikor megláttam azokat:

Képeim a séta előtt

Dezső képei rólam, Boriról és a stábról

A forgatás egy sétával kezdődött. A Városligetben zajlottak a munkálatok. Beszéltem arról mikor kezdtem el a fotózást, miért szeretem és miket szeretek csinálni a szabadidőmben. Beszéltem István barátomról, Laci barátomról, Stella barátnőmről és még másokról is. Megkérdezték ugyanis, hány barátom van, kikkel tartom a kapcsolatot. Nem zajlott zökkenőmentesen minden, mert egy ilyen forgatás nem olyan könnyű. Mikrofont szereltek rám. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy besúgó, akit bepoloskáznak. Mintha egy izgalmas filmben szerepeltem volna. Mindenesetre nagyon élveztem az egészet, viszont a stáb álig felkamerázva volt előttünk, mögöttünk. Kicsit sajnáltam őket, mert nekik kellett a legjobban odafigyelni mindenre. Hiperszuper kamerákkal kísértek minket. Másik pillanatban úgy éreztem magam, mintha testőrök vennének körbe. J De komolyan! J

Képeim a séta közben

Úgy a forgatás első negyedének végén picit fáradni kezdtem, így egy kis szünetet tartottunk. A városligeti tóhoz mentünk és ott kacsákat, sirályokat fotóztam. Bori és a többiek nagyon türelmesek voltak és ez nagyon segített, mert teljesen ideges voltam, melyet szerencsére tudtam leplezni. Lehet emiatt is volt magas a vérnyomásom előző két nap. Sok kérdést kaptam még. Pl. mit szeretnék a jövőben, hogy látom a lehetőségeket. Beszéltem azokról a fotós témákról, melyeket szeretek megörökíteni. Ilyen pl. a metrók világa. Beszéltem 2006 nyaráról amikor elkezdtem fotózni. Elmeséltem, hogy mit érzek mikor fotózok, mennyire ki tud kapcsolni, és hogy a fotózás egyike életem szerelmei közül. A másik a zene, amely inspirál, erőt ad. Beszéltem a latin zene fontosságáról, hogy mennyire meg tud nyugtatni. Elmondtam, hogy a latin zenének a romantikus, szentimentális oldalát szeretem. Amennyit engedtem beszéltem a világomról, hogy épül fel.

Azért vállaltam ezt a szereplést, hogy megmutassam magam, megmutassam az autizmust, és azt is, mennyire értékes emberek vagyunk a furcsa viselkedéseink ellenére. Mert igenis nem élhetünk úgy, hogy el legyünk zárva, mint egy díszdobozba zárt CD kollekció. A nyilvánosságra lépéssel másoknak is szeretnék segíteni, hogy akik most félnek szembenézni saját másságukkal erőt kapjanak és merjenek nyitni, nyílni, megnyílni, mint egy szép virág. A másság nem szégyen, hanem egy adottság, egyediség amit senki sem vehet el tőlünk!

Munka közben voltak szünetek, kisebb pihenések. Megnéztük a kisföldalatti egykori hídját. Boriról készítettem portrét. Nagyon örült neki. A kis hídon is voltak felvételek. Az volt a legnehezebb, mert fárasztó volt egy kicsit. A híd tetejéről lefotóztam egy csupasz fát, amelyet a napkorong „evett” éppen. Sokat beszéltem Alejandro Sanz zenéjéről is.

Dezső erősítő szavai

A stábbal az utolsó részben leültünk. Elővettem a kamerámat, az állványom és készítettem felvételeket. Dezső elmondta Borinak az interjúban, hogy kezdte őt érdekelni az autizmus. Nagyon érdekelte őt a világunk. Bori megkérdezte tőlem, hogy ismertem meg Dezsőt, melyek voltak a legjobb pillanataink a fotós sétáink során. Én a 2019-es óbudai karácsonyi vásárnak a történetét mondtam el, mert az volt a legszebb alkalom. Főleg mert különleges kürtöskalácsot, churrost ettem és volt kézműves foglalkozás is. De az egészben a különleges fényárban úszó csodálatos vásár szépsége ragadott magával. Dezső nagyon dicsért és megjegyezte, hogy mennyire tehetséges vagyok. Azt mondta, hogy el kellene jobban hinnem azt, ha valaki jókat mond nekem. Nagyon szomorú lettem. Eszembe jutott Ferenc, aki egy szó nélkül lépett le, és arra is visszaemlékeztem, mennyire szörnyen becsapva éreztem magam utána. Aztán jött a Csendes Péter eset és akkor omlott össze minden. Bízom Dezsőben, de magamban annyira nem. Vannak nálam tehetségesebb fotósok. Ezt meg is jegyeztem. Olyan nincs, hogy tökéletesség. A lényeg, hogy Dezső azt szeretné ha „beleszeretnék” a speciális gépbe, mert látja bennem a tehetséget, látja bennem a fantáziát. És az, hogy rám bízta ezt a gépet azt jelenti, hogy bízik bennem és ez nagyon sokat jelent nekem.

Miután Dezső elment, a stábbal és Borival maradtam. Volt egy beszélgetésem vele, majd összecsomagoltunk és az utolsó részben portrét készítettem róla. Bori nagyon szép lány, bár kibontott hajjal sokkal szebbnek képzelem el. Kicsit Zolira emlékeztetett. Az a kedvesség nagyon jólesett, viszont megijedtem, és kétségeim támadtak. Talán a kényszergondolatok tehettek erről. Az hogy írok az érzéseimről nem szégyen, nem gyengeség. Úgy gondolom, mindenkinek ezt kellene tennie, nem magában tartania az érzéseit. Ha kimutatjuk az érzéseinket könnyebb. Én valahogy nehezen tudtam mosolyogni mikor Borival fotózkodtam. Nem nagyon van okom a mosolyra, hisz küzdök mindennap. Sok éve, hosszú ideje. Kicsit beszélgettünk Borival. Megkérdeztem találkozunk még e. Belement és nagyon kedves volt. Picit elszégyelltem magam emiatt, mert kezdeményeztem. Mindig ez van. Úgy érzem, hogy zaklatom a másikat, pedig Eszter, a pszichológusom szerint nem erről van szó. Fáradt is voltam, hazavágytam és fáztam. Miután Boritól elköszöntem kicsit összezavarodtam. Lementem a szeles kisföldalattiba. Az egyik stábtag utánam jött, mert rajtam maradt a mikrofon. Kedvesen mondta, hogy nem köszöntem el. Nagyon szégyelltem magam. Teljesen megfeledkeztem erről. Ez nem jellemző rám. De nem volt baj, a srác kedves volt. A rólam készült riport majd az M5 műsorán lesz látható és persze megpróbálom megosztani a youtube fiókomban, ill. az általam felvett videó anyag is bemutatásra kerül majd a BENovelas műsoromban.

Készítettem a Széchenyi fürdőről újabb tágas képeket miközben vártam a kisföldalattit. Amikor megjött a szerelvény akkor felszálltam, de az út nagyon lassan telt. Legalábbis én így éreztem. Pablo Alboránnak a Si Hubieras Querido akusztikus változata ment a fejemben. A barátkozási szándékom szerintem rosszul sikerült. Hasonlóan éreztem magam, mint amikor Falconnal akartam barátkozni. Hihetetlen mennyire nem megy nekem ez az egész! Még 34 évesen sem! Egész úton ezen gondolkoztam. Bori egy élettel teli fiatal és boldog lány. A szöges ellentétem. Bori szerint előttem az élet. Dezső is ezt mondta nekem. 34 évesen lassan már középkorú leszek. Azt is megkérdezték, hogyha fotóznék, milyen munkákat vállalnék el ezzel kapcsolatban. Én elmondtam, hogy szívesen fotóznék reklámos termékeket és ezzel kapcsolatos modelleket. Esküvőkön is fotóznék, koncerteken. Előttem volt Alejandro Sanz és a többi kedvencem, akik adják a jobbnál jobb koncerteket és én elképzelem, hogy őket fotózom, reklámplakátot készítek róluk, CD, DVD borítókat tervezek. De ők messze vannak és az én hazámba nem jönnek el. Én itthon, indigós rajzos magyar plakátokat készítek azokkal tisztelegve kedvenc énekeseim előtt. Sokszor álmodok velük, köztük Alejandro Sanzzal. Volt egy olyan álmom mikor magyarul beszélgettünk és arra kértem dedikálja nekem az albumait.

Így fáradtan az ember hamar elmereng, főleg egy komoly munka után. Vettem magamnak egy csomag vaníliás karikát és a pszichológusommal beszélgettem. Lezuhanyoztam, kicserélődtem picit és nekiláttam a képek rendezésének. Elképzeltem, hogy élhet úgy egy sztár, hogy kamerák kereszttüzében kell élnie. Nincs magánélet, magánszféra csak a nyilvánosság. Főszereplő voltam egy napig és kimerültem, mint egy ceruzaelem. Eszembe jut Phil Collins. Még az életrajzi könyvében megírta, hogy ráment a családi élete. 2 csúfos válás, a gyerekeivel megromlott kapcsolata, alkoholizmus és sok más. A hírnévnek kemény ára van. Én nem tartom magam sztárnak. Remélem, nem jutok el odáig. Ha ismerik az arcom, megértik az autizmusom, utazgathatok, hogy új képeket készíthessek, és ha a fotózásból meg tudok élni a jövőben, már gazdag embernek érzem magam. De persze az is fontos, hogy számíthassak a szeretteimre, ahogy ők is számíthatnak rám.

BEN