2021. február 28., vasárnap

(ÁT)RENDEZÉS

Tervbe van véve a közeljövőben néhány új koncertes dvd vásárlás, és 1-2 új horrorfigura megvétele is. Muszáj volt kisebb változtatásokat végezzek a polcokon, hogy minden elférjen bennük.

2010-ben költöztem be a jelenlegi szobámba és volt egy kimondottan telenovellás dvd-knek szánt polc, amelyre később a horrorfiguráimat raktam. Ám azok sem fértek el már rendesen, így tervbe lett véve az, hogy az ezüst polcos villámba költöztetem őket.  

Idén még egy Jason figurát szeretnék venni, jövőre pedig, ha a NECA piacra dob egy rendes Sikoly figurát az 5. részhez akkor szintén megveszek egyet belőle. A horrorfigurák dobozai a másik polcon maradtak, mellettük pedig a zenei dvd-imet rendeztem el. Átmenetileg ott látható a 2019-ben megírt zenei könyvem is.

A CD-s polc legtetejére pedig a Music Store-ban vett régi CD-s és dvd-s tokokat meghagytam, és díszként rendeztem el őket. A Ricardo Montaner és Phil Collins könyvek egymás mellé lettek elhelyezve. Az Mg Records-ban pedig megvettem Phil Collins: The Singles 2 lemezes változatát CD-n, amelyet csakis kizárólagosan díszlemezként helyeztem el. Nem lesz sosem kibontva, így marad. Mellette pedig odatettem a pszichológusomtól kapott Phil Collins poharat is, amellé pedig a Sergio Dalma Box-ot és az Alejandro Sanz parfümdobozt is.


Az elrendezésekkel emléket szeretnék állítani kedvenc boltomnak, a Music Store-nak, amely 10 évvel ezelőtt szűnt meg. Számos latin zenei CD-t, dvd-t vásároltam ott. Bárcsak sokkal több képet készíthettem volna a kedvenc boltomról.




A további változás sem marad el, ugyanis idén az év folyamán lesz egy újabb „világkiállításom”.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.