A FÉNYEK ÚTJAIN

A Milleniumi Földalatti Vasutat 1995-ben újították fel, 25 évvel ezelőtt. Tisztán emlékszem még a rekonstrukció előtti állapotokra, amikor az állomások romosak voltak. Az ajtóüvegek betörve, a falak összefirkálva, üvegszilánkok csillogtak a sínek között. A szerelvények citromsárga színűek voltak, belül csokibarnás bőrhúzatos ülőhelyekkel. Akkor még nem tudtam, hogy 1973-ban volt csak a korábbi felújítás, amelynek során a teljes 1-es metró a föld alá került és megszűntek a föld feletti megállók. Változott a világ, változott a politika. A 2-es metró építése is befolyásolta a kisföldalatti helyét Budapesten, hisz a Deák téri állomást arrébb kellett tenni emiatt. Már egészen aprócska gyermekként rajongtam a metrós világért és lenyűgözött a földalatti élet, amelynek más volt a hangulata, mint a felszíni életnek. Gyermekként még nem voltak lehetőségeim arra, hogy lefotózhassam a kisföldalatti felújításának előtti pillanatait, csupán a fejemben vannak emlékek nemcsak képileg, de szagilag is. A rekonstrukció előtt és utána ugyanaz a szag volt, mint most. Ma eléggé viseltes, kissé elhasználódott a kisföldalatti, melynek alagútjainak egy részét újrafestették.

Nővéremtől jöttem haza a minap és a Mexikói úton szálltam fel. Meglepődve tapasztaltam, hogy az alagút ki van világítva. Még sosem láttam a kisföldalatti alagútját ebben a hangulatban. Nem mindennapi látvány és élmény volt ez számomra! Először a Széchenyi fürdőnél szálltam le, majd mindkét oldalról lekaptam a világító messzeségeket.

Mentem tovább, majd a Hősök tere felé vezető úton már a régi, 1800-as évekbeli alagútban voltam. 1973 előtt épült meg a Széchényi fürdő és a Mexikói úti megálló, szocialista módszerrel. Az akkori alagútrendszer találkozott a múlt századival. J Ez a hangzáson is hallatszott. 1-2 megállónál még leszálltam és újabb fényes messzeségeket örökíthettem meg. Úgy bemásztam volna és végigmentem volna a síneken. Mélyperonos, feszültségmentes a kisföldalatti pályája, hisz felsővezetékről kapja az áramot. Mégsem mentem a sínekre, mivel nem szabad. Könnyen viszont be tudtam fotózni. Eszembe jutott nekem a youtuber Becsky András, aki 1995-ben végigjárta felújítás alatt a vonalat és a frissen kiszigetelt alagutakat a lámpás tartóoszlopokkal, és lekamerázta az akkori állapotokat. Ugyanezt a hangulatot láttam élőben. Sajnos a Deák térnél már a fények útjai véget értek. A snapchat segítségével egy másik dimenzióban éreztem magam és persze újabb képeket is csináltam.

  

Nem mindennapi látvány az, amikor felkapcsolják a metróalagutak fényeit, ugyanis sajnos ezeket késő este szokták megtenni mielőtt a metró bezár az éjszakai munkálatok miatt. Mikor István barátommal találkozok, és késő este metrózunk, akkor gyakrabban látjuk a kivilágított alagutakat, de a nagyobb metróknál. (2-3-4-es)

5 év és esedékessé válik a földalatti következő felújítása. Bár nem hiszem, hogy akkor sorra kerül, hisz a jelenlegi 3-as metró rekonstruckiója is tart, ráadásul a budapesti Lánchíd felújítását is csúsztatják.

Ha már fényekről és hangulatos világításokról írok, így a cikk végére megosztani a Vörösmarty tér esti panorámaképem és a közeli olasz étterem színes villanykörtéit is.

BEN

A MADISON NEW YORK ÉS A TURAY IDA

Január 25-én részt vettem egy műtermi fotózáson a Madison New York stúdióban, Óbudán. Eléggé fáradtan ébredtem reggel, mert sajnos nehezen alszom el és fáradékony is vagyok. Állítólag télen, a vitaminhiány okozhatja mindezt. Szerencsére talpra álltam és elindultam. HÉV-vel mentem a Batyitól, egészen a Filatorigátig, ahonnan csak be kellett sétálni a Bogdáni út 1-es számhoz. Felismertem azt a helyszínt ahol 6 évvel korábban már voltam. A horror labirintus közelében volt a műterem.

Odaérve megrohantak a 2014-es emlékek, de szerencsére nem volt baj. Eszembe jutott az a Charlie angyalai rész a klasszikus sorozatból, amikor fel akartak gyújtani egy filmstúdiót ahol az egyik filmes pornófilmet forgatott. J Ez persze mosolyt csalt az arcomra és felmentem a lépcsőn, onnan pedig a műterembe.

Elég sokan voltak. Megnéztem a neten, hogy néz ki a helyszín. Kisebbnek láttam élőben, mint a virtuális világban. Dezső örült nekem, kézhez kaptam a speciális Nikon gépet és munkához láttam.

Először egy párt fotóztam le egyenként, majd külön-külön. Ragaszkodtam ahhoz, hogy mosolyogjanak. Szeretem, ha egy modell jó arcot vág. Maga a műterem, az üvegablakos rész régiséget árasztott magából. Egy kis noir (noár) effektet, amit kávé és csoki ízben képzelek el. Van, amikor szeretem ezt a hangulatot. Kicsit amolyan 30-as, 40-es évekbeli, viszont nem muszáj időhöz kötni. A műteremben legjobban a tégla és az ezüstös falak fogtak meg.

 

Volt egy lány, akit kissé félelmetesnek tartottam, de ez nem baj, sőt! Kiemelte a hangulatot. Tűzpirosra volt rúzsozva a szája, ruhája fekete. Mintha egy végzetes szépség ült volna előttem, aki támadásra és csábításra kész. Maga a végzet asszonya (Destino de mujer). Meleg szemmel tudom milyen a női szépség. Sokoldalú. Ahogy a férfiszépség is. A tűzpiros szájú szépség nevét nem tudtam, viszont őt más szemszögből is lekaptam.

Legjobban nekem az a lány tetszett, akit először kaptam lencsevégre. A frizurája és az arca számomra tökéletes volt. Az ő nevét sem tudtam, ezért a gondolatomban Verának neveztem el.

A harmadik lány nevét már tudtam. Rékának hívták, mint a nővéremet. Zongorista. Látszott arcán a művészi tehetség. Hófehér ingjében rejtőzött el a függöny mögé. Nagyon hosszú volt a haja. Később kibontott hajjal is lefotóztam. Látszott rajta az fiatalság, és a boldogság. Áramlott belőle az élet.

Férfiakat is fotóztam, de ők másfajta benyomást keltettek. A hosszabb hajú kisebb félelmet árasztott, valahogy a féltem a közelébe kerülni. Fényképeztem fotósokat is, és egy hírességet! Dezső bemutatott engem egy ismert színésznek, Blaskó Péternek, akinek a fiát szintén Bencének hívják és ő is Aspergeres. 

Olyan zavarban voltam! L A színművész urat is lefényképeztem, valamint azt a hölgyet is a fiával, akivel a cirkusznál ismerkedtem meg. Pápai Ildikó a neve, ki nemrég egy könyvet jelentetett meg, melynek címe: Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel.

Én a modell, avagy ha zene éve, akkor miért is ne?

Vannak CD-k, amelyeket elvihetek magammal itthonról és gondoltam elviszem a fotózásra. Az idei könyvembe és újságomba arra gondoltam, hogy a modelleket is belekeverem kicsit a zene évébe. Persze nemcsak őket, de magamat is. Dezső lefényképezett engem a lemezeimmel. Nagyon örültem neki.

 Rólam készítették

12 előtt véget ért a fotózás és előtte a telefonommal is készítettem képeket. Ezután elindultunk. HÉV-vel mentem vissza a Batyira. Kicsit műszaki okok miatt késve jött a szerelvény, amely belül ki volt festve. Másfajta színei voltak.

Metróval, majd villamossal mentem haza. Útközben snapchateztem. A metrót és a parlamentet más dimenzióban örökítettem meg. J

Fáradtan jöttem haza és ráadásul még készülnöm kellett az esti színházra is, ugyanis édesapámmal elmentem megnézni a Hyppolit a lakájt, amelyet a Kálvária téri Turay Ida színházban rendeztek meg aznap este. Mikó István játszotta Schneider Mátyást és ő volt a színdarab rendezője is.

 

Teltház volt. Apámmal az első sor közepén ültünk és jól láttunk mindent. Mögöttünk egy család ült, akik közül az anya vitatkozott a lányával.

Az előadás 19:09-kor kezdődött és 2 felvonásos volt. Mikó István szenzációs volt Schneider Mátyás szerepében. Minden szava humoros volt, és azok a reagálások csak megkoronázták a karakterét. Hűvösvölgyi Ildikó is remek volt, bár egy kicsit fiatalabb színésznőt képzeltem el. A darab egy helyszínen játszódott, a „villában”, amelyet a színjáték alatt átrendeztek. Érdekes volt nagyon. El voltak találva a színészek, és persze nemcsak a vicceken nevettem, hanem azon is, ahogy egyesek előadták a szerepüket.Szereztem reklámlapot is a darabról. Persze másnap megnéztem az 1931-es eredeti filmváltozatot, amelyben Kabos Gyula játszik. Az nem tetszett. Megfigyeltem, hogy a színdarabot kibővítették és kissé átírták a forgatókönyvet. A Hyppolit a lakáj színdarab jobban tetszett, mint a klasszikus film.

A Turay Ida színház eléggé kicsi épület, kis színház. Sok mindent játszanak, melyeknek reklámpapírjai szintén elérhetőek. A Hyppolit a lakáj-ról sajnos nem tudtam képeket készíteni, mert nem lehetett. Ez nem egy aréna, ahol koncert van. Minden esetre jól éreztem magam és remekül szórakoztam az előadás alatt. Kicsit fel is töltődtem, mert mikor hazajöttem a fotózásról aludtam egy nagyot, így feltöltődtem és később már aktív voltam. Nagyon várom már a következő fotózást, mert minden egyes új képszületés maga a csoda, egy adott pillanat, amely aztán a múlt részévé válik, ami emlék.

BEN