A BENovelas privát
sorozatomban felújítottam az ezüstmappám, amelyekbe a nyomtatásaimat és az
újságjaimat viszem magammal. Kicsit újítottam a dizájnomon, így ezüstöt lehetett
spórolni és a filctollas elkenődést is el lehetett kerülni.
Az ezüst mappám 2013 óta
használom, és azóta párszor végeztem rajta újításokat. Most ezúttal fekete
szigetelőszalagot is használtam, amellyel felváltottam az alkoholos filctollat,
mert azokat használva kissé elkenődött az ezüst felületen. Az alkoholos filcet
sajnos nehezen lehet lemosni.
Karácsony után az OBI-ban
vettem Pattex ezüstöt, majd fekete szigetelőszalagot, és itthon a meglévő
ezüstökkel munkához láttam. A lényeg az volt, hogy mindegyik típusból
használjak, így változatos lett a mappa. Minden ezüstfajta közé fekete
szigetelőszalag került, elválasztva a különböző fajtákat egymástól.
Az eredmény szinte egy
teljesen új mappa lett, amelyet a karácsonyra kapott új táskámmal együtt fel is
avattam. Persze az újfajta ezüstözés folytatódott, ugyanis az asztalomat is
felújítottam ugyanezzel az arculattal:
Felújítás előtt
A régi, elkopott fedéshez újat
adtam, de egy ezüst kivételével, mivel a Workzone márkájú sajnos elfogyott.
Mindenképp a csíkos dizájnt szerettem volna az asztalomnál felhasználni.
Papírzacsi,
új fejléc és háttérkép
A J.Pressben vásárolt
sportzoknim papírzacskóját újrahasznosítottam és gondoltam, hogy megcsinálom
újból ezt a különleges darabot. 2012-13-ban ugyanis már készítettem hasonlókat.
Úgy döntöttem, hogy videón mutatom be az újrahasznosítást:
Ez egyben ötlet lehet azoknak,
akik szeretnék meglepni szeretteiket bármilyen fontos ünnepnap alkalmából. Akár
egyféle ezüst ragasztószalag is megfelelő lehet. Nem muszáj sokszínűt
használni. Amit én rég „kivontam a forgalomból” az alumínium ezüst, mivel törékeny,
könnyedén tönkremegy.
A benovelas.hu oldalam sem
maradt ki az újdonságokból. Karácsonykor a menük címkéjét már cseréltem,
illetve újévkor a fejlécet is megváltoztattam:
A fejléc teteje domború lett,
amellyel emléket állítottam az egykori Árpád hídi metrómegállónak, ahol az oldalfal
tetején piros domborúcsík volt látható. Ezt sajnos elbontották. Az új fejlécem
vízszintes ezüst variációs „falakat” kapott, és a metróm csak egy bejáratnál
látható. A másikon én vagyok, ki ezüst szürkén vagyok jelen városomban, weblapos
metrómegállómban, a BENovelas állomáson. A 6-os vonalamon van egy BENovelas
Television állomás, de nem ugyanaz, mint a BENovelas megálló. A fejléces
lámpatesteket a budapesti 4-es metróból „hoztam”. A padlóburkolat szintén
ezüstös.
A blogomban és a facebookos
oldalamon is véget ért a karácsonyi hangulat. Új fejlécek és profilképek
kerültek be. A benlacosta.blogspot-on „kőburkolat” került, mégpedig az Újpest
Központ metrómegálló aluljárójából. A blogba fejlécet sajnos most nem tudtam
betenni. Szerencse, hogy nem csináltam még meg, pedig tervbe volt véve.
Fontosnak tartom, hogy
2020-ban is folytassam mindazt, amelyeket az előző években. Megmutatni a
világot enyhén auti szemmel, vagyis milyen egy Asperger szindrómás fiú
világlátása, véleménye a dolgokról és még sorolhatnám. Hisz ezzel nemcsak
magamnak, de másoknak is segítek, mivel egy kívülálló bepillantást nyerhet egy
másképp gondolkozó ember világának darabkáiba. De nem a teljesbe.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.