Január 25-én részt vettem egy
műtermi fotózáson a Madison New York stúdióban, Óbudán. Eléggé fáradtan ébredtem
reggel, mert sajnos nehezen alszom el és fáradékony is vagyok. Állítólag télen,
a vitaminhiány okozhatja mindezt. Szerencsére talpra álltam és elindultam.
HÉV-vel mentem a Batyitól, egészen a Filatorigátig, ahonnan csak be kellett
sétálni a Bogdáni út 1-es számhoz. Felismertem azt a helyszínt ahol 6 évvel
korábban már voltam. A horror labirintus közelében volt a műterem.
Odaérve megrohantak a 2014-es
emlékek, de szerencsére nem volt baj. Eszembe jutott az a Charlie angyalai rész a klasszikus sorozatból, amikor fel akartak
gyújtani egy filmstúdiót ahol az egyik filmes pornófilmet forgatott. J Ez persze mosolyt
csalt az arcomra és felmentem a lépcsőn, onnan pedig a műterembe.
Elég sokan voltak. Megnéztem a
neten, hogy néz ki a helyszín. Kisebbnek láttam élőben, mint a virtuális
világban. Dezső örült nekem, kézhez kaptam a speciális Nikon gépet és munkához
láttam.
Először egy párt fotóztam le
egyenként, majd külön-külön. Ragaszkodtam ahhoz, hogy mosolyogjanak. Szeretem,
ha egy modell jó arcot vág. Maga a műterem, az üvegablakos rész régiséget
árasztott magából. Egy kis noir (noár) effektet, amit kávé és csoki ízben
képzelek el. Van, amikor szeretem ezt a hangulatot. Kicsit amolyan 30-as, 40-es
évekbeli, viszont nem muszáj időhöz kötni. A műteremben legjobban a tégla és az
ezüstös falak fogtak meg.
Volt egy lány, akit kissé
félelmetesnek tartottam, de ez nem baj, sőt! Kiemelte a hangulatot. Tűzpirosra
volt rúzsozva a szája, ruhája fekete. Mintha egy végzetes szépség ült volna
előttem, aki támadásra és csábításra kész. Maga a végzet asszonya (Destino de
mujer). Meleg szemmel tudom milyen a női szépség. Sokoldalú. Ahogy a
férfiszépség is. A tűzpiros szájú szépség nevét nem tudtam, viszont őt más
szemszögből is lekaptam.
Legjobban nekem az a lány tetszett,
akit először kaptam lencsevégre. A frizurája és az arca számomra tökéletes
volt. Az ő nevét sem tudtam, ezért a gondolatomban Verának neveztem el.
A harmadik lány nevét már
tudtam. Rékának hívták, mint a nővéremet. Zongorista. Látszott arcán a művészi
tehetség. Hófehér ingjében rejtőzött el a függöny mögé. Nagyon hosszú volt a
haja. Később kibontott hajjal is lefotóztam. Látszott rajta az fiatalság, és a
boldogság. Áramlott belőle az élet.
Férfiakat is fotóztam, de ők másfajta
benyomást keltettek. A hosszabb hajú kisebb félelmet árasztott, valahogy a
féltem a közelébe kerülni. Fényképeztem fotósokat is, és egy hírességet! Dezső
bemutatott engem egy ismert színésznek, Blaskó Péternek, akinek a fiát szintén
Bencének hívják és ő is Aspergeres.
Olyan zavarban voltam! L A színművész urat is
lefényképeztem, valamint azt a hölgyet is a fiával, akivel a cirkusznál
ismerkedtem meg. Pápai Ildikó a neve, ki nemrég egy könyvet jelentetett meg,
melynek címe: Azt beszéltük meg, hogy
boldog leszel.
Én
a modell, avagy ha zene éve, akkor miért is ne?
Vannak CD-k, amelyeket
elvihetek magammal itthonról és gondoltam elviszem a fotózásra. Az idei
könyvembe és újságomba arra gondoltam, hogy a modelleket is belekeverem kicsit
a zene évébe. Persze nemcsak őket, de magamat is. Dezső lefényképezett engem a
lemezeimmel. Nagyon örültem neki.
Rólam készítették
12 előtt véget ért a fotózás
és előtte a telefonommal is készítettem képeket. Ezután elindultunk. HÉV-vel
mentem vissza a Batyira. Kicsit műszaki okok miatt késve jött a szerelvény,
amely belül ki volt festve. Másfajta színei voltak.
Metróval, majd villamossal
mentem haza. Útközben snapchateztem. A metrót és a parlamentet más dimenzióban
örökítettem meg. J
Fáradtan jöttem haza és
ráadásul még készülnöm kellett az esti színházra is, ugyanis édesapámmal
elmentem megnézni a Hyppolit a lakájt,
amelyet a Kálvária téri Turay Ida színházban rendeztek meg aznap este. Mikó
István játszotta Schneider Mátyást és ő volt a színdarab rendezője is.
Teltház volt. Apámmal az első
sor közepén ültünk és jól láttunk mindent. Mögöttünk egy család ült, akik közül
az anya vitatkozott a lányával.
Az előadás 19:09-kor kezdődött
és 2 felvonásos volt. Mikó István szenzációs volt Schneider Mátyás szerepében. Minden
szava humoros volt, és azok a reagálások csak megkoronázták a karakterét. Hűvösvölgyi
Ildikó is remek volt, bár egy kicsit fiatalabb színésznőt képzeltem el. A darab
egy helyszínen játszódott, a „villában”, amelyet a színjáték alatt átrendeztek.
Érdekes volt nagyon. El voltak találva a színészek, és persze nemcsak a
vicceken nevettem, hanem azon is, ahogy egyesek előadták a szerepüket.Szereztem reklámlapot is a
darabról. Persze másnap megnéztem az 1931-es eredeti filmváltozatot, amelyben
Kabos Gyula játszik. Az nem tetszett. Megfigyeltem, hogy a színdarabot
kibővítették és kissé átírták a forgatókönyvet. A Hyppolit a lakáj színdarab jobban tetszett, mint a klasszikus film.
A Turay Ida színház eléggé
kicsi épület, kis színház. Sok mindent játszanak, melyeknek reklámpapírjai
szintén elérhetőek. A Hyppolit a lakáj-ról
sajnos nem tudtam képeket készíteni, mert nem lehetett. Ez nem egy aréna, ahol
koncert van. Minden esetre jól éreztem magam és remekül szórakoztam az előadás
alatt. Kicsit fel is töltődtem, mert mikor hazajöttem a fotózásról aludtam egy
nagyot, így feltöltődtem és később már aktív voltam. Nagyon várom már a
következő fotózást, mert minden egyes új képszületés maga a csoda, egy adott pillanat,
amely aztán a múlt részévé válik, ami emlék.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.