2022. április 20., szerda

HETEDIK

Szakadt az eső a Spirit színházas alkalom hetedik részében. Olyan hideg is lett. Muszáj volt elővennem a kabátom. Pedig már azt hittem, hogy nem kell most felvennem. Nem volt vészes. Eléggé fáradt voltam aznap. Kis híján elaludtam. Szundítottam egyet az alkalom előtt. Gyakrabban vagyok álmos. Tanulgatom a verseket. Van, mikor éjszaka csinálom. Mint amikor a spanyol igéket vettem át. J









Ismét fent voltunk szerencsére a nagyteremben. Nagyon szeretem, mert tágas, többen elférünk. Kényelmesebb is. Olyan volt a szaga, mint a régi iskolám kis tornatermének. Picit rosszul éreztem magam emiatt, de mondtam magamban, nem fogom engedni, hogy a múltam újra az arcomba csapjon. Munkához láttam. Kicsit átismételtem a verseket, majd arra gondoltam, hogy kihasználva a helyszín hangulatát felolvasom két versem.

Az autizmusnak

Ne láss sírni!

Elképzeltem magam színészként. Vajon milyen lennék ebben a szakmában? A jelenlegi életemben biztos nem lépek erre a mozgólépcsőre. Lassan tanulok, szégyellem magam emiatt. Küszködtem a könnyeimmel. Judit olyan segítőkész és türelmes. Ez nagyon jót tesz nekem. Egyenget nemcsak engem, de a többieket is, akikben viszont ismét látom a tehetséget. Néha szégyellem magam Judit előtt, mert mikor verset olvasok vagy mondok fel előtte annyi hibát vétek és mindig úgy érzem, mintha nem lennék elég jó. Mint amikor Zöldy tanár úr matematika óráin a táblához kellett menni és ott elvégezni egy feladatot. Volt, amikor szerettem csinálni, de volt, amikor elakadtam, pánikba estem és ott ült előttem az egész osztály. Nem bántottak az esti iskolában, én voltam, aki a múltjának szörnyű rabságában élt és élek a mai napig. Nem tudom feldolgozni az általános iskolákban történt szörnyűségeket. Annyiszor visszatérnek a régi osztálytársaim a rémálmaimban, hogy gyötörjenek. És valóságként élem meg az adott álmokat. Emiatt sem tudok aludni. Nincs erre megfelelő gyógyszer.

Judit minap átküldte nekem a Kosztolányi: Mostan színes tintákról álmodom című verset. Elsírtam magam rajta. Meghat, szíven üt a mondanivalója. Eszembe jut az, hogy nem nőttem fel eléggé, és közel a 36-hoz még egy nagy gyerek vagyok. Én is szeretem a színeket, főleg az ezüstöt.

Az Azon az éjjel és a Kismagda feldobja című verseket 80%-ban tudom, alkalmaztam lap nélkül, de úgy elcsúsztam! L Néha kevertem a sorokat, máskor lefagytam. Pedig annyit átvettem, de nem az én hibám, ha kiesik a fejemből a szöveg vagy elakadok. Az alkalom során mindenkinek fel kellett olvasni azt a verset, amit elmondanak a bemutatón. Én a Csalódás című alkotásom fogom. Judit szerint az illik hozzám. Nagyon tetszik neki. Emlékszem rá 4 tequilát ittam és sírva írtam a sorokat. Nagyon csalódtam egy barátomban, akit szerettem. Full borracho (részeg) voltam azon az este mikor a nappaliban volt a gép. Aznap egyedül voltam itthon és el is ájultam utána. Az ágyra természetesen. A tequila egy roppant erős pia. Agavé kaktuszból állítják elő. Mexikói. Nehéz időszakom volt akkoriban. Ráadásul suliba is jártam, tanulnom kellett ezerrel. A tequila úgy fejbe tudja vágni az embert, hogy csak na!

Hallgattam a többiek versét is. Van egy tag, aki egy Lackfi János verset olvasott fel. Az emberi képmutatás volt a témája. Kicsit el is kezdtük elemezni a művet. Judit szerint jó dolog az, ha az emberekkel jót teszünk. Ez nagyon szép dolog, de nem mindenki érdemli meg a jót. Elkezdtem Juditért aggódni, mert láttam rajta, hogy jóhiszemű. Én tapasztalatból tudom, hogy nagyon sok ember rossz. Ha valaki a kezét nyújtja a másiknak, később az egész kar kell. Judit szerintem vallásos asszony és benne ott van a jóság és a szeretet minden egyes formája. Mondtam neki és majd mondani is fogom ismét, hogy vigyázzon, kiket enged a közelébe, mert ebben a mai világban akárkikben nem lehet megbízni. Én folyton nézem az embereket. Annyi szörnyű külsejű és gonosz tekintetű ember van. Ha csak visszaemlékszem arra a napra, mikor annak az asszonynak az életét megmentettem és láttam azt az undorító alakot, aki megverte és megalázta rosszul érzem magam. Majdnem nekem lett kellemetlenségem, holott megmentettem annak a nőnek az életét azzal, hogy a mentőket és a rendőrséget kihívtam. István barátom is mondta, hogy nagyon vigyázzak az emberekkel. Ő is sok rosszat tapasztalt. Meg persze a családom is. Vannak olyan „barátok” akik csak addig a barátaid, amíg hasznuk van belőled. És mikor szar van, akkor lelécelnek szó nélkül. Az ilyenek nem barátok. Én a szeretteim mellett ott vagyok, ha kell, és önzetlenül segítek. Visszaemlékszem arra, amikor István barátom 2007-ben a kórházban volt. Kétnaponta látogattam, jókat beszélgettünk, felvidítottam. J De amikor lejárt a látogatási idő akkor szomorúan kellett elmennem. Hideg, szeles este volt, és a busz levitt a Móricz Zsigmond körtérre, onnan meg hazamentem. Nem szívesen hagytam ott a haverom, mert a kórházi élet nem egy jó dolog. L De az már jó volt, amikor megkapta a barátom a zárójelentést és elmentem érte a kórházba.  

Új verseket is tanultunk most az alkalmon, de azok nagyon nehezek voltak. Összvissz 15 percünk maradt a 8 nő olvasópróbájára. Legközelebb azzal kezdjük a következő alkalmat. Judit mondta, hogy nagyon ügyes voltam. Én kicsit másképpen látom ezt, mert úgy készültem és többet vártam magamtól. De nem baj, ennél már csak jobb lesz. Lehet lassan, de csak be fogok érni a célba.

Régi ismerősök

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.