24 évvel később

István barátomnak régen megígértem, hogy ha jó idő lesz, elviszem Csepelre és megmutatom neki a régi telkünket, melyet 24 évvel ezelőtt el kellett adni. Legutóbb 2014 nyarán voltam a helyszínen, akkor viszont esett az eső.

Istvánnal azt beszéltem meg, hogy a 12 órás vonattal bejön és 13-kor találkozunk a Nyugatiban. Bementünk még a Westendbe, mert nézni akartam az itthoni metróállomásaimhoz nagyobb mozaikkockákat, de csak kicsiket árultak. Nemrég rendeltem egy 300 db-os mini kiszerelést, de túl kicsiknek bizonyultak, mégis felpakoltam őket a napokban. A boltot követően Istvánnal ezután mentünk ki Csepelre. Ő nagyon szereti a HÉV-eket és úgy döntöttünk, hogy elutazunk. Emlékeztem a buszra, ami elvitt a régi kertbe, de egy megállóval később szálltunk le, mert nem emlékeztem pontosan hol kell leszállni.

Egy rövidet kellett csak visszamászkálni, de megérkeztünk. Besétáltuk István barátommal azt az utat, amit gyerekkoromban gyakran megtettem. A csepeli egykori telkünk már nem a régi. Új ház épült a helyén és a környék is teljesen megváltozott. Egyedül a sóderes kút maradt meg, igaz el volt dőlve. Mikor gyermek voltam gyakran a kerten kívül töltöttem az ottani időm. Tudni kell, hogy egy országúthoz hasonló terület van arrafelé, amelynek a végén egy nagyobb autópálya található. Sokat játszottam metrósdit, hogy az vagyok. Ez volt az ún. vonal. A szüleim nagyon szerették a kertet, főleg édesapám, aki vidéken nőtt fel. Én mindig városi gyerek voltam. Budapesten élek mióta az eszemet tudom.

Annak idején a kertes házunk fából készült és az illatokra is tisztán emlékszem. Betekintettem azon a kerítésen ahol a régi házunk volt. A sóskának nyoma sem volt, pedig a kertünk bejáratánál roskadoztak a finom sóskalevelek. Máshova építették a bejáratot. Nekünk régi, rozsdás vaskapunk volt. Mellettünk pedig egy nagyobb telek, ahol kukoricaföld és meggyfa állott. Mára már ez sincs. Épült ott is egy újabb ház. Teljesen idegen volt minden. Volt egy szomszédunk is, Szántó Csaba, aki a Budapest TV-ben lépett fel és énekelt is. Nem tudni ott él e még vagy sem, de a telke helyén egy nagy betonfal áll. Mellette pedig egy idősebb házaspár lakott. Ott is más ház van felépítve. Szerintem nem élhetnek már, mivel az a hely is megváltozott. Istvánnal haladtunk tovább az úton, de folyamatosan csak újabb házakat pillantottam meg. Egyetlen egy darab régi ház sem maradt meg! Eltűntek a búzakalászok is, ahol gyermekkoromban rengeteg búzamagot nassoltam! Az út vége felé egy hatalmas szemétdombot láttam csupa kidobott limlommal. Ezután már csak a másik autópálya következett. Istvánnal visszafordultunk és azt terveztem megnézzük azt a régi „őzikés” kocsmát, amit még gyermekkoromban fedeztem fel egy kora nyári reggelen. Azt gondoltam megvan még és esetleg ott tarthatnánk meg a szokásos beülögetős alkalmunkat.  

A hely megvan ugyan, de életnek semmi nyoma. Kicsit A texasi láncfűrészes mészárlás című filmre emlékeztetett a környezet, mivel sehol egy lélek, csak tyúkok és egy kis malacka túrta a földet. Ijesztő volt a látvány, de mégis élveztem. Azt viszont már nem, hogy mint kocsma már megszűnt. Még anno én fedeztem fel a helyet. Annak idején, mikor a telkünk megvolt a hátsó részben be lehetett menni a szomszéd telkébe. Egy romos ház állott, ahol egy idős, hajléktalan ember élt. Berci bácsinak hívták. Úgy nézett ki, mint egy kéményseprő. Barátságos volt, de sokat ivott. Voltam is nála nem egyszer. A romos háztól nem messze volt egy hatalmas sétálós telek, amely nem volt elbarikádozva. Végigmentem rajta és akkor találtam magam másik útvonalnál. Hasonlított a formája a miénkhez. Ott volt nem messze az „őzikés” kocsma. Azért neveztem el annak, mert sok őz volt ott. Remek hangulatú helynek tartottam, barátságos kiszolgálókkal. Egy nyári, kora reggel voltam ott először. Édesanyáméknak is szóltam róla utólag. Emlékszem arra is, hogy előttem öltek meg egy tyúkot. Ömlött a vére. Berci bácsi is sokat járt oda, ezt utólag tudtam meg. Egyszer szalonnát sütögetett, én nem ettem, mert a szalonnát nem szeretem, csak a füstölt, főtt császárszalonnát tudom megenni. Berci bácsitól megkérdeztem volt e felesége. Erre ő azt felelte: Kurva lett. 9 éves voltam akkor. Berci bácsi ma már szinte biztos hogy nem él. Idős és beteg volt. Szüleim gyakran adtak enni neki mikor átjött hozzánk. Nagyon szerették a csepeli telket, de én nem. Azért, mert a városi élethez voltam hozzászokva és kicsi gyermekként a vidéki esték mindig lehangoltságot okoztak nekem. Volt szilvánk, málnánk, egresünk és kicsi eprünk is. Emlékszem arra, hogy 1998 tél végén, egy csütörtöki napon, mikor A pampák királya első részét mutatták be, pár órával korábban egy másik kertben rengeteg kék Othello szőlőt ettem és szedtem le egy kosárba. Csípős hideg volt, kezdett esteledni. Abban a kertben emlékszem senki sem lakott már, de szőlőtőkék voltak dögivel. És a sorozat után indultunk haza. Emlékszem féltem akkoriban a kutyáktól is. Volt egy pici kutyus, akit Bogárnak hívtak. Kölyökkutya volt. Tudnék még írni mit, csak nem szeretnék. Max. annyit, hogy volt a szüleimnek egy piros fekete-fehér kistévéje, amelyen csak az M1 volt fogható. A csepeli telek eladása után kertes házban 2003-ban voltam legközelebb, amikor Zsuzsa néni Üllőre költözött. És mikor István barátom megismertem akkor 2006-ban voltam nála először Nagymaroson. Ott már jól éreztem magam, ill. Üllőn. Más jellegűek volt az ún. hangulatjelenségi zónák, mint a csepeli. Ezt a jelenleg sztem mindenki ismeri, csak nem tudják szavakkal kifejezni. Vagy csak én ismerem? Nem tudom.

Istvánnal nem találtunk Csepelen bárt, ezért visszatértünk Budapestre és a Kelet kávézóba mentünk. Ott már voltunk korábban pár évvel ezelőtt. Ettem egy málnás, csokis pitét. Istvánnal személyes dolgokról beszélgettünk. Mostanában nem volt túlórája, ezért sokat volt otthon. Ő szeret túlórázni, mert keveset keres. A kávézóban 22 óráig voltunk, aztán elindultunk a 6-os villamos felé. A Boráros térig elkísértem majd onnan hazajöttem. A tavasz ellenére még hideg van, de lassan csak be fog állni a jó idő. A tavaszt nagyon szeretem, mert ilyenkor születik újjá a természet. Mikor Csepel jut eszembe sok emlék tör fel bennem. Jók és rosszak is. Egy dolgot szeretnék még újra látni ott. Azokat a tavakat ahol anno sokat fürödtem gyermekkoromban. Talán egyszer visszatérek oda is, bár szinte biztosra veszem, hogy az a terület is biztos jócskán megváltozott.

BEN