Gábor barátomnál voltam március egyik utolsó napján. Nagyon szép lakásban lakik, közel ahhoz a buszhoz, ami majdnem hazahozott. Március 27-re eléggé fáradt voltam. Színház, újságírás, közelgő lapzárta, új sorozatom írása. Szükségem volt egy nap ÉN időre.
Azt persze nem árulhatom el, hogy Gábor barátom hol lakik, de azt igen, hogy a lakás, amiben él, nagyon csendes környéken található, régi stílusú, belül kissé modernizált. Olyan volt a belső tere, mintha egy telenovella díszlete lenne. Lépcsős feljáró, tágas terek. A lépcső egy szép galériába vezetett ahol majdnem beütöttem a fejem, mert közel volt a plafonhoz. Ha belegondolok abba itthon nálunk is lehetett volna galériánk, de az ehhez szükséges faanyagot ellopták. Mindegy, hosszú történet.
Gábor barátom nemcsak engem, de a barátait is meghívta hozzájuk. Közöttük volt egy nagyon édes pici kéthónapos baba, akit Hunornak hívnak. Elérzékenyültem a kis csöppség láttán. Még olyan törékeny, ártatlan medvebocs. Nem mertem megfogni. Ugyanezt éreztem mikor Lujzim és Gömbim voltak újszülöttek. Féltem ugyanis hogy akaratom ellenére kárt teszek bennük. Pl. elejtem őket. Eléggé remegnek a kezeim, kissé labilis is szoktam lenni, nem mertem megkockáztatni semmit sem. Más, ha ülve kezembe fogok egy kisbabát, de akkor is féltem, félek a mai napig ettől. A szülők is kedvesek voltak. 30-32 évesek. Az első gyerekük született. Többet nem terveznek. Ezen meglepődtem, mert minden kisgyereknek szüksége van egy tesóra, akivel megbeszélhetik a titkaikat. Emlékszem arra, hogy én is hirtelen érkeztem erre a világra és a nővérem olyan boldog volt, hogy 10 évesen kapott egy öcsikét, engem.
Gábor, én és Imre, a gyermek apja leültünk játszani. Egy nagyon szórakoztató társast ismertem meg, ahol területeket kellett szerezni. Utat, települést és várost lehetett vásárolni. Ahogy az lenni szokott nálam csak akkor értettem meg a játékot, amikor már a közepében voltam. Én eléggé rosszul csináltam, ugyanis a játék lényege az volt, hogy minél nagyobb területet hódítsak, én pedig egy kis részt barikádoztam el sajnos. Az elején nem értettem, hogy mit kell csinálni. Mindegy, az élmény volt a lényeg. Végül Gábor győzött. A játék után beszélgettem a többiekkel. Örültem, hogy egy jó társaság tagja lehetek. Beszélgettem a kisbaba szüleivel, Alizzal és Imrével. Felelősségteljes szülők és azt mondták, hogy minden hasznos dologra meg fogják tanítani a fiúkat. Akaratomon kívül kijött belőlem az aggodalom és arra kértem őket, hogy vizsgáltassák majd meg 2 éves korban autizmussal kapcsolatban, hogy időben megkaphassa a megfelelő fejlesztéseket. Nem szeretném, ha az a kisfiú szenvedne. Imrét és Alizt hallgatva szembesültem azzal, hogy ők is fiatalabbak nálam, felelősség teljesebbek és betekintést nyerhettem abba most is, milyen az élet. Persze tisztában vagyok ezzel, hogy én másokhoz képest egy burokszerűségben élek, mégis kitapintok a valóságba. Sokan azt gondolhatják rólam, hogy 35,5 évesen megmaradtam egy infantilis szintjén, pedig mennyire tudom, hogy ez a világ milyen elkorcsosult lett. Imre megjegyezte, hogy kamionos munkákat vállal, mert a magyar fizetésből nem lehet egy gyermeket felnevelni. Tudom sajnos, mekkora kiadásokkal jár egy, vagy több gyerek felnevelése. Visszaemlékszem a nővéremre, aki aztán mindent megtett és megtesz a férjével, hogy mindent megadhassanak Lujzinak és Gömbinek. Egy vagy több gyerek nem kis pénzbe kerül. Folyamatosan nőnek, cserélni kell idővel a ruhatárukat, cipőjüket. Az iskola is sokba kerül. Tudom, hogy ma Magyarországon az oktatás kritikán aluli. Csak látom a Lujzi tankönyveit és döbbenten nézem, hogy mennyire egysíkú, mennyire hülyén van megszerkesztve egy állami tankönyv. Igénytelennek tartom azokat. A sokszínűségnek nyoma sincsen. Bezzeg, amikor én voltam gyerek szép tankönyveim voltak, minőségiek és tisztán emlékszem arra, hogy az alsó tagozatos olvasókönyveimet mennyire szerettem. Kivéve egyet, az 1994-es Az én matematikám első osztályos matekkönyvet, amin egy kislány ujja a szájában van. A régi alsós olvasókönyveim versei, meséi, és a feladatok mennyire érthetőek voltak. Mára ennek nyoma sincs. Most sztrájk van, bizonytalanság.
Alíz, Imre és Géza, Gábor barátai estefelé elmentek én pedig még maradtam, mert rendelés alatt állt egy sajtimádó pizza, amely sajnos elkeveredett, de végül frisset hoztak házhoz. A Pizza Forte pizzáját először kóstoltam meg. Érdekes íze volt. A márványsajtot érezni lehetett benne. Nem vagyok egy nagy sajtos, mert max. köretként, kiegészítőként fogyasztok sajtokat, de nem mindegy, hogy milyeneket. Gábor barátom édesanyja pedig egy nagyon fincsi cukormentes desszertet készített, amelyben meggy és babapiskóta volt. Mikor már kinn sötét voltam fel lett kapcsolva a galéria alatti világítás. Valóságos mennyországba kerültem. Olyan kellemes és komfortos volt az egész. Modern hangulatot árasztott. Főleg a plafonon lévő holdlámpa. Hasonló nekünk is van itthon.
Gábor barátommal elsétáltam a buszig, majd hazajöttem. Igaz hogy már itt a tavasz, de esténként hűvös van. Szerencsére már nem kell azt a vastag kabátot viselnem. Nagyon zavaró, ráadásul következő télen már másikat szeretnék.
Gábor barátom nagyon értelmes ember, jól el lehet vele beszélgetni. Remélem, majd egyik műsoromban bemutathatom őt a nézőimnek.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.