20 ÉVVEL EZELŐTT… (20 AÑOS ATRÁS)

Annyi minden történt velem 20 év alatt. A 2000-es év sok mindenről volt nálam „nevezetes”. Sok változás történt az életemben, köztük az, hogy szinte minden tantárgyból bukásra álltam. 6. osztályos, általános iskolás voltam. Most persze nem szeretném részletezni ezt a rossz időszakot, hanem csak kiemelni egy részét. 2000. augusztusában egyetlen tantárgyból megbuktam és a tanárnő, aki nem engedett át a 7. évfolyamba azt mondta a nővéremnek, hogy nem vagyok iskolaérett, és csoda az, hogy odáig eljutottam. Az iskolarendszer már 20 éve sem volt toleráns a más gyerekekkel. Ma rosszabb a helyzet.

Eltelt 20 év és ezalatt a két évtized alatt számos dolgon mentem keresztül. Akár könyvet lehetne írni erről az esetről. A speciális suliban anno 2005-ben volt egy rendes magyar tanár, aki egyszer azt mondta nekem, hogy írjam meg regényben a rossz élményeimet. Sokszor belekezdtem, de fájdalmasak voltak a sorok. Az élet keményen megtépázott engem. Visszatérve a bukásomra. Onnantól kezdtem megkeseredni. 2001-ben pedig elérkezett a depresszió. A sok kiközösítés, elutasítás és bántások megtették pusztító hatásukat. Jövőre lesz 20 éve, hogy az autizmust először megállapították nálam. Sok papír, számos zárójelentés és vizsgálat készült. Sok év kellett ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogyha egyesek normálisan, türelmesen állnak hozzám már abban az időben, talán máshogy alakul az életem.

2000-ben a bukás, a Vad angyal, Kristály keserű üdítőital, a Romantica csatorna korszakának indulása és a zene intenzív hallgatása volt. 2000 végén pedig a Sikoly horrorfilm. Az intenzív zenehallgatás máig megvan. 2020 a zene éve. 20 éve ismertem meg a latin zenét, 20 évvel ezelőtt kezdtem bele a kazetta, majd később a CD-k gyűjtésébe. Igyekszem nem gondolni a koronavírusra, hanem pozitívan, hideg fejjel élni, mintha mi sem történne. Persze odafigyelni másokra és magamra is! Ez alapszabály! Ma is voltam vásárolni, bekukkantottam egyes boltok üvegén, vajon bemehetek e. Betartom a szabályokat. Elmentem a vásárcsarnokba és nagy pakkokkal lesétáltam hazáig. Szigorúan, mert a vírusos időszak alatt nem utazom tömegközlekedéssel. Még akkor sem, ha kimerülök. Idősek a szüleim, vigyáznom kell az egészségükre.

A karantén ijesztő, bár elmehetek sétálni, fotózni, és nem érzem magam börtönben. Még a nyomtatásaim ügyét is meg tudtam oldani. Az igazság az, hogy az utóbbi időben érződik a kezelésem hiánya, mivel a Covid-19 koronavírus jól belerondított ebbe és persze az egész világ működésébe. Már a járvány időszaka alatt is szinte online életet éltem, csak kisebb korlátozásaim vannak sajnos. Pl. lemezrendeléseket illetően. De annyi baj legyen, idén nem várható egyelőre újdonság. Az utóbbi 2 év az új albumokról is híres volt. A koronavírus időszakában kedvenc énekeseim írhatják új dalaikat, „építhetik” az új albumaikat és talán jövőre lesz valami új finomság.

Volt időszak, amikor nem tudtam elfogadni azt, ami vagyok, mert úgy éreztem, hogy enyhe autistaként, Asperger szindrómásként nem érek semmit ebben a világban, de aztán rájöttem arra, hogy bizony értékes ember vagyok. Ezt nemcsak a kezelőorvosaim mondták nekem, hanem azok a barátok, akik voltak és vannak nekem. Mert ők felismerték az értékeimet. Pl. István barátom. Nehezen kezdett megbízni bennem, és csak idővel alakult ki egy baráti bizalom közöttünk. Ő heteróként elfogadta a homoszexualitásom is. Georgina barátnőm is zseninek hív, és ő is a barátom. Persze van a Stella, illetve még Laci barátom, kivel a kapcsolatom sajnos már nem olyan, mint annak idején. Az általános és speciális iskolában rossz dolgok jelentősen rombolták az önbizalmam, ami ugyan ma már van, de még mindig ingadozó vagyok és meg kell küzdenem a démonjaimmal, köztük a poszttraumás stresszel, ami számos dolgot tett tönkre az életemben. Köztük a közösségeimet.

A facebookon tagja vagyok egy meleg netes csoportnak, ahol úgy érzem, hogy magam lehetek, ahol nem kell szégyellnem azt, amilyen vagyok. Ez 18-as kategória, így nem részletezhetem, de annyit igen, hogy ott normális melegek vannak, bár kicsit tartok tőlük, mert nem tudhatom ki milyen szándékkal akar hozzám fordulni. Ott furcsállják a vágyaimat és nekik kicsit idegen. Ez nem lep meg, hisz én szinte mindenben totál más vagyok, mint az átlagos. 33,5 évesen folyamatosan keresem a helyem, próbálom építeni az új kapcsolatrendszereimet, de nem maradnak meg az alapok. Mintha rossz anyagból készültem volna, ami szétdől. Nehezen viselem a kudarcot és azzal, hogy kiírom magamból ezeket a blogomban nem a gyengeségem írom ki, hanem azt, hogy éli meg egy autizmussal élő ember a mindennapokat. Amennyit kiírhat magából, mert bizony sok a rosszindulatú és gonosz ember.

Saját csoport(ok)

Van a facebookomon 3 privát csoportom. Az első a BENovelas Privadas 1-2, a harmadik pedig a Hullámvölgy rádióközpont. Az elmúlt években számos enyhe kapcsolatokra tettem szert, és akikkel közelebb kerültem, a csoportjaimba tettem őket, hogy kialakíthassak tartósabb baráti kapcsolatokat velük. De úgy éreztem, hogy csak nekem volt fontos a csoport, mert alig volt reakció és minden tartalmat, amit megosztottam, az egy darabka volt az életemből. Persze hiába privát, itt is mérlegelnem kellett miket oszthatok meg! Van egy ember, aki ismert és néha írok neki. Nem árulhatom el a kilétét, de nagyon jó sorokat osztott meg velem és ettől jobban éreztem magam.

Örültem a sorainak, fellelkesültem, viszont aztán elsírtam magam. Nem tagadom, nagyon elérzékenyültem, mert sok energiával töltött fel. Azért, mert tetszett neki az, hogy részletes vagyok. A részletek mindig fontosak, mert akkor sok információhoz lehet hozzájutni. Pl. a 3-as metró felújításának weboldalán alig vannak részletes fotógalériák. Ez zavar engem, mert egy ilyen rekonstrukció nem mindennapi eset.

Hiába is osztok meg egy bejegyzést, nem tudom, mit érez a többi ember, aki csak „látta” a bejegyzésem. Talán csak átfut rajta és kész. Elolvasnak, hallgatják a betett zenéket? Soha nem lehet tudni. A csoportjaim újranyitását nagyon meg kell gondolnom. Pszichológusommal skypeon fogok úgyis beszélni és tanácsokat kérek tőle. Az a baj, hogy mivel nem átlagos dolgokat szeretek, talán ezért van kevesebb érdeklődő és emiatt folyton zsákutcába kerülök. Én érzelmes ember vagyok. Nos, a mai világban nem ez a „divat”. Zenékben, sorozatokban is totál más vagyok, és köztudott hogy az emberek a szokásaik rabjai, illetve vannak olyanok, akiknek nem jön be az a stílus, amit szeretek. A mai magyar embereket, főleg fiatalokat túl metálmániásnak tartom. Egyik nap mikor a SPAR-ban vásároltam megláttam két fiatalt, akik elképesztően viselkedtek. Totál neveletlenek voltak. Le se írom, hogy beszéltek egymással.

Szeretem a csoportjaimat, de csak akkor van értelme, ha érzem, hogy másoknak is tetszik. Jelezni akartam a többieknek, hogy az ő csoportjuk is, viszont az admin én vagyok. Nálam örök ezüst szabály, hogy életem eddigi oldalaim, blogjaim, fórumaim és csoportjaimban csak egy admin lehetett. Az pedig ÉN. Volt egy ritka kivételes eset, mikor még Gyuri barátja voltam és társszerkesztője voltam az egyik oldalán. A sors őt is elragadta tőlem, ahogy annyi mindenkit. Gyuri szerette a telenovellákat és vele lehetett erről beszélgetni. Ő is írt saját alkotásokat.

Szoktam nézegetni az ismerőseim adatlapjait. Ezt korábban sosem tettem. Most viszont szétnézegetek, mert szeretném felmérni a terepet azzal kapcsolatban, hogy az ismerőseimhez hogy viszonyulnak az ő ismerőseik. Szinte állandóan reagálnak, míg nálam alig. Ilyenkor alig érzem magam fontosnak. A blogom szerencsére látogatják, meg vagyok elégedve az olvasói számokkal. Rájöttem nemcsak bennem van a hiba, de másokban is. Ez a mai világ is megváltozott. Főleg ebben az országban. A mai rendszer folyton csak keresztbetesz a magyar társadalomnak, szakítgatja a barátokat, családokat egymástól, hogy a hatalmát megtartsa. Ők is jócskán beleavatkoznak a kapcsolatépítéseimbe. Mint az autizmus. Az utóbbi másfél, 2 évben sok emberrel ismerkedtem, de nem tudtam tartós kapcsolatot fenntartani velük. Lassan elfáradtam és elegem lett a várakozásból és abba a sok energiafektetésbe amit beleáldoztam eddig. Túlságosan nehéz és bonyolult a kapcsolatokkal kapcsolatos út, ráadásul roppant hosszú is, nem akadálymentes. Nem feladásról írok, egyszerűen túl nehéz már nekem. Úgy vagyok ezzel az egésszel, hogyha jönnek az életembe új „szereplők”, akkor szívesen veszem, elfogadom, de valamilyen határt meg kell húzzak. Muszáj lesz. Annyi embernek segítettem a szavaimmal, tanácsaimmal, segítő videóimmal szívből. Ezzel is közeledtem feléjük, hogy tartós kapcsolat alakulhasson ki. Baráti kapcsolatra értem ezt. Egy baráti kapcsolat is lehet tartós, mint a kekszek.

20 év alatt annyi kalandom volt és rengeteg zsákutca, sötét alagút, körfolyosók hada. Megpróbálták belémsúlykolni, hogy értéktelen vagyok, hogy nem vagyok iskolaérett. Még általánosban. De mégis leérettségiztem, túléltem 2 idegösszeomlást, számos verést és még sorolhatnám tovább. Itt vagyok, még élek, de fáradt vagyok. Le akarok ülni egy nyugodt helyen és semmire sem gondolni. Vágyok új kapcsolatokra, de már bennem van a frászcsengő hogy mikor hal el. Mintha egy gyönge virág lenne az adott kapcsolat, vagy én magam vagyok az a virágocska, amelyet egy szél elsodor. Az autizmus nem egy vígjáték, de szerencsésnek írhatom magam abból a szempontból, hogy nem abban a helyzetben vagyok, mint az Autizmus Live karakterei. Nekik keményebb a menet, hisz aki olvasta Dóra blogját tudhatja, hogy az autizmusnak milyen a sötét oldala és hogy viszonyul a „keresztény” társadalom a mi fajtánkhoz. Én nem szelektíven eszek, viszont nekem is megvannak a magam rituáléim, melyekkel senkinek sem okozok szerencsére fejtöréseket. Könnyebb eset vagyok, de szenzorosan érzékeny egy csomó mindenre. Ki tudna így szeretni, elfogadni vagy felvállalni? Főleg egy férfi. Én melegként tudom milyen a meleg világ. A csoportban ahol vagyok, sokan leírják mire vágynak. Azt érzem soraikból, hogy egyesek sokat csalódhattak. Engem néha idősebb melegek keresnek meg, de tartok tőlük. Olyanra vágyom, aki korban hozzám való és bejön nekem. Persze a legfontosabb hogy szeressen. Nem a pénz számít. A barátság extrákkal jobban tetszene, mint egy párkapcsolat, mert nem lennék jó félpár. Fontos nekem az is, hogy akik az életembe lépnek érdekelje őket az, amit csinálok, mert ha nem törődve mással reagálnak az üzenetemre, azzal csak az látom, hogy nem érdekli a másikat az alkotói énem. Ha valaki velem cseveg, üzenetet ír akkor az ne csak magáról írjon, hanem legyen érdeklődőbb.

20 év alatt szereztem egy csomó tapasztalatot ugyan, de még mindig vannak dolgok, amelyekben zöldfülűnek érzem magam. Szeptemberben 34 éves leszek és tudom, hogy a fejlődésem sok mindenben megkésett. Másképpen néznék ki, ha nem autizmussal születek. Talán érettebb, férfiasabb lennék. Édesanyám szerint Isten tudta, miért adott neki, vagyis miért születtem.

BEN