TRANSZNEMŰEK VILÁGÁBAN

Hónapok óta tagja vagyok egy transznemű közösségnek. Melegként egy másik másság életébe nyerhettem bepillantást és átéreztem, hogy vannak nehezebb helyzetben élő más emberek is.

Volt egy lány, aki fiú testben élt. Nevét nem árulhatom el, de annyit igen, hogy sokáig csevegtem vele a facebookon 2013 elején. Akkor még nem tudtam mi is a transzneműség jelentése. Ő elmagyarázta nekem. Egy korábbi cikkemben már leírtam a „definícióját”:

http://benlacosta.blogspot.com/2019/03/transzfeszt-transz-kulturalis-es.html

Ha saját testünk a börtönünk az borzalmas dolog. Főleg ha valójában más neműek vagyunk, de olyan testben kell élni, amit nem akarunk. Az előítéletes társadalom rosszabbul bánik a transznemű emberekkel, mert ez a másság sokkal komplikáltabb, mint egy melegség, vagy bármi más. Én magamról tudom, hogy fiú vagyok, férfi ruhát viselek, de olyan vagyok amilyen. Egy transznemű ember, pl. egy transznemű lány, aki fiú testben él szeret női ruhát felvenni, mert abban érzi jól magát. Ugyanez fordítva. Egy lány testben élő fiú nyilván fiúsan akar öltözni. Volt már olyan ismerősöm is, aki interszexuális volt. Kétnemű.

Elmentem egy transz alkotói csoportba, ahol megrajzoltam az újabb itthoni plakátjaimat, mert ugye a régiek már nem voltak aktuálisak és cserélni kellett, eltenni a szekrénybe. Rajzolás közben hallgattam a többiek beszélgetését. Ismerős érzés volt. Mintha a művészetterápián lettem volna. Alkotás közben hallgatom más problémáját, megdöbbenek azon, hogy a másik fél, felek milyen súlyos helyzetben vannak. A művészetterápián pszichiátriai betegek beszélnek arról, hogy érzik magukat, hogyan állnak magukhoz. Egy védett közeg, ahol nem érheti őket atrocitás. Ugyanez volt a mai transz alkotói körben is. Figyeltem a többiek beszélgetését. A nemi megerősítő műtétek volt a téma. A transzneműek jelentős része vágyik arra, hogy azzá válhasson amilyen. Vagyis, hogy kiszabaduljon a börtönéből és normális életet kezdhessen. A társadalmi diszkrimináció sok-sok éve van már, és szinte nem lehet védekezni ellene. Számos akadály gördül az elfogadás útjába. Politikai hatások, média, régimódi neveltetés, egyház, stb. Mindezek az akadályok folyamatosan adagolják az előítéletet az emberekbe, nehogy valami megoldódjon. Az általam felsorolt akadályozó tényezők elítélik a másságot és mivel nagy hatalommal bírnak, az emberek felé kényük kedvükre gáncsolhatnak.

Az alkotói csoportban én rajzoltam, a többiek újságokból vagdostak képeket, szavakat, amelyekből

egy montázst akarnak készíteni és felragasztani. Voltak mindenféle régi újságok, szórólapok, katalógusok és a Lokál. Azt az újságot utálom! Tele van hazugsággal, Sorosozással, migránsozással. Döbbenten lapoztam végig. Múlthéten is kezembe akadt egy Lokál újság, mert a 3-as metró felújításával kapcsolatos cikk érdekelt. De a migránsos hazugságok tömkelege abban is volt. Megfigyelem, a metrókban nem nagyon viszik ezt a szennylapot. Nem is csoda. Igénytelen és tele van valótlan dolgokkal. Eleve nem szeretem a hazai újságokat. Totálisan meg van fertőzve a politikai hatásokkal, nem tartom megbízhatónak egyiket sem. A Lokál egyike az ilyesminek. A többi újság, amelyeket az alkotói csoportban még láttam az patikai, Pizza Kinges volt még. Én is vagdostam képeket, szavakat, de külön írtam szavakat is, amelyeket majd a montázshoz hozzáadhatunk. Néha én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe. A transzneműek nagyon nehéz helyzetben vannak. Nemcsak Magyarországon, de az egész világban. Hihetetlen, hogy egyes országokba nem engedik őket beutazni, mert transzneműek! Ez komoly! A másik ilyen döbbenetes történet az, hogy egy transznemű Amerikában műttette meg magát, de nem úgy alakult, ahogy azt szerette volna. Ráadásul az utazás, a műtéti költségek felemésztették a lakása árát. Egy harmadik durva példa egy tizenéves transznemű lány, aki fiú testben él az utcára került, mert a szülei nem voltak képesek ezt megérteni. A 168 óra weboldalán egy elég felháborító cikkre kattintottam, amelyet itt lehet elolvasni:

https://168ora.hu/itthon/szabaly-szerint-nem-letezunk-166006

A transzneműek igenis léteznek. Ismerem őket, láttam őket. Ugyanolyan emberek, mint én, vagy bárki más. Amit eddig tapasztaltam az elmúlt hónapokban nagyon jó volt. Főleg a Szivárvány önsegítő csoport, amelyekre elmentem és az ott szerzett tapasztalatokat, erőt hozzá tudom tenni a kezelésemhez. Annak ellenére, hogy zajlik a terápiám, járok közösségbe, a Támpontba és be tudtam illeszkedni. Olyan segítségeket kaptam, hogy ez már lehetővé tette azt, hogy könnyebb legyen az életem. Úgy érzem, hogy már tartozom valahova, viszont beosztom mindazt, amihez hozzájutok, nehogy elveszítsem. Ezt Laci barátomtól tanultam, ahogy sok más dolgot is.

Mentem hazafelé a 4-es metróval és folyton ezen a mai alkotói csoportos eseményen gondolkoztam. Abban biztos vagyok már, hogy megnézem milyen egy Budapest Pride. Sokszor mondták mások, hogy legalább egyre menjek el és azután alkossak véleményt. Így is teszek.

B E N