2019. április 2., kedd

SÉTÁM AZ AUTIZMUSSAL ÉLŐKÉRT



Ma van az autizmus világnapja. Ma nem volt séta a Magyar Tudományos Akadémiánál, mivel csak szombaton lesz, gondoltam, hogy egyedi módon vágok bele a sétába. Április 2-án kell, nem később, nem előbb. Elég rendhagyó módszert alkalmaztam. A sétát összekötöttem a mai nyomtatással. Először az Allee-ba mentem, hogy világoskék, héliumos lufit vegyek. Ezt követően elindultam a sétára. Körbe a plázába, majd a nyomtatós felé vettem az irányt. Közben magamban dúdolgattam Alejandro Sanz egyik új dalát, amelyet Camila Cabelloval együtt énekel.


A dal kiemeli az emberi másságot amelyet el kell fogadni.

Sikerült elintéznem a szokásos zenei könyvbe ragasztandó újabb képek nyomtatását, amely már csak idő kérdése és véget ér. Mármint az első kötet. A második zenei képeskönyv 2020-ban folytatódik januártól.



Lementem a Boráros térre és eredetileg a Nemzeti Színháznál akartam elengedni a lufit, de nyitva volt az egyik kikötő és gondoltam, hogy lemegyek, és ott engedem az égbe a kék gömböm. Leültem egy padra, amely a kikötővel szemben volt és ráírtam a lufira a kívánságaimat. Nem árulom el miket, mert nem fog teljesülni. Miután végeztem, lesiettem a kikötőbe és elengedtem a lufit. Picit megijedtem akkor, de tudtam, hogy a lufi majd Isten kezébe kerül.



A lufi egyre magasabbra ment és lassacskán egy aprócska kék pöttyöt véltem felfedezni az égbolton. Másodpercekkel később már nyomát sem láttam. Mostanában egyre többet foglalkozok a másságaimmal. Mióta a pszichiáteremhez is járok a pszichológus mellett, egyre jobban kezdem elfogadni magam. Bánom, hogy sokszor voltam igazságtalan a másikkal szemben. Vannak, akikkel kapcsolatban igazam volt és van mai napig is. Sajnos az ön nem elfogadás számos bajt hordoz magában. Nem voltam megelégedve magammal, mert óriási nyomás nehezedett rám. Kisebb megfelelés, beilleszkedési próbálkozások, kudarcok, újdonságok, változások és még sorolhatnám tovább. Azért nem fogadtam el magam korábban, mert másképpen álltak hozzám egyesek. Belém ivódott az, hogy nem vagyok értékes, sokszor kaptam rossz kritikát mikor gyerek voltam. Aspergeres vagyok és meleg. Nem fogok szégyenkezni emiatt, mert ezzel a két mássággal is lehet boldogan élni. Vannak nehézségek sajnos, de ezeket nekem kell megoldani. A szenzoros ingerek is nehezek. Kisebb, nagyobb kiborulások magamban, illetve családon belül, melyet sajnos nehéz kezelni. A lényeg az, hogy negyed vagy évente 1x elő szokott fordulni egy nagy „vulkánkitörés”. Persze akkor, amikor egyszerre jönnek össze a dolgok és ilyenkor egy sötét felhővé válok. Van még mikben fejlődnöm, de még messze van az-az állomás, mikor teljes értékű életet tudok élni. Az biztos, hogy jó úton haladok a célom felé. Van néhány rossz tulajdonságom, modorom, melyekre nem vagyok büszke, de ezt is megoldom majd. Rossz belegondolni abba, hogy az utóbbi években hány kapcsolatom ment tönkre, mert nem voltam elég érett hozzá és a magatartásbeli viselkedésem is rátett egy lapáttal. Az utóbbi nagyon bosszantó, mert egyesek a rossz oldalam ismerték meg. Ma más a helyzet, de következményekkel teli. Az igazságtalanságokat továbbra is nehezen viselem, főleg ezt a Mi hazánk mozgalmas botrányt, amely nemrég újabb meleg ellenes hullámot indított el. Szörnyű, hogy mennyi kártékony és rosszindulatú ember van ebben a világban. Diktátorok, terroristák teszik tönkre a Földünket és nem érdekli őket az emberek szenvedése. Az ilyenek nem emberek, hanem szörnyetegek. És az ilyenek sajnos a gyengéket és a mássággal élőket pécézik ki, mint vírusok a gyenge immunrendszert. Néha meg kell állni, és magunkba nézni. Kevés ember foglalkozik a másikkal. Az évek úgy telnek, hogy kevés dolog változik jó irányba.



A séta után vettem egy doboz Carte D’Or zacher tortás jégkrémet és egy Magnum dupla cseresznyét. Az utóbbi csalódás volt, mert azt hittem, hogy cseresznyés jégkrém lesz, de kiderült, hogy vanília fagyira van csurgatva a cseresznyeszósz. Maradok inkább a dupla málnásnál, mert az nagy kedvencem. A zacher tortás jégkrém isteni finom! Csokis és sárgabarackos jégkrém szósszal és piskótás darabokkal. Egyik kedvenc tortám a zacher. J




Nem fogom megengedni és hagyni, hogy bárki leértékeljen. Főleg olyanok, akik nem ismernek. Sok ember szeret másokat kioktatni, mert azt hiszik jogukban áll. Én elfogadom a két másságom, mert Isten azt akarta, hogy ilyennek szülessek. Georgina barátnőm szerint Istennek tervei voltak velem azzal, hogy a világra jöjjek. Számos értékkel rendelkezem és ezeket az értékeket jó dolgokra használom fel.


B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.