2017. február 26., vasárnap

Rémálom és rémvalóság

Azt tudom az álmokról, hogy a valóság és a képzelet keverékének tartják. A bennünk lévő emlékek, gondolatok sok esetben megjelennek az álmainkban, de valóban megtörtént emlékeket is újraélhetünk álmaink során.

Mostanában korábban fekszem le aludni, hogy eléggé kipihent legyek. Mivel olyan tavaszias az idő az kissé megvisel, hisz az időjárás változás sokszor picit tompítani szokott. Esti imádkozás után, gondolatban metrózom, majd alszom. Tegnap este olyat álmodtam, ami rettenetes volt.
Az utcában ahol lakom külön vaskerítéses házsorok is vannak. Sokszor haladok el mellettük. Az álmomban ezek a házak romos, elhagyatott állapotban voltak. Nem lakott bennük senki. Azt nem tudom miért, csak annyi hogy lakatlan, szellemházak voltak. Az ablakok kitörve, mögöttük a félelmetes sötétség uralkodott. Két ember beszélgetését hallottam, hogy állítólag egy fiatalember 76 napot töltött a romos épületekben. Aztán hírtelen egy szekta köreiben találtam magam. Az egyik romos háztömbben éltek. Többen voltak egy szobában. Én a táskámat letettem a bejárati ajtó mellé és a szekta vezetője bekísért a többiekhez, akik félelmetesen néztek ki. Tekintetük zavart volt. Beszélnem kellett magamról, de annyit mondtam, hogy nem szeretnék velük lenni. Megmagyaráztam nekik, hogy nem tudok bízni az emberekben és a táskám felé indultam. Mikor ki akartam nyitni a bejárati ajtót, az zárva volt. Csapdában éreztem magam és mögöttem jöttek a szekta tagjai. Én próbáltam kinyitni az ajtót, de mindhiába. A szekta vezetője megragadta a karom és ekkor felriadtam. Tiszta víz voltam és az éjszaka közepén felsőt kellett cserélnem.
A szekta jelentése: követni. Van egy téma, amihez görcsösen ragaszkodnak a tagjai, és ennek a szektának van egy vezére, akire felnéznek, benne látják a jót. Ez önmagában még nem baj, de ha olyan szektába csöppenünk, aminek vezetője gonosz akkor a nagy baj!  Mert ez a szektavezér kihasználja a könnyen befolyásolható és manipulálható fiatalokat és könnyedén uralkodhat felettük, megmérgezheti gondolataikat, lelküket a gonoszságaival. Egy kiemelt példa az életből: Charles Manson, akit én a világ egyik leggonoszabb emberének tartok olyan emberi kártevő, aki fiatalokat toborzott maga köré, átmosta elméjüket és kegyetlen gyilkosokká változtatta őket. Részleteket nem óhajtok leírni, mert ez a blog nem erről szól, csupán példaként említettem ezt a nyomorult gonosztevőt.
A rémálmomban egy szekta részese lettem. Féltem, hogy nem kerülök ki élve a karmaik közül. A rémálom után az ágyamon ültem és vizet ittam. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, mert az álmomban-veszélyben voltam. Jöttek a gondolatok és újra meg újra egy szörnyű gondolat futott át az agyamon. A gonosz emberek köztünk élnek. Az a keresztény közösség, amiről sokszor esett szó, és akikkel bajom volt az nem egy szekta közösség volt. Én kiszúrom az ilyesmit. Abban a keresztény közösségben a fő vezető, kinek a lakásában voltak az alkalmak mindig azt mondta: Áldottak legyenek azok, akik rossz hírünket terjesztik a világban! Még azt is megemlítette, hogy nincsenek gonosz emberek. Az egyik pszichológusnőm is ezt mondta nekem.
Sajnos vannak gonosz emberek, akik bármikor és bárhol lecsaphatnak azokra, akik védtelenek. Egy gonosz embert úgy tudok jellemezni, hogy akad olyan köztük, akik nyíltan csinálják a gonoszságukat és az arcukon lehet látni annak jeleit. Sajnos vannak olyan gonosz emberek is, akik romlott énjüket álarc mögé rejtik, kedvesen közelednek felénk, de közben azt tervezi, hogyan árthatnak nekünk. Az internet adta lehetőségeket is könnyedén ki tudják használni ahol még jobban el tudnak bújni különböző álnevek mögé, és a világhálót használva folytatják pusztító tevékenységüket. A gonosz emberek = egy rosszindulatú vírussal. Lecsapnak az áldozatukra és nem eresztik őket. Az emberi gonoszságnak van súlyosabb és enyhe fokozata. Ami mindkettő közös bennük az, hogy nincsen lelkük, érzéketlenek és az ilyenek közül nagyon kevesek képesek arra, hogy előbb vagy utóbb jó emberekké váljanak.
Fontos tudni azt, hogy nemcsak az lehet gonosz, akit rossz körülmények között neveltek, vagy bántalmazták. Van sajnos olyan típusú gonosztevő, akinek mindene megvolt, de többet és többet akar. Egy teljesen átlagos ember is gonosszá válhat. Ez személyiségfüggő.
Rossz belegondolni abba, hogy akadhatnak olyan emberek, akik életünk során belépnek az életünkbe, megbízunk bennük és ki tudja, hogy a fejében milyen gondolatok uralkodnak velünk kapcsolatban. Félelmetes dolog! Vajon megbízhatunk abban az emberben, akit megismerünk? Jót akar nekünk? Nem akar minket bántani? Vajon ha rábízzuk titkainkat, nem adja ki? Ez egy ördögi kör.


Visszatérő álmok

Vannak olyan visszatérő álmaim, melyeket valóságként élek meg. Előfordul, hogy szépeket, de máskor rosszakat álmodok, amelyek befolyással vannak a másnapomra. Megosztanám néhány visszatérő álmom történetét:

Újra az iskolában
2013-ban érettségi után sokszor jöttek elő olyan álmok, amelyben újra középiskolába járok, de a régi, általános iskolai termeimben. Újra átélem a lemaradás érzéseit, és hogy másnap dolgozatot fogok írni. Különböző pillanatok jelennek meg. Egyszer annyira az álom hatása alatt voltam, hogy amikor felébredtem az éjszaka közepén a valóságban azt hittem, hogy másnap matekból írok dolgozatot és rosszkedvem volt amiatt, hogy nem fog sikerülni. Reggel persze mindent másképpen láttam.

Óriási árvíz
Sok évvel ezelőtt olyan rémálmom volt, hogy ültem a 2. emeleti otthonom szobájában, majd kinéztem és alattam a Duna folydogált. Magával sodort néhány autót, embert és különböző farönköket. Próbáltam menekülni. Nagyon megijedtem, és siettem a bejárati ajtóhoz, hogy menekülő utat keressek. A lépcsőházba érve hallottam a víz hangját, amely már a két emelet közötti szakaszt elérte. Jéghideg volt és fáztam. Vissza nem mehettem a lakásba, hanem felsiettem az emeletre. Ekkor azonban az egyik lépcsőfokon megcsúsztam és ekkor riadtam fel. Megnyugodtam, hogy ez csak álom volt.  Mostanában ez a rémálom már régóta nem jön elő szerencsére, de korábban gyakran megtörtént.

Hátba lőttek a Fővám téren
Két alkalommal is azt álmodtam tini koromban, hogy a 2-es villamosról leszállva a Fővám téren felmegyek a lépcsőn, és hirtelen kétszer hátba lőnek. Mikor felriadtam éreztem a két golyó nyomát a hátamon. A Fővám tér úgy nézett ki, mint a 4-es metró építkezésének előtti időszakában. Csupa graffitis és enyhén pisiszagú megálló volt.

Az ismeretlenlakó lakóház
Volt egy titokzatos lakóház, amiről nem tudom, hogy létezik e vagy sem. Az a ház sötét, és amikor bemegyek akkor nincs lépcsője csak liftje. Mikor felmegyek a lifttel akkor az emeletek különbözően néznek ki. Az egyiken régi újságok hevernek a lakások ajtaja előtt, a másikon nyitott ajtók között finom ételek vannak, és jól öltözött emberek, a harmadik emeleten egy idős asszony lakik egyedül, és senkit sem akar látni.

Lemezbolt ahol minden megtalálható
Ez kellemes álom, mert a CD-s üzleteket nagyon szeretem. Az álmaimban egy játékbolthoz hasonlít ahol mindenki olyan kedves velem és örülnek, ha viszontlátnak.

Csokis PEZ
Szerettem gyermekként a csoki ízű PEZ cukorkát. Sajnos nagyon sok éve nem lehet kapni. Szeretném, ha egyszer újra forgalmaznák. Az álmaimban mindig lehet kapni, de különböző csokis ízben.


Állítólag minden álomnak van egy mondanivalója. Lehet üzenet a jövőből, vagy esetleg valami más. A lényeg az, hogy alvás közben mikor álmodunk, akkor azt hisszük, hogy a valóságban vagyunk, mégis minden olyan furcsa körülöttünk. Nem teljesen tiszta az a világ, mint a valóság.


BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.