2017. február 21., kedd

Nyáron elkezdődik 3-as metró felújítása

Szerelvény közeledik az Arany János utca felől a Deák téri állomásra. Olyan funkcióval fotóztam le a pillanatot, amellyel tökéletes világítós képeket tudok készíteni. 

Idén végre valahára elkezdik a budapesti 3-as metróvonal felújítását. A 20 állomásból 1-et néhány évvel ezelőtt már átépítettek a Köki Terminál bevásárlóközpont építésekor. A maradék 19 megálló pontosan úgy néz ki, mint anno az átadásuk idején.
Az 1976-ban átadott Deák téri megálló világító táblája. 

Bővebb információk itt olvashatóak:

És van olyan lehetőség, hogy bele lehet szólni a felújításba is. Nem tudom, mennyit számít az én szavam, én csupán azokat írom le, amelyeket nagyon fontosnak tartok. A rekonstrukció terveivel az a bajom hogy nem a legöregebb szakasszal kezdik az átépítést, ami tavaly decemberben lett 40 éves! Ez a Nagyvárad tér és a Deák tér közötti rész. 1976. december 31-én adták át és az a szakasz van a legrosszabb állapotban. Elvileg már tavaly el kellett volna kezdeni ennek a résznek a felújítását. 2016 nyarán simán meg tudták volna szerintem csinálni a legkritikusabb szakaszt. Az elsőbbséget élvez.

A 2-es metróból a 3-as vonal felé vezető csarnok táblája. Annak idején mikor a piros vonalat újították fel, akkor megoldhatták volna az átjárócsarnok rekonstrukcióját is. 

Amit fontosnak tartok az a következő:
1) Legyen felújítva minden állomás, de úgy hogy ne legyen egysíkú, mint a 2-esnél. A piros metró felújításakor számos kőburkolat veszett oda. A 3-asnál oda kellene figyelni arra, hogy ezek a retró értékek megmaradjanak, de mellette tartalmazzon modern építészeti elemeket is. A megállók nagy része nem elég világos. Ezeket korszerű lámpákkal lehetne pótolni. A kőburkolatok nagyon értékesek és nem szabadna azokat csak úgy kidobni.   

2) Az akadálymentesítés nagyon fontos! Ha nem is épülhetnek liftek, legalább az állomásokat alakítsák ki úgy, hogy mindenki könnyebben tudjon közlekedni. Ebbe beletartozik a metrókocsik nyomógombos nyitásának kizárása. Teljesen természetesnek kell lennie annak, ha az ajtó magától nyílik ki! A felújított metrószerelvényeknél kellene utólag beépíteni légkondicionálót.

3) Az alagutakat és az állomásokat úgy kellene felújítani, hogy 10-20 év múlva ne kerüljön sor egy újabb rekonstrukcióra. Az 1973-as Kisföldalatti korszerűsítése és meghosszabbítása során nem figyeltek kellőképpen a pálya és az alagútrendszer állapotára, így hamar beázások történtek. Nem volt megfelelően felújítva az 1-es vonal, ráadásul a vandálok graffitis firkái is tönkretették a Kisföldalatti állomásainak falait, burkolatait. A 3-as metró vonalán olyan átfogó rekonstrukció szükséges, amely legalább 30 évre biztos megoldja a problémát. Ebbe beletartoznak a folyamatos karbantartások, mert nem egy metrómegállóban látom a piszkot és a port. Észreveszem a 2-es és a 4-es metró állomásainál is. A 2-esnél enyhe porködöt, amikor a lámpák fényei rávilágítanak a peronra.

4) Új szellőzőrendszer kiépítése is nagyon fontos, hogyha bármi történik az alagútban, akkor ne legyen komoly baj.

Vajon merre? A múltba, vagy a jelenbe? A 3-as metrót retró metrónak tartom, mivel még nem volt felújítva. A 2-es metró rekonstrukciója viszont 10 évvel ezelőtt történt. Külseje modern. 

Én egy teljes körű felújítást támogatok, ami az utasok kényelmét biztosítja. Én annak nagyon örülök, hogy orosz metrókocsik fognak továbbra is közlekedni a 3-as vonalon, mert azokat nagyon szeretem. Csak amíg még ilyen régiek a megállók, én nem engedném addig a vonalra a felújított kocsikat.  

BEN


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.