A piros, romos ház (Igaz történet)

20 évvel ezelőtt, 1997-ben, az általános iskolában ahova jártam, volt egy nagy udvar ahova gyakran mentem ki. Mivel nem voltak barátaim, így egyedül játszottam. Volt egy nagy fa, ahol sokat álldogáltam és egyedül eszegettem a kedvenc csomagos cukorkám, a Rocky cukrot, melyet a büfében lehetett kapni málnás, kólás és vegyes gyümölcsös ízben. Én a vegyes gyümölcsöset szerettem. Volt az udvar mögött egy elhagyatott ház. Az ablakok betörve, az ajtók tárva nyitva. Felsiettem, hogy jobban szemügyre vegyem. Egy drótkerítés választotta el a sulim udvarát a félelmetes romos háztól. És az a kerítés fel volt feszítve. Átléptem rajta és bementem a házba. Cipőm alatt ropogott az üvegszilánk. Az idő borongós volt, mert abban az időszakban nagyon sok eső esett. A helyet láttam már korábban, amikor egy fáradt, házőrző kutya vigyázott a helyre. A házban nem mertem sokáig maradni. Nagyon félénk voltam 20 évvel ezelőtt. Sokszor mondták rám, hogy gyáva vagyok, aki mindentől fél. Én akkor győztem le először a félelmem, hogy bemerészkedtem egy olyan házba ami veszélyes volt. Ugyan csak néhány percet töltöttem bent, de mégis büszke voltam arra, hogy olyat mertem megtenni, amit korábban sosem. Amikor kiléptem a házból visszasiettem a sulim udvarára. Agyagos volt a lábam, mert a domb, ami a romos házhoz vezetett eső áztatta agyag volt. Soha, senkinek sem árultam el akkor mit tettem, mert féltem attól, hogy beírnak az ellenőrzőmbe. Hallottam aztán hogy sok gyerek az iskolából szintén bement abba a régi házba, amiről kiderült, hogy korábban óvodaként működött. Mindenki, aki bement intőt kapott. Én ezt szerencsére megúsztam. Az a pletyka járta akkoriban hogy az elhagyatott romos óvodában a csövesek laknak, akik elrabolnak gyerekeket és megerőszakolják, majd megverik őket. Olyasmiről is hallottam, hogy meg is öltek ott embereket és vérük a falakon van rászáradva. Meg voltam rémülve. Akár velem is megtörténhetett volna. Nem mentem egy ideig a romos ház közelébe csak tavasz környékén. Egy pénteki napon láttam kimenni egy molett nőt a házból. Kellemetlen szagú parfüm áradt belőle. Nem vett észre szerencsére. Nagyon megijedtem, mert közel volt hozzám, mivel a dombnál álltam. Féltem, hogy bántani fog. Szerencsére nem történt meg. Volt egy fiú, akinek ezt elmondtam és mondta, hogy az egyik gyilkos lehetett. Az a fiú elárulta, hogy ő is bent volt a házban és látta a vért a falon és állítása szerint lócitrom szagú volt. Akkor fogalmam sem volt arról mi az a lócitrom. Ló és citromszag keverékét képzeltem el. Mivel közeledett a nyár, jobb idő lett. Féltem azonban attól, hogy elrabolnak a romos ház miatt. Néhány felsős és más alsós osztályban járó gyerek azt állította, hogy a csövesek az utcán is elrabolják a gyerekeket, majd a házba viszik, hogy ott bántsák őket. Én akkoriban kezdtem egyedül hazajárkálni az iskolából. Félelmek gyötörtek és meg voltam ijedve. Főleg akkor, amikor egy lány azt állította, hogy dróttal verték meg őt a csövesek. A lány azt is mondta, hogy a háznak az emeletén van egy erkély, ahol egy nagy függöny lóg lefelé. Állítólag ott erőszakolták halálra az gyerekeket. Megnéztem a dombról azt az erkélyt. Tényleg lógott a függöny, melyet a szél ide-oda lengetett. A nyári szünet előtt két hónappal korábban az osztállyal el kellett menni a Zeneakadémiára, hogy a koncert előtt próbáljunk. Emlékszem arra a dalra, amit énekeltünk, de nem tudom a címét. Egyfolytában féltem attól, hogy el fognak rabolni és bántanak majd. A nővéremnek ezt elmondtam, aki azt válaszolta erre, hogy csak pletyka. Akkor megnyugodtam. Lezajlott a zeneakadémiai fellépés. Nagyon jó idő köszöntött be. Sokkal több időt töltöttem az udvaron. Míg a többiek a pályán fociztak én szokásomhoz híven cukroztam, sétálgattam. Más osztályokból sokan a romos háznál voltak, de nem árultam el senkit sem. Rengetegen bementek és ott bújócskáztak. Mondtam nekik, hogy jöjjenek ki, mert veszélyes. De nem hallgattak rám. Az agyam elraktározta annak az ijesztően romos óvodának a képeit. A nyári szünet előtt pár nappal tért vissza bennem újra a félelem, amikor visszatértem a drótkerítéshez, ami be volt foltozva. Az óvoda ajtaja nyitva volt és a kerítés mögül belestem. Mintha egy árnyat láttam volna elsuhanni. Hevesen vert a szívem és rémülten rohantam le a dombról. Hazafelé menet mindig hátranézegettem és féltem attól, hogy követnek. Amikor egyedül mentem haza, mindig metróval közlekedtem. A 2-es metrónak akkoriban még a régi állomásai voltak, és amikor befutott a szerelvény akkor megnyugodtam. Persze néztem az utasokat hogy nem figyelnek-e engem. Negyedikes koromban, 1997 őszén mikor még jó idő volt akkor már nem volt bennem akkora félelem. Megnéztem a romos ház hátsó részét is. Nagyon félelmetes volt. Szintén nyitva voltak az ajtók, az ablakok betörve, az ablakkeretek sem voltak rózsás állapotban. 1997 végén, a hideg időszakban az osztályteremben ülve tökéletesen rá lehetett látni az ablakból a házra. Voltak olyan napok, amikor úgy éreztem, hogy figyelnek onnan. Az 1997-es karácsonyi koncert előtt a piros ház kéményéből füst szállt ki. Megrémültem. Lázas készülődés volt a Mátyás templomi fellépés miatt. 1998-ban kezdték el a romos ház átépítését. Voltak olyan részek, amelyeket lebontottak. Akkoriban közelebbről is megnéztem mit csinálnak. Bekéredzkedtem és a munkások örömmel körbevezettek. Megnéztem a teljes házat és az emeletet is. Borzalmas látvány volt, mert a parketta sem volt jó állapotban. Akkor voltam ott utoljára és tudván, hogy újjávarázsolják az egészet a félelmeim is megszűntek a házzal kapcsolatban. 1998 és 1999 között teljesen felújították az óvodát. Piros szín helyett bordó lett. Ma is óvodaként üzemel az épület. Felnőtt fejjel már tudom, hogy a gyermeki fantázia végtelen, ahogy 20 éve is az volt, amikor mondták nekem azt a sok rémséget, melyeket az egykori piros, romos házhoz kötöttek.