2017. február 27., hétfő

Mary és Max

Mai nap az AURA egyesület tagjai meghívást kaptak egy autizmussal kapcsolatos színdarabra a Bethlen színház jóvoltából. Én úgy döntöttem, hogy elmegyek és megnézem az előadást. Nem láttam ismerős arcokat, így egyedül néztem meg a színdarabot. Elég sok ember eljött és telt ház volt.

A történet két magányos lélekről szól. Mary, aki Ausztráliában él elkezd levelezni egy amerikai férfival, Max-szel, kiről kiderül, hogy Asperger szindrómában szenved. Két külön világ találkozik egymással, és a nagy távolság választja el őket. Egy távkapcsolat alakul ki közöttük, amely hosszú éveken át tart. Max egy túlsúlyos, magába zárkózó személyiség, akinek mindene az evés, és nincs fogalma a világ dolgairól. Mary, egy nem kívánt terhességből született. Édesapja filtereket gyárt, édesanyja pedig csak magával foglalkozik. Mary szüleit nem láthatjuk a színdarabban, csak szó esik róluk. Mary pénzt gyűjt, hogy egy nap meglátogathassa Max-et, ám felnőttkorában megismerkedik egy férfival, akibe fülig beleszeret. Ékszerre költi azt a pénzt, amelyeket azért vásárolt meg, hogy tetsszen az udvarlójának. Max-ről pedig megfeledkezik. Ám Mary csalódik abban a férfiban, akibe beleszeretett és ekkor ismeri fel azt, hogy nem törődött Max-szel. Mary udvarlója azonban visszatér és feleségül veszi, ezután Mary ismét megfeledkezik Maxről. Mary megemlítette, hogy egy év kihagyás történt az életükben. Mary elkezdett foglalkozni Max Asperger szindrómájával és fejébe vette, hogy megtalálja a gyógymódját ennek a betegségnek. Volt korábban egy nagy szakadás a két magányos lélek között, amikor is Max kórházba került és akkor állapították meg nála az Asperger szindrómát. Mary könyvet írt a témával kapcsolatban, mert nagyon érdekelte ez a világ. Közben ugye férjhez ment, és a boldogságtól megfeledkezett levelezőtársáról. Ez persze rosszul esett Maxnek. Amikor Mary végre el tudja intézni, hogy New Yorkba mehessen meglátogatni Max-et akkor a feldúlt férfi megbántja a lányt a levelében és arra kéri, hogy soha ne keresse, mert nem akarja látni. Rosszul esett neki az, hogy Mary nem írt neki. Ugyanebben az időben meghal Mary édesapja, és ha jól értelmeztem a hangokat és mozdulatokat, az édesanyja is elhunyt. Mindennek a tetejében szeretett férje is elhagyta őt, hogy a tunéziai levelezőtársával élhessen együtt. Mary öngyilkos akart lenni, de egy nap csomag érkezett Maxtől. A férfi nekiadta azokat a játékfigurákat, amelyekre Mary gyermekkorában mindig is vágyott, de sosem tudta megszerezni, így wc papír tekercsből házilag készítette el azokat. A Maxtől kapott csomagban volt egy levél is, amelyben Max kifejtette, hogy nagyon szereti őt és barátként tekint rá. Mary a végén már kisbabával a karjaiban megy New Yorkba, ahol végre meglátja Max-et, aki látszólag holtan ül kanapéján. Nem értettem a végét. Meghalt, vagy csak aludt? 


 Az előadás után

Előzetes

Hatása
A lelkem világának tavát felkavarta ez az előadás. Nagyon sok mindenben ráismerem magamra. Max gyűjtögető életmódja, ahogy gyűjt bizonyos dolgokat. Az is, hogy sokszor esik pánikba. Véleményem szerint Mary karaktere is Aspergeres lehetett, csak azért nem derült ki, mivel nem vitte senki se megvizsgálni. A mű elején Mary 8 éves volt és a világ dolgai iránt érdeklődött. A sors olyan emberhez sodorta, aki szellemileg más világban élt, és így tudták megtalálni a közös hangot. Az évek folyamán mindkét személy fejlődött és felismerték azt, hogy barátok lettek úgy, hogy még sosem találkoztak egymással. Írásban az Aspergeresek könnyebben tudnak kommunikálni. Max kifejtette, hogy el kell fogadnunk magunkat és a hibáinkat is. Amikor szomorú volt, az egyetlen öröme az evést jelentette. Sajnos az a tünet is megjelent Maxnél, ami nálam, hogy megbántjuk a másikat és dühünkben olyat írunk vagy mondunk a másiknak, amelyet nem veszünk komolyan. Mary férje felismerhette feleségében a másságot, és ezt nem volt képes elfogadni. Ezért sem maradt mellette, mert legbelül zavarta mindez. Mary érthető módon tönkrement, krízisbe került. De Max levele és csomagja egyfajta üzenet: Nem vagy egyedül! Én itt vagyok neked! Max üzenete visszaadta Mary életkedvét. Ha Max valóban meghalt a végén, akkor a szörnyű dolog, hisz korábban ott volt a lehetőség, hogy ő és Mary megismerjék egymást. És amikor már összejött akkor a halál avatkozik bele. Ez a gondolat nagyon megrázott.
Egy barátság nagyszerű dolog, hisz nincs annál szebb érzés, amikor tudjuk, hogy szeretnek minket. Szeretve lenni csodálatos érzés!

Miután vége lett az előadásnak egyfolytában gondolkoztam. Olyan dolgokról, amelyek nagyon személyesek nekem, így nem fogom a blogomba ezt leírni. Sokan azt gondolhatják, hogy kiadom magam, pedig nem. Jól tudom, mit árulhatok el és miket nem szabad.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.