2019. szeptember 1., vasárnap

KÖNYVAJÁNLÓ: PHIL COLLINS: MINDHALÁLIG (MÉG NEM HALTAM MEG)


Phil Collins életrajzi könyve tavaly decemberben jelent meg. Sajnos erről csak idén év elején szereztem tudomást mivel nem reklámozták a könyvesboltokban. A kirakatokban sem láttam. Nem meglepő, hisz a könyvesboltok előszeretettel rakják előtérbe a diktátorokról vagy más politikai szereplőkről szóló vastag olvasmányokat. Mellette pedig az örökös Star Wars mánia uralkodik, amelynek különböző könyves változata van. Érdekes módon sok életrajzi könyv került a kiemelt ajánlatok közé, de Phil Collins nem. Már letettem arról korábban, hogy Magyarországon is megjelenik a könyve, amikor is egyik nap az Xpressen láttam, hogy árulják Mindhalálig címmel.

Nővérem megvette nekem a könyvet ajándékba és azonnal nekiláttam. Meg kell mondanom elég nehéz olvasmány, főleg az eleje. Túl sok információt tartalmaz. Nagyon lassan olvasok egy könyvet. Kicsit más volt anno a Mary Higgins Clark: Csak a dallam él tovább kiolvasása, mert amikor Stella barátnőmhöz utaztam Pécsre akkor az út legalább 3 óra volt oda és vissza és akkor tudtam haladni a könyvvel. Akkor is lassan olvastam ugyan, de mégis haladtam vele. Sokszor előfordul, hogy újra kell olvasnom egy oldalt, ha meg akarom érteni. Így volt ez 2008-ban az Antigonéval is, amikor irodalom órán házi feladatként kaptuk, hogy a következő órára olvassuk el a nem mindennapi művet.

Phil Collins életrajzi könyve nagyon sok mindent elárul az olvasóinak. Zenei pályafutásának történetét. A történet elején Phil nagy zenerajongóként kezdte és épp úgy gyűjtötte a lemezeket, mint én. Persze akkoriban csak bakelit lemezek voltak. Megszállott rajongója volt egy csomó olyan együttesnek és énekesnek, amelyekről csak névről hallottam. Persze a Beatlest ismerem, hallottam a zenéit, de megvallom nem az én zenei ízlésem. Phil Collins nagy rajongója volt az együttesnek. A könyvében megírja, hogy volt egy kisebb szerepe az Egy nehéz nap éjszakájában, de kivágták belőle. Ő, mint nagy rajongó számára óriási élmény volt kedvenceit élőben látni. Phil Collins a dobolással kezdte és a könyvben megtudtam, hogy a 2010-es Going Back borítója hogyan is készült. Akkor már a komolyabb dobfelszerelésével gyakorolt. Sokat járt koncertekre és épp olyan zenei megszállottként élt, mint én. Az is kiderül a könyv folytatásából, hogy már a 60-70-es években is mennyire kemény volt a zenei show biznisz. Nem könnyű befutni. Még akkor sem, ha tehetséges vagy. Phil nagyon sok helyen próbálkozott, míg végül a Genesisnél kötött ki. Onnantól kezdve volt érdekesebb a könyv. Eleinte dobos volt, aztán amikor Peter Gabriel kilépett akkor ő lett az együttes frontembere. Véleményem szerint nagyon jó fordulat volt ez, mert a Peter Gabriel féle Genesis zenét nem szeretem. Phillel volt nagyszerű! Igaz, nem az összes, de nagyon tetszett az amikor Phil szó szerint megfűszerezte zenei stílusával Genesis további albumait. Úgy volt korábban, hogy dobost keresett az együttes és Phil jól teljesített. Döbbenetes hogy egy lemeznek a turnéja mennyi koncerttel járt! Sok olyan információ birtokába jutottam rajongóként, melyekről korábban egyáltalán nem tudtam. Kár hogy a kimaradt Genesis és Phil Collins dalokról nem esett szó, mert azokról is szívesen olvastam volna. Jó érzés volt azonban megtudni, hogy akkoriban a 70-80-as években hogy zajlottak a lemezfelvételek és milyenek voltak az akkori lehetőségek. Phil kitérőt is tett arra, hogy egy nagyon hosszú Genesis szám felvétele során bajok adódtak, mivel nem rövid, nehezen fért volna fel egy lemezre. Még nem volt CD, csak bakelit. (Azt tudni kell, hogy a bakelit lemez az analóg adathordozó és max. 50 perces anyagú lemez 1 korongos, de az 50 perc feletti albumok 2 lemezesek lehetnek. A CD, másnéven Compact Disc 80 percnyi zenei anyag tárolására is alkalmas) A Genesisnek nemcsak szóló dalai, de instrumentális, hosszú dalszakaszai is vannak, amely megnöveli egy adott szám hosszát. Azokat nagyon szeretem, de az 1999-es Turn it on again: The Hits válogatáson le voltak rövidítve a dalok. Kazettán van meg csak, mert amikor meglett akkor ismerkedtem a Genesis zenéjével. 17 éves koromban. Később meglettek a fontosabb albumok CD-n.

A Phil Collins könyvben a legjobb részek azok voltak, amikor a kedvenc Genesis és Phil Collins albumaim készültek. Olyan jólesett olvasni róluk! Akkor tudtam meg, hogy az 1991-es Genesis: We can’t dance-ben Phil írt egy számot Eric Clapton elhunyt kisfiáról Connorról. 1986-ban, a születésem évében Eric Clapton elkészítette az August című lemezét, amelyet meghallgattam. Ez a lemez a fiának készült. Phil Collins volt a producere. Jó albumnak tartom, bár Eric Clapton zenéjéért annyira nem rajongok.

Phil Collins a Genesis időszaka mellett fogott hozzá szólókarrierjébe. 1979-ben írta meg első számát, az In The Air Tonightot. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg végül 1981-ben jelent meg a Face Value lemeze, amin az In The Air Tonight van. Phil gondolkozott azon, hogy Genesis lemezre kerüljön a dal. Phil Collins szólistaként nagyon jól szerepelt a slágerlistákon és a könyv olvasása során azt a következtetést vontam le, hogy a Genesis többi tagjának ez nem nagyon tetszett. Mike Rutherford és Tony Banks, a Genesis másik két fontos tagja szintén belevágott a Genesis mellett szólókarrierbe. Jó a zenéjük, bár nem lettek a kedvenceim. Belekóstoltam a világukba. Mostanában Tony Bankset hallgatok.

A Phil Collins könyv nemcsak az önéletrajzot tartalmazza, de számos képet is az énekes pályafutásáról. A zenei karrier csúnyán kikezdte Phil családi életét. 3x nősült és vált el. A második válása után készült el az egyik kedvenc Phil Collins lemezem, a Both Sides, amelynek körülményeit az énekes részletesen leírta. A másik dolog, amit leszűrtem az életrajzi könyvből, hogy a hírnévnek ára van. Jó, ismert vagy, sok a pénzed, bármit megvehetsz. Cserébe énekelj, lépj fel, felelj meg az elvárásoknak, de az egészség és a család nem számít. Egy külső üzenet. Phil Collins több évtizedig csak dobolt, énekelt, fellépett, lemezek sokaságát készítette el, közben összeomlott a családi élete. A könyv végén az alkohol problémáival is küszködött. A zene tette ismertté, de az is vette el az életét. A könyv jól végződött ugyan, bár szerintem Phil Collins jobban szeretett volna másképpen élni. Nem 3 válást maga mögé tudni. A show biznisz kegyetlen és elvárásai vannak. Mert az a pénzről szól és egy teljesen érzéketlen világról. Én, mint egy egyszerű zenei rajongó, ki gyűjti és hallgatja a lemezeket nincs jogom pálcát törni senki felett. Véleményem szerint Phil Collins nem tartozik az önelégült zenészek soraiba. Nagyszerű énekesnek tartom, és úgy gondolom, hogy ő pótolhatatlan! Nem hiszem, hogy a következő generációban lesz még egy ilyen zenei zseni, mint amilyen ő. Ugyanez vonatkozik a többi kedvenceimre is. Az hogy egy kedvenc énekesem, együttesem a magánéletében mit csinál az a magánügye. Nekem a zenei oldala tetszik és az, hogy lehetőségem nyílik arra, hogy megvehessem CD-n és bakeliten az albumait! Jó érzés betenni, meghallgatni egy lemezt és átadni magam a zenei varázsnak. Nekem ez számít! Phil Collins is csodálatos lemezeket készített. Összesen 8 albumot, melyből kettő kapásból kedvenc! Az egyik az 1985-ös No Jacket Required, és az 1993-as Both Sides! Amikor 2016-ban megvettem a Take a look at me now fekete díszdobozt Phil Collins remastered albumaival nem bántam meg. Első számú kedvenc énekesem, és mint nagy rajongó bátran kiadtam rá a pénzt erre a kiadványra. Ráadásul deluxe változat is, mert 2 lemezes kiadások voltak a boxban. Ma már nem beszerezhető, mert limitált ideig volt kapható. Megjelent utána a The Singles, majd a Plays Well With Others és még két koncertes remastered CD. Nemrég csak digitális formában 2 hosszabb válogatás, az Other Sides és az Others Sides Remixes is megjelent, de CD-n sajnos nem kapható. Azokon a maradék kimaradt számok kaptak helyet.

forrás: facebook

A Mindhalálig című könyvet minden rajongónak ajánlom. Kapható a könyvesboltokban.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.