MAGYAR VALÓSÁGSHOW

Közeledik a május 26-i Európai Parlamenti választások és már régen ki vannak téve különböző politikai pártok plakátjai. Budapest és az egész ország egy képes valóságshownak lehet részese. Épp úgy, mint tavaly, április 8-án. Ezzel igazából minden egyes utcasarkon az ember arcába vágják, hogy szavazz rám, mert ilyen jó lesz, olyan jó lesz. Képzeljük csak el a hétköznapi ember arcát, mennyire örülhet annak, ha a politikai kampányok erőszakos reklámjait rákényszerítik. Mert az egész erről szól.

Kicsit térjünk el ettől a témától és folytassuk mindazzal, ami mostanában történt. Előbb az Ez itt a kérdés című botrányos M5-ös műsor témája, majd Dúró Dóra melegellenes mondatai, illetve a Mi hazánk mozgalom önkénteseinek támadása, most pedig a napokban a Kövér László által elindított melegellenes cunami indított országos lökéshullámot. Elég botrányosat és jó erőset! Éppen ma mentem el a következős Támpontos önsegítő csoportba, amelyet havonta rendeznek meg és legalább 4 órás hosszúságban. Mindössze 3-an mentünk el, illetve ott volt Zsuzsa és Gábor, a két szexuálpszichológus. Az hogy miket mondtak magukról a többiek ismét leírom, nem írhatom ki. Azt viszont igen, hogy hasznos tanácsokkal láttam el őket és nagyon örültem annak, hogy segíthettem a szavaimmal. Remélem ez a segítségem tartósnak bizonyul. A mai ülés első részében róluk esett szó, aztán szünet után én következtem.

Húzni kellett újabb kártyákat. Olyanokat, amelyekre nézve magunkra ismerünk. Én hármat választottam ki. Aggódom a meleg életem miatt. Nagyon közel járok a 33-hoz és megvallom, komoly kapcsolatom sosem volt eddig. Csak kalandok. Tudom, hogy Magyarországon kemény homofóbia és korrupció uralkodik és ez köszönhető a rendszernek, mely folyamatosan kreálja az emberek problémáit. Nagy bajban van a hazám. Számos fiatal kénytelen elmenekülni, mert az itteni fizetések nem elegek ahhoz, hogy egyesek meg tudjanak élni. Főleg a fiatalok nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Senki sem akar egészségileg tönkremenni és olyan beteggé válni, hogy aztán megnyomorodjon egy életre. Akinek lehetősége van menekülésre adja a fejét. Én nem tudnám elképzelni az életem külföldön. Az egy dolog, hogyha annyi pénzem lenne, utazgathatnék, de örökre nem tudnék máshol élni. Hiányozna a hazám, ahol felnőttem. Az enyhe autizmusomból kifolyólag számos akadály tárul elém. Nehezebben megy a tanulás, a kapcsolataim építése és a munkavállalás. Hamar elfáradok, főleg minden olyan nap után, amikor Gömbit hazaviszi a sógorom. Van, amikor 1-1 napot ki kell hagynom, hogy fel tudjak töltődni. Mostanában edzeni sem tudtam visszamenni. Itt van még a folyamatos pszichoterápiás kezelésem, hogy rendbe tudjak jönni. Az is elég nehéz, főleg ami utána következik. Nem fogom se szégyellni, sem pedig tagadni, hogy mindennap komoly nehézségekkel kell szembenéznem. Amíg nem jövök rendbe, munkába sem állhatok. Az én helyzetemben sajnos szükséges a le%olás. Az utóbbi időben mindent próbáltam megtenni annak érdekében, hogy ezt elkerüljem, de most úgy látom, hogy ez csak el fog jönni. Egy 8-12 órás munkahelyen képtelen lennék helytállni. Fizikai képtelenség. Csak eszembe jut az esti iskolás időszak, amikor 5-6-7 órám is volt és nagyon gyorsan kellett jegyzetelni, figyelni, hogy itthon kidolgozzam külön az órai anyagot és abból készüljek a beszámolókra. Már a 6-7. órában olyan kimerült lettem, hogy majdnem elaludtam. 40 perces volt egy tanóra! Örültem, amikor hazajöhettem végre, de akkor meg sokat ettem egyszerre, mert kiesett egy csomó óra és folyamatosan felborult az étrendem. Máig vannak ennek is következményei. Evési problémák, melynek köszönhetően nem tudok rendesen fogyni és sokszor vagyok éhes. Az esti iskola kemény volt és az egészségem eléggé ráment. Sokat kellett tanulnom, de lassan haladtam. Mint egy DVD író, amely 12-14 perc helyett egy óra alatt ír meg egy lemezt.  A lassúságom miatt folyamatos lemaradásaim voltak és be kellett áldoznom egész éjszakákat is hogy mentsem a menthetőt. Kóla, energiaitalok voltak a jegyzeteim mellett. Erőn felül teljesítettem és nagyon kevés segítségem volt. 2008-2013-as időszak a kemény tanulások évei voltak, melyből a 2011 az idegösszeomlás és az azt követő 1 éves szünet következett. 2013-ban érettségiztem le. Nehezen, de sikerült. Ha le vagyok terhelve, akkor ingerülté válok és előjön a nem szimpatikus oldalam. A túl sok külső inger össze is zavar, nehezen megy pl. egy cikknek a megírása is. Van, amikor olyan rosszul fogalmazok, hogy szó szerint törölnöm kell az adott vázlatot. Alvás során feltöltődök ugyan, de reggel nehezen kelek ki az ágyból. A zene remekül tudja oldani a rosszkedvem, de nem teljesen sajnos.

A kártyákra visszatérve az örvényeset azért húztam elsőként, mert sodródom az árral és félek, hogy elmerülök és elnyel az örvény. Szexuális életet élek, bár szívesebben örülnék egy komoly kapcsolatnak. Meleg szaunába járok, és ott keresek partnereket. Korábban féltem ettől, mert hallottam ezt, azt és 2010 végén egy fóbiám miatt pszichésen kiborultam. Hála Istennek, már ez a múlté. Nem részletezem, hogy mik vannak egy meleg férfi szaunában, mert az már a 18-as kategóriát súrolná. Néha szükségem van erre, mert egyrészt kikapcsol, másrészt férfiak között lehetek. Van, amikor szerencsém van, és van, amikor nem. A melegek álma nem én vagyok. Talán a pocakom miatt van ez. Nem szívesen lennék kigyúrt, öntelt és beképzelt meleg, akiről lerí az anyagiasság és a rosszindulat. Számos férfival voltam együtt, de mindig voltak félelmeim. Nem akartam, hogy a félelmeim győzzenek. A meleg szauna világa színes. Megy a tuc-tuc zene, különleges a hely világítási rendszere. A folyosók sötétek, labirintusszerűek. Ahányszor kijövök a meleg szaunából, érzek egy aprócska bűntudatot, de tudom, hogy ezek csak a belső akadályaim egyike. Értékes srác vagyok és jogom van nekem is a boldogsághoz. Még ha csak futó kalandok is. A meleg szaunában nem vagyok veszélyben és ott lehet meleg életet élni. Tiszteletben tartom ezeket a szabályokat. Négy fal között csinálni a dolgokat. Sodródok az árral és egyre bátrabbá válok. Tudok ugyan már kezdeményezni, de sokszor kapok elutasításokat. Hiányzik az életemben egy komoly és megbízható társ. Olyan, aki hazavár, szeret, és olyannak fogad el amilyen vagyok. Vagyis mindenestül. Sokszor elképzelem azt, hogy párkapcsolatban élek és hogy mennyire odaadó tudnék lenni. Nem lenne szükségem szaunára ahhoz, hogy boldog legyek. Egy társsal élni, kitartani mellette, együtt sírni, filmeket nézni, zenét hallgatni. Fogni a kezét a bajban, szerelmeskedni, csókolózni és mindenféle más jót közösen megélni. Ha beteg, akkor ápolni. Másfél éve azt hittem társra találtam egy vonatvezető személyében, aki mindvégig állította, hogy mennyire vonzónak tart és hogy legszívesebben megcsókolna. Őt csúnyán elhagyta a korábbi párja és nem heverte ki sosem. Még a közös kiskutyájukat is elvitte, majd örökbe adta. Ilyet nem tudnék tenni. Meg is kérdeztem tőle, hogy tudnék e abban segíteni, hogy a kiskutyát vissza lehessen szerezni. De nem lehetett. A sráccal való kapcsolatom nem teljesedett be, véleményem szerint nem gondolta komolyan az egészet. Ez fájt nekem nagyon. Ahogy annak a fiúnak a hiánya, kit máig nem tudok kiverni a fejemből. Eszembe jut az Üzenet a palackban című film, melyben Kevin Costner egy gyászoló férfit játszik, ki egy üvegbe üzenetet helyez el és a tengerbe dobja. A halott szerelmének írta. Az üveg, melyben a szerelmes levél volt egy újságírónő kezébe került, amelyet a parton talált. Később rátalált a férfira, és beleszeretett. Ő segített neki abban, hogy a pasi elfelejtse halott kedvesét és végre elengedje. De a halál közbeszólt. Ez nagyon megrázott! Épp úgy, mint a 2013-ban látott Túl a barátságon című film.

Eszter, a pszichológusom megmondta, hogy az emberi kapcsolatok kialakítása és megtartása nagyon nehéz meló. A politikai rendszer is keményen kikezdi ezeket a kapcsolatokat. A kivándorlásokkal családok, barátok szakadnak szét. Engem is nagyban érint. Mi lesz akkor, ha nagy nehezen megismerek valakit és a helyzet később úgy hozza, hogy a politika miatt el kell mennie az országból? Mi lesz akkor? Zsuzsa, az egyik szexuálpszichológusom szerint talán a párom vinne magával. Ez kizárt! Egyrészt miből? Másrészt nekem itt a családom. Szüleim közel vannak a 70-hez, a nővérem két gyerekének szükségük van a nagybácsijukra, rám. A politikai világ egy undorító viperafészek. Minden tagja csak a saját érdekét védi, képviseli és próbálja elhitetni az elkeseredett emberekkel hogy nekik Magyarország az első! Nem így van! Fáj leírni, de egyik párt sem akarja az országot rendbe tenni. Ha ez valóban így lenne, az ellenzékiek összeolvadtak volna és egységessé válnának. A kormány egyre több mindent von el az emberektől. Előbb a Taigetosz, aztán a hajléktalan, ezután pedig a rabszolgatörvényt hozza elő ahelyett, hogy Magyarországon munkahelyeket hozhatnának létre. Hazai gyárakat, ami munkát adna egy csomó embernek. Lenne miből. Magyarország a felépített gyáraival saját új villamost, buszt és metrót tudna gyártani és importálni külföldre. A sok stadion felesleges, pénznyelő és luxus. Ahogy Paks II. is. Értelmetlen és életveszélyes beruházás. Nem örülnék egy második csernobili katasztrófának. Hiába nem RBMK reaktor épülne, én az atomenergiában nem bízok és nem is fogok! Az EU-s pénzekből fejleszteni kellene Magyarországot. Új kórházak, munkahelyek, iskolák és egyéb más hasznos dolgok kellenek. Támogatni a kutatást, a tudást, az oktatást és a gyógyítást. Nem pedig a külföldi turistáknak kedvezni a csomó pénzbe kerülő karácsonyi és húsvéti vásárokkal, valamint a már 300 Ft-ra duzzadó kisgombócos fagyikkal. Az egyik barátom kutató és a Magyar Tudományos Akadémia jövője őt is érinti. Félek, hogy ő is elhagyja az országot. Sem ő, sem én, sem pedig a környezetem sosem ártottunk a politikának. Akkor a politika miért avatkozik bele az életünkbe? Mintha egy radioaktív sugárzás lenne, vagy még rosszabb: vírus! Mibe kerül az, hogy Magyarország valóban fejlett ország legyen? Mibe kerül az, ha az emberek normális bért kapjanak és mindenkinek normális élete legyen?  Mert csak ez kell. Egy békés és normális élet! Félő hogy maholnap a melegséget bűncselekménnyé nyilvánítják és akkor lesz igazán nagy baj. Én felvállalom a melegségem, mert nincs miért szégyellnem. Nem tartozok az átlagos emberek közé. Nekem is jogom van normális élethez, rendes kapcsolathoz. Ha egy politikusnak nem tetszik, hogy meleg vagyok az a saját véleménye. Nem ismer, így nem érdekel az, amit gondol, vagy mond! Ez minden hasonló gondolkodásúra vonatkozik! Asperger szindrómásként is értékes ember vagyok, mert ha ez állapot (nem betegség!) nem lenne, talán nem lennék ennyire kreatív, és talán egyik lennék a sok átlagos fickó közül! Inkább olyan maradok amilyen! Vannak szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak, még rám is. És azokat betartom! A melegségemmel és az autizmusommal nem ártok senkinek. Ha a politika árt az embereknek, akkor ne csodálkozzon senki azon, hogy a nép fellázad és tüntet. 

Nem a migránsozás, vagy a Sorosozás a legfőbb baj, hanem az ország anyagi és politikai helyzete. A politikusok aki kapja marja játékot játszanak, egymásra mutogatnak és egy részük iskolás módjára viselkedik. Számos ember szenved, éhezik, nélkülözik. Ez szörnyű! A magyar média egyre lealjasodik. A pesti tömegközlekedés kiszámíthatatlan és a TV csatornák is szánalmas, ismétléses, reklámoktól hemzsegő választékkal akarják kiszúrni az ember szemét. Mint egy maggal teli mandarin. Ehetetlen, élvezhetetlen. Nagyon elegem van már abból, hogy a politika uralja a magyar tereket nemcsak a TV-ben, de a standokon, plakátokon és az újságokban is. A Lokál egy elképesztően durva napilap, épp úgy, mint a Hazai pálya, amelyet a Jobbik gyárt. Ugyanazzal a félelemkeltő módszerrel próbál hatni az emberekre, mint a Lokál. Ezzel a stratégiával akarnak nyerni. Semmivel sem jobb a másiknál. Miért nem ér véget ez a politikai mizéria és békés úton olyan megoldást találni, ami mindenkinek jó lenne! Nagyon gyáva tettnek tartom azt, amikor olyan emberek ellen hoznak törvényeket, amelyek a kisebbséghez tartoznak és gyengék. Mert köztudott hogy a gyengébbet lehet a legkönnyebben arrébb söpörni. Én is ehhez a réteghez tartozok. Meleg vagyok és enyhén autista. Éreztetik velünk, hogy nem vagyunk méltóak a társadalomhoz. Miért nem? Kérdem én. Mert egy fogyatékos emberrel csak baj van? Macerás vele foglalkozni? Vagy éppen hülye és ezért az életet nem érdemli meg? Mert haszontalan és ingyenélő? NEM! Az, aki másnak születik nem a saját hibája! Mikor 2005-ben a speciális iskolába jártam akkor ismertem egy velem egyidős fiút. Alig voltak ujjai. Mintha leolvadtak volna. Az anyja gyógyszerezte magát és mellette ivott. Ezért lett a srác olyan, amilyen. Születésekor senki sem választja meg, hogy akar élni és hogyan akar megszületni. A nemiségéről sem tehet! Arról sem, ha valaki két nemmel születik meg, illetve transz neműként jön a világra. Én transznemű közösségbe járok és ismerem ezeket az embereket. Első ránézésre furcsák voltak a szememben, de azért, mert korábban nem voltam beszélő viszonyban egy érintettel sem. Csak 2013-ban facebookon keresztül, de azok is csak betűs beszélgetések voltak. A transzneműek is ugyanolyan emberek, mint a többi mássággal élők. Kicsit bonyolultak, de megérthetőek! Nagyon nehéz nekik az élet úgy, hogy egy transznemű lány egy fiútestben él, vagy fiútestben egy lány. Igenis megértem őket, mert tudom milyen egy börtönben lenni! Önmagunk börtönében élni! Én az autizmuséban raboskodok életem kezdete óta! A transzneműség rosszabb, mert egyesek szeretnének hivatalosan is olyan neműek lenni, amilyenek! Van, aki kés alá akar feküdni és szedni a hormontablettákat, hogy teljes értékű életet tudjon élni! Joguk van nekik is az egyenlő bánásmódhoz! A valódi kereszténység nem az előítéletről és a gyűlöletkeltésről szól, hanem pont az ellenkezőjéről. Szeretetről, elfogadásról és megértésről. Ha az emberekbe bele van oltva a gyűlölet, akkor egymásnak esnek így az összefogás létrehozása lehetetlenné válik. A gyűlölet mellett még a félelem is komoly lelket bénító hatást vált ki. Nem szabad félni, mert a félelem legyengít bennünket!

Felragaszthatják ránk a sárga csillagot, de levehetjük!

(Megbélyegezhetnek minket, de nem szabad magunkra venni! Le kell szarni! )

Az hogy mi MÁS-ok fel merjük vállalni magunkat, az nem provokáció. Mások szemében persze mást jelent. Aki provokációnak nevezi, annak zavarja a szemeit a jelenlétünk és ezzel azt az egyénréteget provokáljuk már eleve a puszta jelenlétünkkel. Ha nem vállaljuk fel magunkat, akkor sosem leszünk boldogok. Nem tesszük be magunkat dobozokba!  

A Támpontos önsegítő csoportban ezekről a gondolataimról csak részben tudtam beszélni, mert sok más és személyes gondolatom is elhangzott. Zsuzsa és Gábor, a két szexuálpszichológus szavai komoly erőt adtak nekem. Igenis el kell fogadnom magam és leszarni a másik rossz véleményét. Megengedhetem magamnak hogy boldog legyek? Igen! Kaptam egy újabb löketet azzal kapcsolatban, hogy tovább tudjam tervezni a jövőmet. Mindezekről Eszterrel és a pszichiáteremmel, Rozáliával bővebben fogok beszélgetni.

A cikk végére a negyedik kártyáról is szót ejtenék. A tüzeset. Magamat látom, ahogy anno a kapcsolataim felégettem mikor nagyon is befolyásoltak az érzelmeim. Nagy hiba volt, mert máig érzem a következményeket. Úgy érzem, hogy a meleg közösségekből egy életre kilőttem magam. A gayromeo és a szaunák azok a helyek ahova még tudok menni. De az nem ugyanolyan, mint egy rendes meleg közösség. Olyanra vágyom, amelyben ki tudok bontakozni és a Támponthoz hasonlóan be tudnék illeszkedni, bizonyos időközönként menni. Szeretnék új kapcsolatokat, de annyira nem látok esélyt rájuk. Ha megismerkedek új emberekkel, annyira zavarban vagyok és mellette izgatott, hogy egy hülye gyereknek tűnök és hülyének nézhet a másik. Könnyedén kerülök félreértésekbe és hamar tönkremegy egy születőben lévő kapocs. Nem olyan erős hogy bírja a továbbiakat. Ilyenkor kudarcot vallok és nehéz pillanatokat élek át. Persze a másik féltől rögtön jön a szokásos sablonos szöveg, hogy te speciális törődést igényelsz és bocs nincs erre időm, sem pedig türelmem. Ilyenkor még én szégyellem el magam, mert más merek lenni. Mintha abba az autizmus kategóriába tartoznék, amikor a nap 24 órájában mellettem kell lenni, vigyázni rám, mint egy kisgyerekre. Komolyan írom, a butaság itt is dominál! Aki 1 vagy 2 találkozás után ilyen véleménnyel van rólam az nem méltó hozzám. Ha az Asperger beleavatkozik, nem kegyelmez. Mint egy taszító mágneses erő, ami nem hagyja, hogy boldog legyek. Az érdeklődési köreim is teljesen mások, mint egy átlagembernek. Ez is sokkal nehezebbé teszi a helyzetem. Nem tudok azonosulni ezzel a mai átlagvilággal. Zsuzsa szerint meleg bárokba is kellene járjak, és úgy ismerkedni. Nem tudok leszólítani egy pasit. Elég hülyén nézne ki. Értékelem Zsuzsa és Gábor segítő szavait, de nem értik meg teljesen mindazt, amit belül érzek. A folyamatos kapcsolatbéli kudarcaim hatalmas félelmet vontak maguk után, mely olyan, mint egy nehezen ledönthető fal. És mindezek kihatnak az újabb kapcsolataimra. Nemcsak az autizmus, de a politika is keményen megnehezíti az emberi kapcsolataim építését. Jogom van ezt megjegyezni és leírni. Akárhogy is vesszük a családi életem is kikezdte, amikor a névnapomon nagy veszekedések voltak itthon, mert kiakadtam bizonyos dolgokon. Eléggé megviselt az is. Szeretném, ha valódi rendszerváltás lenne, mert ami most zajlik az elképesztő! Mindig is meg volt, és meg is lesz a véleményem. Az egyik tag a mai csoportban egy vulkános képet húzott. Azt szimbolizálja, hogyha magunkban tartjuk a fájdalmunkat és rossz gondolatainkat az előbb utóbb megbosszulja magát. A politikai igazságtalanságok és aljasságok annyira megviselnek, hogy muszáj volt leírnom a saját véleményem. Csak belebetegedtem volna abba, ha magamba tartom a gondolataimat!  Ez olyan, mint régen az iskolai terrorsorozat, melyben folyton részem volt. Hallgattam és hogy jártam? Rosszul!

18:30-tól tüntetés volt a Kossuth téren. Gondoltam, hogy kinézek megnézni milyen egy élő tüntetés, de inkább sétáltam egyet. A Támpontból eljövet a 4-es metró felé mentem Zsuzsával, aki a 2-es metróba sietett. Miután elköszöntünk egymástól egyet metróztam. A II. János Pál Pápa tér, Rákóczi tér és a Szent Gellért téri metrómegállóban készítettem újabb képeket. Vannak a weblapomon hiányos galériák és gondoltam, ha már a 4-es metróban vagyok, készítek pótképeket. Lesz mivel szórakoznom a hétvégén. A 4-es metró után a színházhoz mentem sétálni és készítettem egy szelfit a pride szalvétás írásommal. A sokszínű zoknim is felvettem erre az alkalomra, illetve az új Alejandro Sanzos pólót. A hónap végén tervezek egy fekete pólót is készíttetni, amelyben a nagy piros A logó lesz benne. J  

Sokszínűnek lenni érdekes és jó, viszont szociálisan nehéz. Ebben a világban főleg. A valóságban. Az biztos, hogy idén kimegyek a pride-ra, mert Zsuzsa és Gábor javasolták nekem. Bíztattak, hogy minden rendben lesz. Úgy legyen. Én ott leszek.

B E N