ISTVÁN BARÁTOMMAL DIÓSJENŐN

Esős reggelre ébredtem szombaton, május 4-én. Kicsit feszült lettem emiatt, mert aznapra volt megbeszélve István barátommal az év első autós túrája Diósjenőre. Tartottam attól, hogy az égi zuhé esetleg belekavar a tervünkbe. Szerencsére nem szakadt annyira erősen. A 3-as metró sajnos hétvégenként a Lehel tér és Újpest-központ között jár, így villamossal tudtam a Nyugatiba menni. A pótlóbusz annyira nem megbízható és sokszor perceket kell várni rá.

9:49-kor szálltam fel a vonatra, amely 10:07-kor indult. Útközben Phil Collins életrajzi könyvét olvastam. Néha a vonat lassult, aztán 1-2 alkalommal meg is állt pár másodpercre. 11 óra előtt érkeztem meg a nagymarosi állomásra. István barátommal ott találkoztam és kocsiba szálltunk. Csak szemerkélt az eső. Kicsit eltévedtünk, mert István 27 évvel ezelőtt volt utoljára Diósjenőn.

A vidéki város csendes volt, ahogy az lenni szokott a hasonló kisvárosoknál. Első ütemben beültünk egy nagyon jó kisétterembe, amely egyben pékség is. Egybe van építve egy lakóházzal. Grillcsirkét akartam enni, de nem volt, így a gyrostál mellett döntöttem. Desszertnek túrós lepényt ettem.

Nagyon jó volt a kiszolgálás. Sokan mentek oda enni, illetve kaját vinni. Mivel picit álmos voltam így ittam egy Aloe Vera ízű zöldteát. Istvánnal evés után újra kocsiba ültünk és a horgásztó felé vettük az irányt. Sajnos újból eltévedtünk, és visszahajtottunk a kisétteremhez, ahol István megérdeklődte, hogy merre is kell menni. Szerencsénk volt, mert egy család épp a tó felé akart menni, és így követhettük őket odáig. A horgásztó lenyűgözően szép volt! Csodálatos látvány tárult elénk.

A rosszidőnek is megvan a maga szépsége. A színvilág ilyenkor is sokat számít. J Szeretem a borús és esős időt. Az esőt max. Akkor, ha itthon vagyok. Szerencsére nem volt vészes ez az esős idő, mivel enyhén esett. Nem is volt sok horgász, így kényelmesen körbe tudtuk járni a tó többi részét is.

Istvánnal leültünk stégen álló padra és beszélgettünk. Személyes dolgokról, melyeket nem írhatok le. Félórát időztünk ott, aztán sétálgattunk és betértünk egy boltba, ahol csalit és egyéb horgász kiegészítőket lehetett kapni. Kissé furcsa volt a hely és büdös is. István azt hitte, hogy ott enni is lehet, de kiderült, hogy mégsem. Szerencsére. A kocsival elindultunk újabb kajáldát keresni és végül egy pizzériára bukkantunk.

A húsimádó pizza mellett döntöttem, mert szinte minden általam szeretett alapanyag benne volt és szinte olyan volt az íze, mint anno Pécsen mikor Stellával és a barátjával együtt ebédeltem abban a különleges pizzériában. István pacalpörköltet evett. A pizzéria hangulatos volt. Retró slágerek mentek. Érdekes hogy minden vidéki evős helyen belebotlok valami számomra bizarr dologba. Furcsa emberek, érdekes építészeti stílusok. Persze, vidéki légkör és hangulat, és ez tetszik is, csak néhol bizarr is. J

A folytatásban nagyot autóztunk és megálltunk egy nagy termőföld előtt. Nagyszerű kilátásban volt részünk most is. Az égbolt borongós, felhős volt. Emlékeztetett Alejandro Fernández: Rompiendo Fronteras című albumának borítójára. A nap vége felé Verőcére mentünk, ahol már voltam korábban Istvánnal. Ettem egy gránátalma, illetve egy málna ízű fagyit. Ezután Istvánnal lesétáltunk a Duna partra ahol alig voltak. 

Nagymaros helyett a verőcei állomáson szálltam fel a Nyugatiba tartó zónázó vonatra. Az eső ismét rákezdett, ezúttal erősebben. A vonatom elhaladt az-az utca mellett ahol Kati jelenleg lakik. A Szent László út közelében.  A Nyugatiba érve rengeteg embert láttam ide-oda rohangálni. Szerettem volna egyet metrózni, a felújított 3-as metró szakaszán, de mivel már nagyon késő volt így hazaindultam. A Jászai Mari térre érve megláttam a nosztalgia villamost, így azzal indultam haza. 

Kicsit kemény volt az ülőhely, de nem vészes. Nem egy alkalommal fordult elő az, hogy amikor Istvánnal autókázok és hazaérek pestre akkor a nosztalgia villamos már a Jászain áll.

Átázott cipőben, zokniban és nadrágban értem haza. Kissé sáros is voltam, de nem csoda, hisz sokat mentünk Istvánnal. Nagyon jól éreztem magam. J

B E N