2017. július 9., vasárnap

Chavela Vargas koncert a Csiki duó előadásában


Péntek este részt vettem egy különleges koncerten, amelyet az Ellas duó: Csiki Ágnes és Tóth Bernát Réka adott. Chavela Vargas dalok hangzottak el. Nagyon tetszett. Kétórás koncert volt, de egy óra után eljöttem, mert annyira meleg volt és rengeteg ember ült egymás mellett összezsúfolva. Ezt nem bírtam. A helyszín kicsi volt egy koncertnek. Hamar megérkeztem és már sokan voltak. Szerencse hogy volt helyem. Ismerős dalokat is hallottam. Az egyik a Paloma Negra, melyet a 2001-ben forgatott, Amikor az enyém leszel (Cuando seas mía) című telenovellában hallottam. Silvia Navarro ezt a dalt énekelte miközben a kávéültetvényen dolgozott. Onnan ismerem a Paloma Negrát. A másik ismerős dal pedig az Adoro volt. Armando Manzanero és Alejandro Sanz közös előadásában hallottam először.

Miközben a dalokat hallgattam a koncerten sok emlék jutott eszembe. Hogy pontosan mik, azt nem szeretném leírni. Latin zenei hangulatban voltam. Nagyon örültem annak, hogy magyar előadók spanyolul énekelnek, és hogy mexikói zenét adnak elő. Meglepően sok résztvevő ismerte ezeket a dallamokat. A spanyol zenét nem nagyon ismerik hazánkban és szinte nem is lehet kapni belőlük CD-ket Magyarországon.

A Csiki duó által lehetőség van arra, hogy esetleg más latin zenei énekes zenéit is elhozzák. Így jobban megismerhetik a magyarok a latinos kultúrát. Ahogy láttam a koncerten, van igény a zenéjükre.

BEN


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.