2017. július 9., vasárnap

A Balatonnál

AURA önkéntesként újabb programot szerveztem, mégpedig a Balatonra. Jó döntés volt, bár az elején akadtak bajok, amelyek viszont szerencsésen megoldódtak. Szombat reggel 9:30-ra volt megbeszélve hogy a Déli pályaudvari 2-es metró felszíni kijáratánál lesz a csoportos találkozó. A vonat jegypénztárában nagyon sokan voltak, így félő volt, hogy végig kell azt állni. Szerencsére az egyik tagunknak volt laptopja, és megrendelte a neten a jegyeket. Úgy volt, hogy a 10:05-ös vonattal indulunk, de a netes jegyfoglalás nem jött össze, így leszálltunk. A másik tag, ki velünk tartott nagyon kiborult emiatt, de szerencsére meg tudtam nyugtatni. Végülis jobban jártunk a 11:05-ös vonattal, mert az modern, lég kondis szerelvény volt, amely másfél óra alatt levitt minket Széplak alsóra. Sokan voltak, de nem volt annyira vészes. Egyetlen dolog zavart, hogy nem volt értékmegőrző. Úgy gondolom, kell egy ilyen helyen. Fizetős wc-ből egymás után kettő is volt. Felváltva vigyáztunk egymás cuccára. Nagyon jót fürödtem a Balaton vízében. Készítettem képeket, videókat. Az egyik felvételnél ketten is besegítettek, aztán hajmeresztő ötletem támadt. Kamerával a kezemben filmeztem. Szerencsére nem volt baj, csak megijedtem. Többet ilyet nem csinálok.





Olyan volt a part, mint a Velencei-tónál. A víz egyáltalán nem mély, derekamig ért. Csodálatos érzés volt elmerülni, lubickolni a hűs vízben. Feltöltődtem, kikapcsolódtam. Még kacsát is üldöztem, ami gyorsabban szedte lábait, és közben hápogott. Nem akartam bántani, és nem is bántottam, csupán vicces volt a szitu.


Finom, bolognai lángost ettem, de nagyon soka volt. Mellé két nagy kakaós palacsinát fogyasztottam. Az zavart, hogy sokat kellett várni a kajára. Leginkább a palacsintára. Addig is a lángos hűlt, így nem kellett forrón megenni. Nem volt drága a kaja. Ásványvizet külön vettem Pesten, a Kossuth tér melletti boltban.

Úgy volt megbeszélve, hogy a 17:59-es vonattal indulunk vissza Budapestre. Negyed 6-kor felöltöztem és a többiek is hamarosan visszajöttek, mert viharos szél jött. Szerencsénk volt, mert mikor a vonatállomáson voltunk, eleredt az eső. Régi típusú vonattal tértünk vissza Pestre és Kelenföldnél szálltunk le. 4-es metróval a Kávin térre mentünk, hogy fagyizással zárjuk a napot. Kivi és ribizlis fagyit ettem a Fragolában.

Felhős szörnyet láttam az égen

Az estiBEN 46. adásában megnézhetitek a videókat, melyek a Balatonon készültek. J

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.