2018. február 26., hétfő

Zeneajánló: Alejandro Sanz



Alejandro Sanz, teljes nevén Alejandro Sánchez Pizarro spanyol énekes és dalszerző 1968. december 18-án született Madridban. Eddig összesen 17 latin Grammy és 3 Grammy-díjat nyert. 3 alkalommal nyerte el az Év albumának Latin Grammy-díját.

Az énekes Moratalazban, Madrid északi részén nőtt fel. Édesapja könyvkereskedő volt és mellette gitározott is. Alejandro Sanz 7 éves korában kedvet kapott hozzá és ő is elkezdett gitározni. Kamasz korában Alejandro különböző helyszíneken játszott szülővárosában. Ekkor ismerkedett meg Miguel Ángel Arenassal, egy zenei producerrel, akinek köszönhetően 19 évesen adta ki első lemezét, amely egy flamenco stílusú debütáló album volt. Alejandro Magno néven jelent meg a Los Chulos Son Pa' Cuidarlos. A lemez nem ért el kereskedelmi sikert. Sanz szüneteltette a zenét, aztán úgy később döntött ismét megpróbálja ezt a pályát. Új demokat (nyers zenét) írt, amely már sikeresnek bizonyult. A Warner Music Latina lemezcéggel szerződést kötött. 1991-ben jelent meg a második, de hivatalosan az első lemeze, a Viviendo Deprisa, ami már Alejandro Sanzként volt kapható. Az albumon a Pisando fuerte és a Se le apago la luz volt a legsikeresebb dal. 1993-ban a Si tú me miras, mellette az első koncertes lemeze, a Básico. 1995-ben a 3. című albuma is megjelent. Nemcsak spanyolul, de olasz és portugál nyelven is. A lemezből a La Fuerza del corazón volt a legsikeresebb szám. 


A Viviendo deprisa, Si tu me mirás és a 3. sikeres lett és platinaminősítést kapott. (Nekem a 3 lemezből, a 3. tetszett a legjobban. J) Az áttörő sikert a Más jelentette Alejandronak, ami 1997-ben jelent meg. A legsikeresebb Alejandro Sanz album, amelyet nagyon sokáig a zenei listák élén volt. (Az első kedvenc albumom az énekestől.) Az egyik kedvenc számom a lemezről az Aquello que me diste:




3 év múlva 2000-ben adta ki az El alma al aire-t, amellyel hasonló sikert ért el, mint a Mással. 2001-ben Latin Grammy-díjjal jutalmazták az énekest. Különleges kiadása is van a lemeznek, amin Alejandro együtt énekel az ír The Corrs együttessel. A testvérekből álló csapat spanyolul énekelt Alejandro Sanzzal. Ez az Una noche című dal:


Alejandro Sanz: Meiré című számát pedig angolul is elénekelték. Ez a The hardest day
(Az El alma al aire a második kedvenc lemezem Alejandro Sanztól) A 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak emlékére Alejandro Sanz és más latin zenei latin zenei énekes együtt énekelt Michael Jacksonnal. A szám érdekessége hogy Michael Jackson mellett Celine Dion, Mariah Carey is spanyolul énekel:

A szám címe: Todo para ti. A számban Alejandro Sanz, Ricky Martin, Laura Pausini, Thalia, Julio Iglesias, Christian Castro, Gloria Estefan, Juan Gabriel, Jon Secada, Luis Miguel, Olga Tanón, Ruben Blades.

Alejandro Sanz 2002-ben MTV Unlugged albumot készített. 2003-ban jelent meg az énekes következő lemeze, a No es lo mismo, melynek stílusa eltért a megszokottól. Az album jó, de túl pörgős. Megjelenik benne a rap, hip-hop stílus is. A koncert dvd-je 106 perces:


2004-ben adták ki a 91_04, illetve 97_04 című válogatáslemezét. 1, 2, 3 lemezes kiadásban. Új dalokat is tartalmaz a válogatás, valamint demo verziókat. Én dvd formátumban vettem meg, amely egy videóklipes összeállítás:









2005-ben együtt énekelte Shakirával a La Tortura című számot, és így lett ismertebb a világban. 2006-ban jött a következő album, az El tren de los momentos. Alejandro Sanz ezzel, illetve a No es lo mismo-val kísérletezett más zenei stílusokkal. Tény és való más volt a két album stílusa. A No es lo mismo jelentése: Nem ugyanaz. J Alejandro Sanz 2007-ben krízises időszakon ment keresztül. Nagyban hozzájárult 2005-ben édesapja halála, majd a válása a mexikói modellel Jaydy Mitchel-lel. A pihenés időszakában az énekes új erőre kapott és 2009-ben piacra dobta a Paraiso express-t. Ezen Alicia Keys-sel énekli a Looking for paradise című dalt, amely spanyol és angol nyelvű duett. Érdekesség, hogy a Paraiso Expressen hallható Desde cuando című dal videóklipjében szerepel Eva Longoria is, a Született feleségek Gabyja. J

 Ez volt az utolsó olyan lemez, amelyet a Warner Music Latina forgalmazott, ugyanis a Universal Music szerződtette tovább Alejandro Sanzt. 2011. február 15-én az énekes bejelentette, hogy új kiadóhoz megy. 20 éves zenei karrierje alkalmából megkapta a Latin örökség díját.  A következő lemez 2012-ben jelent meg  La musica no se toca címmel, aminek bemutatkozó száma, a No me compares volt. Ez a dal a mexikói Amores Verdaderos című telenovella főcímdala, amely Magyarországon Rabok és szeretők címmel futott. A No me compares-nek egy duett változata is van, amelyet Alejandro Sanz együtt adott elő Ivete Sangaloval:


2013. november 6-án a híres Berklee zenei főiskola tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki Alejandro Sanzt zenei pályafutásáért. 2015-ben az énekes jelentette meg a Siropet, amelyen az A Que no me dejas (Ne hagyj el!) című sorozat zenéje található. A dalt Alejandro Fernándezzel is elénekelte, aki szintén a Universal Music kiadóval áll szerződésben:
2017-ben Alejandro Sanz legsikeresebb albuma a Más új kiadásban jelent meg, és mellé egy speciális díszdobozos deluxe változatban, amelynek részleteit a korábbi cikkemben már leírtam. 2017 nyarán a Más 20. évfordulója alkalmából egy koncertet rendeztek a madridi Vicente Calderón stadionban +ES+ (Más es más) címmel.

Alejandro Sanz nagyon sokoldalú latin zenei énekes, aki komoly zenei múltat tudhat maga mögött. Remélem hamarosan új albummal tér vissza. Én nagyon örülnék neki. 

Alejandro Sanz nagyon sokoldalú latin zenei énekes, aki komoly zenei múltat tudhat maga mögött. Remélem hamarosan új albummal tér vissza. Én nagyon örülnék neki. Aki szeretné megismerni a spanyol énekes zenei világát, az látogasson el a spotify oldalára:


a) Alejandro Sanz parfüm, amelyet még 2011-ben vettem Barcelonában. Ritka, különleges alkalmakkor használom. :) 
b) Alejandro Sanz zenei gyűjteményem. A Más nagylemez is megvan. :)

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.