2017. október 20., péntek

ZENEAJÁNLÓ: Alejandro Fernández - Rompiendo Fronteras

Ma végre megszereztem Alejandro Fernández idén megjelent új lemezét, a Rompiendo Fronterast, amely február 10-én jelent meg. Miután a spotifyon meghallgattam még a megjelenést követően meg is rendeltem az albumot, viszont valamilyen oknál fogva nem érkezett meg. Csak most sikerült beszereznem a mexikói énekes új albumát. Elvileg már tavaly, 2016-ban adták volna ki az énekes legújabb  lemezét, de csak idén, 2017-ben jelent meg. 1 évvel ezelőtt már kaphattunk ízelítőt a Rompiendo Fronterasból, mégpedig a Quiero que vuelvast, mely kislemezének borítója hasonlít a nagylemezére. Kedvenc dalom az albumról a Tienes que entender:
A dal bizonyára ismerős lehet annak, aki nézi az estiBEN-t, hiszen amikor a Balatonon voltam idén nyáron akkor ezt a számot használtam fel ahhoz a videóhoz, amikor a Balatonban állva kameráztam.

A Rompiendo Fronteras 36 perces CD lett, melynek borítója nagyon szép, festői. Az albumban kevert stílusok bújnak meg. Megtalálható a megszokott latin pop és ballada, illetve egy csipet mexikói népzenei stílus. Mindössze két szám nem nyerte el a tetszésem, viszont a többi igen. J Így megérdemelte az album, hogy megvegyem. Szerettem volna, ha több dal is felkerül a lemezre, de így is örültem neki. Nagyon szép album! Az énekes viszont sem a CD füzetben, sem pedig a borítókon nem látható. Ha elemezni kellene a CD borítót, akkor egy életút szimbólumát vélem felfedezni. A CD füzet az album dalainak szövegét tartalmazza és egy ún. térkép mintákat. Elindulunk valahova és az utazás rögös, nehézkes és akadályokkal teli. Ezt a CD borítója is megmutatja. Beborult ég, erős hullámzások. Az album címe: Rompiendo Fronteras, magyarul Töréshatárok. Eszembe jut nekem iskolai tanulmányaim során az Odüsszeusz történet, amikor Odüsszeusz és csapata viharba kerülnek és Odüsszeusz olyan választás elé kényszerül, amikor is mindkét esetben rossz dolog fog történni. Egy másik gondolat is eszembe jutott, amikor a Rompiendo Fronteras hátborítóját néztem. Egy nagy arcot vélek felfedezni, illetve az égen egy vicces kópét. J A Rompiendo Fronteras koncertes CD-je novemberben fog megjelenni. Érdemes tudni, hogy a Rompiendo Fronteras digipak formában is megjelent és nagyrészt ebben a formátumban reklámozták. Persze szerencsére normál, műanyag CD tokú változat is készült, amely olyan, mint az enyém. A digipak papírtokos kiadás, és macerás a tárolása. Ráadásul annak a tokját nem lehet cserélni majd évek múlva, ahogy a műanyag tokosét.  




Az enyém normál, műanyag tokos változat

Ahányszor megjelenik egy új latin zenei CD mindig kiváncsi leszek milyen a csomagolása. A digipakkos kiadásáról nincs sok információ, hisz akik megvették és lefotózták a külsejét sajnos nem ügyeltek a részletekre. Az ebay-en és más CD-s portálon ugyan vannak fotók, de nem tartalmaz annyi részletet.

Alejandro Fernández életútja 
Alejandro Fernández 1971. április 24-én született Mexikóvárosban. A népszerű énekes, Vicente Fernández egyik fia. Szintén énekes, mint az édesapja, de a mexikói népzenei stílus mellett a latin pop és ballada is főszerepet kap Alejandro Fernández életében. A fiatal énekes 18 évesen énekelt együtt édesapjával, Vicente Fernándezzel és ekkor döntötte el, hogy az énekesi pályát fogja választani. Alejandro Fernández első lemeze 1992-ben jelent meg. 1993-ban jött ki a következő album. 1997-ig minden évben kijött egy új lemeze. Az 1997-es Me estoy enamorando stílusa vegyes. Mexikói népzene, és szerelmes ballada keveréke. Az albumon található a mexikói telenovella, a Maria Isabel főcímdala, amelynek a címe: Si tu supieras. Alejandro Fernández és Gloria Estefan közös duettje az En el Jardin is a lemezen található.

1999-ben a szokásos ranchera stílussal tért vissza, ám ugyanebben az évben Placido Domingoval és Patricia Kaas-sal egy közös karácsonyi lemezt készített Christmas in Vienna címmel ahol először énekelt angol nyelven. 2000-ben kapott először Grammy díjat, majd újabb egy ballada lemezzel, az Entre tus brazossal kedveskedett rajongóinak. Ez az első Alejandro Fernández album, amit nagyon szeretek, és amelyet 2004-ben vettem meg. Az Entre tus brazos című lemezen található a Hechizo de amor (A szerelem varázsa) (Quiéreme), az Angelica Pecado (Angelica) (Estás aqui) és a Derecho de nacer (Quisiera) című telenovellák főcímdalai. Mellesleg az Entre tus brazos esti stílusú album, melyet rendszerint késő este szoktam hallgatni. Ez az album kifejezi az énekes sokoldalúságát. 
Alejandro Fernández: Quiéreme (A szerelem varázsa főcímdala)

Érdemes tudni, hogy Julio Iglesias jóban van Alejandro Fernández családjával és nagyon tehetségesnek tartja Alejandro zenéjét. 2001-ben közösen énekelték el az Amantes del desierto (A sivatag szerelmesei) című kolumbiai telenovella főcímdalát, a Dos Corazones, dos historiast.

2001-ben Alejandro Fernández elkészítette az Orígenes című lemezét, amely kétszeres platinaminősítést kapott. 2003-ban jött ki a következő lemeze a Nina Amada Mía, amely egyben egy mexikói telenovella főcímdala is. 2004-ben filmszerepet kapott. Az Emiliano Zapata életéről szóló filmben ő volt a férfi főszereplő, a női pedig a szintén énekes Lucero. A filmnek nem volt nagy sikere. A zenéje, a Luchare por tu amor  a 2004-ben megjelent A Corazón Abierto című album dvd változatán található. A Corazón Abiertonak a 2 lemezes változatát vettem meg karácsony előtt. Egy CD és egy dvd volt a tokban. A második Alejandro Fernández lemez, amit megvettem.

2005-ben Placido Domingoval és Jose Carrerassal együtt koncertezett, majd később Chayanne-nel és Marc Anthony-val is. Ugyanebben az évben a legjobb férfi pop zenei kategóriában Grammy díjat kapott. A Mexico Madrid című koncertlemezen Sin Banderával, Amaia Monteroval, és Malúval énekel együtt. Az albumon felcsendülnek kiadatlan és korábbi slágerek.

2007-ben jelent meg a Viento a favor című lemez, amelyet Alejandro Fernández karrierjének 15. évfordulójának alkalmából készített. Megjelent egy válogatáslemez is, amely mellé egy videóklipeket tartalmazó dvd is kijött. A Viento a favor albumon van rajta a Tormenta en el paraiso, és a Zorro című telenovellák főcímdalai. Az utóbbinak címe az Amor Gitano, amelyet Beyoncéval együtt énekelt. 
2008-ban Alejandro Fernández részt vett egy jótékonysági gálán, ahol Eva Longoria, a Született feleségek Gabyja is jelen volt.

2009-ben kétrészes album látott napvilágot. Az egyik a Dos Mundos: Tradición és a Dos Mundos: Evolúción. Külön és egyben is kiadták az albumokat. Az érdekesség még az, hogy Alejandro Fernández új lemezkiadóhoz, a Universal Music Latin Entertainmenthez, mivel korábbi kiadójával a Sony BMG-vel komoly vitái voltak. A Dos Mundos mindkét lemeze 2009. decemberében jelent meg. A Tradiciónnak mexikói népzenei stílusa van, míg az Evoluciónnak a latin pop és ballada. Ha a két lemez borítóit összetesszük, ezt vehetjük észre:
Egy arcot kapunk. :)

Ha elemezni kellene a két borítót, akkor azt láthatjuk, hogy Alejandro Fernández mennyire sokoldalú zenei tehetségét illetően. Az egyik lemezt Barcelonában vettem, míg a másikat külön meg kellett rendelnem. Így lett meg a két album. 2010-ben Marco Antonio Solissal és Joan Sebastiannal együtt turnézott az USA-ban. A Dos Mundosnak megjelent egy koncertes CD-je is. Egészen 2013-ig turnézott a világ számos pontján, közben az új lemezén dolgozott. 

2013-ban jelent meg a Confidencias című lemeze, amelynek stílusa már egészen más volt, mint a korábbi albumok. Bekerült a legjobb latin zenei kategóriába. Platina és aranyminősítést kapott. Ezen a lemezen hallható a Hoy tengo ganas de ti című dal, amelyet Christina Aguilerával együtt énekel. A Confidencias deluxe kiadásán Alejandro Fernández egyedül is elénekli ezt a számot. A legmeghatóbb szám az albumról a Me olvide de vivír, amelyet az édesapjával, Vicente Fernándezzel együtt énekel. 

A Confidencias producere Phil Ramone sajnos a lemez megjelenése előtt elhunyt. Megjegyezte, hogy az albumon lévő dalok voltak a legszebb dalok, amelyeket az életében hallott.

Alejandro Fernández nemcsak az apjával, és Christina Aguilerával énekelt, de a híres Rod Stewarttal is. A Confidencias a második kedvenc Alejandro Fernández albumom, amelyet nagyon szépnek, és különlegesnek tartok.

A két kedvenc Alejandro Fernández album. :)

2016-ban Alejandro Fernández és lánya, Camila Fernández közösen elénekelték az Oroszlánkirály című rajzfilm dalát spanyolul. 

Aki szeretné megismerni Alejandro Fernández új albumát, a Rompiendo Fronterast akkor a spotify oldalon meghallgathatja az egész albumot:

https://open.spotify.com/album/78j0kBtF3zb2bLs5tNM6iA

Ajánlom mindenkinek! J

B E N
Alejandro Fernández gyűjteményem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.