2017. október 2., hétfő

SZÍNHÁZAJÁNLÓ: VIDÁM KÍSÉRTET

Ma este édesapámmal megnéztem a Játékszínben a Vidám kísértet című darabot. A történet ismertetőjét és a szereplőinek névsorát itt olvashatjátok:
Szórólap a színházból. Noel Coward nevét a 
Csengetett Mylord 3. évadjának első részében hallottam. :) 

Meg kell mondanom nagyon jó volt! J Akadt azonban néhány olyan poén, amin mások nevettek, de én nem. Ebben a darabban sok olyan vicces beszólás volt, ami nekem nagyon bejött. J Hernádi Judit és Gálvölgyi János vitte a hátán az egészet és remek volt közöttük a kémia. Pásztor Erzsi, mint médium szintén nagyon szórakoztató volt. Azonban a Bradman házaspár valahogy nem nagyon illett a képbe. Nem is volt igazán nagy szerepük a történetben. Úgy is nevezhetjük, hogy vendégszereplők voltak. A cselekményt nem szeretném leírni, legyen meglepetés. A díszlet nagyon ötletes, régimódiasan volt megcsinálva. Voltak olyan jelenetek, amelyek után néhányszor lement a függöny kb. fél perc erejéig, majd egy következő jelenettel folytatódott. Ahogy az lenni szokott, két részes volt az előadás. A teremben telt ház volt. Éreztem, hogy jól szórakoztak. Egy picit zavart, hogy annyian ülnek körülöttem, de szerencsére nem volt vészes. Amikor elkezdődött az előadás és megjelentek a színészek kissé furcsa állapotba kerültem. Előttem voltak és egészen közel. Néhányuk hangját hallva sorozatok és filmek szinkronja jutatta az eszembe. Természetes módon zavarban voltam, ahogy tavaly, amikor az Oscart néztem meg egy évvel ezelőtt. Kb. negyed, félóra múlva feloldódtam egy kicsit. Megszoktam az adott helyzetet. Ez annyira érdekes. Hasonló szitut éltem meg, amikor tavaly decemberben az Eros Ramazzotti koncerten voltam. Híres embert látni eléggé furcsa számomra. Az előadás után a színházból kilépve készítettem egy hangulatos fotót amelyet Pesti Broadwaynek neveztem el:
 Pesti Broadway 2017.


A Játékszín színház a Teréz körúton van. Legutóbb 2010-ben voltam ott a nővéremmel, amikor a Mezítláb a parkban színdarab változatát néztük meg. Egy színdarab teljesen más, mint egy film. A Vidám kísértetből nem tudom, hogy készült e film, de mindenesetre utánanézek majd.

Esti hangulat a Játékszínben az előadás után

A Játékszín színház a Teréz körúton van. Legutóbb 2010-ben voltam ott a nővéremmel, amikor a Mezítláb a parkban színdarab változatát néztük meg. Egy színdarab teljesen más, mint egy film. A Vidám kísértetből nem tudom, hogy készült e film, de mindenesetre utánanézek majd.

A Vidám kísértet című darabot idén októberben 23 és 31-én lehet legközelebb megnézni. Mindkét alkalommal 19 órakor kezdődik. Ha valaki jól szeretne szórakozni, akkor érdemes betérni a Játékszínbe! J

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.