Gömbim és én szinte egésznap a játszóházban voltunk. 17 óra után pár perccel indultunk haza a Lurdy házból. Épp volt annyi időm, hogy a telefonom gyorsan rárakjam a töltőre. 81%-kon voltam. Gondoltam magamban, annyi idő lesz, míg felmegy 100-ig. Kicsit rendbe kellett szednem magam, mert sokat ugráltam a légvárban. Picit késve indultam el. A 23-as villamos pedig pont akkor kanyarodott be az utcámba, amikor a megállóba értem. Kiderült később, hogy a 3-as metró csak a Deák térig járt, mert halálos metrógázolás volt a Dózsa György úton. Újabb öngyilkosság történt. A Nagyvárad téren 8 percet kellett várnom a metróra. Szinte tele volt a szerelvény, de szerencsére volt helyem. A Deák téren felmentem a lift segítségével a felszínre, majd onnan kerestem meg a Dob utcát. Jöhettem volna az Astoria felőli oldalról is, de ugyanannyi a távolság, ráadásul kerülés lett volna. Előző nap a google térképen megtaláltam a helyet, a Lámpás bárt, amely a Dob utca 15-ben van. Ahányszor egy új helyszínre megyek, mindig megnézem előtte, hogy merre kell menni. Így volt ez 27-én, amikor a kiállításra mentem a Kiskorona utcába. Oda nehezebb volt eljutni. A Lámpásba viszont már nem.
Egy földalatti pincekocsmából állt a hely. Annyian voltak, hogy nehezen találtam meg Szilvit. Szerencsére a színpad közelében volt és a helyszínt rendezte. Remek helyem volt a videózáshoz és a fotózáshoz.
A pincekocsma hangulatos, bár a tequilájuk drága volt. Ittam volna egy felest, hogy felerősödjek. Néha az segít. Mostanában 1-1 kupicát megengedhetek magamnak, ha a nővéreméknél vagyok. Náluk van ezüst tequila. Mégpedig a Sierrából.
Szilviék zenekara a Kódolatlan álmok nevet viseli. Nagyon érdekes zenéjük van. A youtubeon meghallgattam néhány dalukat. Tetszett. Igaz, kicsit más a stílusa, mint amiket megszoktam, de szívesen nyitottam az újdonságra. Jóban vagyok a többiekkel és felajánlottam, hogy rögzítem az előadásukat.
A koncert két szakaszból állt. Nemcsak a Kódolatlan álmok zenekarnak volt előadása, de volt egy jópofa nő, Takács Paulina, aki jó kapcsolatot ápol Szilvivel. Paulina barátnője Tóth Tímea ült mellettem. Ő is készített felvételeket Paulináról, akinek művészneve Paulina Weaver. A zenekara neve pedig a Her Aliens nevet viseli. Timi nagyon szépen fest. Neki is volt kiállítása. Kiderült, hogy ismeri az Átkelő galériát, ahol anno kiállították az egyik festményem.
Jó hogy elvittem a BENovelas magazinom 103. legújabb számát, mert Szilviéknek meg akartam mutatni, ugyanis ő és a többiek is benne voltak a Kaktuszvirág előadásban. Kinyomtatásra kerültek ők is.
Takács Paulina nagyon laza egyéniség. Tele volt élettel. Változatos dallamvilága van, főleg bulizós. 1-1 számot ismertem is más előadótól, csak a címüket nem tudom. Több mint 50 perces volt az előadása. Ezután szünet következett. Picit viszont megijedtem. Videózás közben túl közel engedtem a szemeim a telefonomhoz, mert szeretem, ha minden részlet benne van. Enyhén homályosan és szemcsésen láttam. Ráadásul köhögtem is néha, mert rengeteget mozogtam, amikor Gömbivel ugráltam és futkároztam a játszóházban. Ez a váladékos bajom sajnos mindig megvan. L Szerencsére nem olyan súlyosan mint hónapokkal ezelőtt.
Szilviék is remekül teljesítettek. A Kódolatlan álmok zenekar stílusa is nagyon tetszett. Szilvi és Paulina duetteztek is. Horváth Dániel, mint Igor Sullivan és Grandpierre Zoli is a banda tagjai. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a gyömrőiek mennyire teljesítenek zene téren. Szilvi Pécelen lakik. Ott ahol apámmal, hetekkel ezelőtt voltam, amikor megnéztünk egy nyaralót.
Videózás közben nem tudtam mindenkire figyelni. Megláttam Lellét is, aki a barátjával érkezett az ünnepségre. Jó volt látni azt, hogy egy párt alkotnak, mégis olyan furcsa volt az idegen srácot látni. De hát ez a valóság! Nem a színdarab! Nekem mindig a Kaktuszvirág előadás volt bennem, amikor Lelle és Dániel együtt játszottak és hogy a végén a két karakterük összejött. Talán megszoktam a színdarab hangulatát és keverni kezdtem a valóságot a fikcióval.
Szilvi és a többiek jobbnál jobb dalokat adtak elő, de voltak számok, amiket kihagytak. Az a kapszulás dal félig megnevettetett. Úgy kb. a koncert végefelé sokan a színpad elé álltak és táncolni kezdtek. Picit zavaró volt, mert belemozogtak a felvételbe, ám nem volt vészes. A lényeg megvolt, ez a lényeg. J
Táncra perdültem én is. Igen, a BEN. Nehéz elhinni, igaz? Nézve a remek hangulatot nagyon vágytam én is egy kis bulira. Olyan szomorú voltam, mert annyi mindenen megyek keresztül mostanában. Főleg István miatt vagyok letörve. Victor is nagyon hiányzik, nehezen viselem, hogy nem ünnepeltük meg a névnapom és hogy nem lehetünk gyakran együtt. Ráadásul az a kiállítás is felemás érzéseket váltott ki belőlem amikor az egyik képem került ki Óbudán. Muszáj volt nekem is buliznom, de az autizmus nem engedte. Úgy éreztem harcolnom kell vele, és nem engedni, hogy ismét korlátozzon. Paulina temperamentuma adott egy kis erőt ahhoz, hogy szembeszálljak a nagy kékséggel, vagyis az autizmussal. Timit megkértem, hogy vegye át tőlem a telefont, mert szerettem volna táncolni. Mikor kikerültem a „ringbe” onnantól már nem volt visszaút. Néha ügyetlennek éreztem magam és ide-oda billegtem. Gondoltam, lehetne hölgyválasz. De persze nem olyan ünnepség volt ahol ilyesmik vannak. Zavaromban néha a néptánc gyakorlatait alkalmaztam. Ez totál égő volt! L Utólag megtudtam, hogy Szilvi húga volt, aki másodikként sietett a segítségemre. Nagyon zavarban voltam. Szilvi testvére nagyon értett a dolgához, vagyis a bulizáshoz. Látszott rajta, hogy ilyen élményben sokszor volt része. Végülis megtörte bennem a jeget. Azt tudtam nyújtani, amihez értettem. Mint minden esetben. L Néha megijedtem, hogy Szilvi húga elesik, ezért vigyázni próbáltam rá. Sajnos a nevét nem tudom, ezért írom Szilvi testvéreként. Néha elkezdtem tapsolni a levegőbe, ahogy a latin zenei koncerteken is láttam. Hajolós mozdulatokat is csináltam. Bevallom, attól féltem, hogy mások kinevetnek. Tapasztalatlan vagyok e téren. 2007-ben buliztam először más társaságban. Még Békásmegyeren amikor Ölvedi Szilvia meghívott a születésnapjára. Hálás volt nekem hogy általam megszerezhette a Luna, az örökösnő (Luna La Heredera) című sorozatot. Azon a napon rengeteget ittam és teljesen kész voltam. Az első ilyen házibuli volt az életemben. Arra emlékszem hogy felszabadult voltam. Kb. a 3-4 pohár pia után. 21 éves voltam akkor. A másik ilyen eset 2013-ban volt amikor a Habroló bárban beöltöztem a Végzetes titkok (Secretos Fatales) horror telenovellám maszkos alakjának. 1-2 kép készült aznap, de azokat sosem kaptam meg, mert szelfiztek velem akkor. Akkor sem tudtam ellazulni. Hiába volt rajtam a maskarám, a zavartságom komoly fejtörést okozott nekem.
Látszik rajtam az autizmus, nem is kicsit! L Úgy érzem komplett hülyét csináltam magamból a gyömrőiek előtt. Timi nagyon kedves volt és Aranka is. Beszélgettek velem, tartották bennem a lelket, de igyekeztem erős lenni, ami nagyon nehéz volt. Harcossá váltam. Az igazi csattanó csak ezután következett. Kocsis Judit és Csáki Rita mindent láttak! L Ők is meg voltak hívva. Nagyon elszégyelltem magam ismét! Judit viszont annyira örült annak, hogy roptam a táncot. Mindenki megdicsért engem és büszkék voltak rám, de én másképpen láttam a dolgokat. A belső zavaraim úgy eluralkodtak rajtam, hogy tiszta kampec voltam. L Pedig olyan kedves volt mindenki! Én meg úgy éreztem szégyent hoztam rájuk. Örülnöm kellene, hogy átléptem egy újabb határvonalat. Megmutattam magamnak, hogy az autizmus nem tarthat rabláncon! Mindenki olyan büszke volt rám, de én miért nem?! Az alacsony önértékelési zavar tehet erről. Nem a többiek hibásak, hanem én és az átkozott állapotom!
A Csigalépcső című film azon jelenete is előttem volt, hogy a főhős, Benkő Lajos elvitte Editet egy bárba ahol egy énekesnő a koccintós című dalt énekelte. Más világ volt az is, az 50-es évek Budapestje. Edit és Lajos táncoltak. Persze nem úgy, ahogy én a Szilvi húgával. Érdekesség, hogy a Kaktuszvirág gyömrői változatában az asszisztensnő először bulizott. De ő elengedte magát végül. Rám mikor kerül sor? Amúgy egyébként szeretek táncolni, csak a magam módján. Mikor itthon a pergősebb latin zenei számokat hallgatom, akkor néha megfeledkezek magamról és táncra perdülök. Bár az igazság az, hogy a gyömrői társaságot, sem a többi embert nem hozná lázba a spanyol zene. Sajnos. L Szívesen megmutatnám nekik ezt a zenei stílust, mert hát bulizós oldala is van. Akkor talán könnyebb lenne az ellazulás. Mikor Alejandro Sanz #lagiradeeldisco-ját néztem dvd-n akkor az ∀ betűs színpadon megjelent egy nő aki vöröses ruhában suhanva táncolta végig a Te canto un Son című dalt. Arra a számra nagyon szeretek táncolni. A 2019-es #eldisco című lemezen van a bulizós zene.
Juditék hamarabb elmentek, mert fáradtak voltak. Juditnak is nagyon tetszett a magazinom. A Lara Fabian lemezt is megmutattam neki, amit nemrég vettem. Én még maradtam a többiekkel. Arankával egy jót beszéltünk. J Ő Zoli felesége. Aranka nagyon aranyos. Nagyon sok mindent csinál egyszerre. Irodalom tanár és drámát is tanít. Meséltem neki arról, hogy volt a Tüskevár iskolában dráma óra és hogy mennyire élveztem. Ezek a dolgok nagyon jók, mert az irodalom is művészet, ill. önmagában a dráma órák is. Mindkettő fejlesztő hatással bír! J
Kissé féltem, mert már 23:31 volt. Lemaradtam az utolsó metróról, ami hazavitt volna. Aranka és Zoli felajánlották, hogy elvisznek. Kicsit nehezen fogadtam el, mert attól féltem, hogy nekik ez kerülő lesz. De szerencsére nem így volt. Elfogadtam, mert tudtam, hogy anyu nagyon aggódik értem és fontosabb volt, hogy ő megnyugodjon. 23:37-kor indultunk el a bárból. Örültem, amikor már éreztem a felszíni levegőt. Épségben hazaértem a szelet leszámítva. Bezártam a rácsot, majd az ajtót és kabátostul mentem be anyuhoz a szobába. Mondtam neki hogy mi történt. Anyu örült annak, hogy végre buliztam. Én még mindig az események hatása alatt voltam. Zuhanyozni mentem. Fel akartam melegedni, mert szeles, esős idő volt kint. Mikor a szobám csendjét élveztem csengett a fülem. A koncert alatt, videózás közben néha olyan erősen doboltak, hogy akkor kisebb fájdalmat éreztem a fejemben. Mintha belül kalapáltak volna. A Ramazzotti koncerten is éreztem hasonlót, mert hát ott is óriási volt a hangzavar. Az Il Divo és Il Volo koncerteken nem volt ilyesmi, mert másféle zenei stílusuk van.
Kinn szakadt az eső. A spotify-on belehallgattam az Il Volo új albumába, az Ad Astra-ba. Nagyon jó! Jövő héten meglesz CD-n. Később Armando Manzanerót hallgattam a youtubeon. Tőle sajnos nincs CD-m. Nagyon bírom a kis öreget. Viccesen énekel, de csodálatosan. Az a sok mély érzelmi dallamvilág kihozta belőlem a dolgokat. Most már lehetett, nem volt mellettem a tömeg. Manzanero meg csak énekelt. Odaképzeltem magam élő nézőnek. Manzanero biztos nem örült volna, ha így lát. A kis öreg dallamvilága olyan erősen megkavarta bennem a háborgó vizet hogy egy belső hurrikán tört ki.
Minap Eros Ramazzotti: Stileliberóját hallgattam, aminek olyan erős érzelmi hangvétele van, hogy kihozta belőlem a fájdalmaimat. Ekkor születtek meg a kék képeim. És a fodrozódó felhős kék égbolt. Érdekes, hogy Ramazzotti a csónakjában ül és a hullámok erősek. Mögötte az éjszaka fényei ragyognak az égbolton.
Nem szabad szégyellni az érzelmeket. Ha a világ lassan egy érzéketlen kátyúvá válik, most még inkább szükség van az érzelmekre. Főleg ezekben a nehéz időkben. Az érzelmek nem értéktelenek. Az évek során megtanultam, hogyha magunkba tartjuk a dolgainkat, az nem vezet jóra. Persze nem mindegy, miket osztunk meg a neten. Én nem fogom szégyellni az érzéseimet sohasem!
Kissé megviselt az a sok inger, ami ezen az estén ért. Annyira erős volt bennem a szégyenérzet, hogy sírva fogtam a fejem és sírva kérdeztem Istentől miért adott nekem egy ilyen agyat. Miért nem engedi, hogy boldog lehessek? Miért nem lehetek egészséges, laza és felszabadult? Miért kellett meghízzak? Miért történt velem annyi szörnyűség? Vannak pillanatok, amikor haragban vagyok az Istennel. Mert Isten látta mennyi mindent éltem meg. Miért nem védett meg gyerekkoromban a rossz dolgoktól? Miért hagyta, hogy bántsanak engem? Miért engedte, hogy megbetegedjek és féljek a mentális betegségemtől? Másik oldalról azonban érzem, hogy Isten óv engem és segít. Nem értem a működési rendszerét. Néha úgy érzem, hogy próféta vagyok. És hogy Isten kiválasztott engem arra, hogy másoknak örömöt okozzak. Hogy bizonyos emberek életét beezüstözzem. Elárulom, amit nem is egyszer említhettem, hogy együtt „élek” egy kitalált baráttal, Arabellával. Ari-nak nevezem. Tudom, hogy ő nem létezik, de közel 26 évnyi együttlét alatt az ember megszokja, hogy egy nem létező emberrel beszélget. Ari hangját én adom. Mindig ott van mellettem. A koncerten is ott volt velem. Róla ritkán írok, mert a külső szemlélő ezt nem tudná megérteni. Skizofrénnek tarthatnak vagy egyéb elmebetegnek. Amit az ember nem ismer attól fél. Ez köztudott.
Március 29-én másnap mindent elmondtam anyunak. Őt boldoggá tette a hír, hogy végre valahára kimozdultam, és ha csak keveset is, de buliztam. Azt mondta, nagyon örül annak is, hogy kapcsolatban vagyok a Kocsis Judittal, hogy van a Victor, és hogy kicsit bővítem az életemben az ismeretségi köröm. Ott van Flórián is, akivel sok közös témánk van. Majd valamikor ismét szeretnék találkozni vele, mert jól elbeszélgettünk a múltkor. Örülök, hogy a Máté is a barátom. Annak ellenére, hogy Georgina eltűnt és Laci sincs már, még ugyanúgy szeretem őket és gondolok rájuk. Laci elvesztése a másik tragédiám, ami szintén gyógyíthatatlan lelki fájdalommal jár.
Ez a március 28-i este sok mindent megváltoztatott bennem. Aznap lett 10 éves a 4-es metró. Erről külön írok cikket. Videót is tervezek csinálni. Szilvitől kaptam egy Mozgásban magazint, amiben írtak a 4-es metróról. Majd beszkennelem és megosztom ha elkészült a cikk.
Amikor kiborult minden körülöttem a Manzanero dalok közben akkor természetesen, ahogy lenni szokott, más emlékek is feltörtek a felszínre. A barátkozási kudarcok, mások sajnálata és temérdek kellemetlenség, amik miatt zárkózottabb és keserűbb lettem. Nem tudom leírni azt az érzést, amit megéltem akkor éjjel a szobámban. Az a szinte kiabálós fájdalom, amit akkor produkálok, mikor megvisel valami. Nem értem hogy miért nem tudtam felszabadult lenni és annak örülni amit elértem?!
Lefekvés előtt Benny Ibarra: Tonto Corazónját hallgattam, amitől libabőrös lettem. Magyarul tervezem feldolgozni. Extázisba kerültem, mert tudtam, hogy meg fogok nyugodni. Hamar el is aludtam. A kimerültség és a sok sírás kidöntött. Ha nem vetem bele magam a buliba, akkor nagyon bántam volna, mert lehet, hogy az utolsó lehetőségem szalasztom el. Néha úgy érzem, rácsimpaszkodok a másikra. Talán azért mert sokszor be nem áll a szám és másokat ez zavar. Victort is néha idegesíti, hogyha sokat beszélek. Nem az én hibám! Ez is egy autisztikus tünet, amin mindig próbálok változatni. Kisebb sikerrel. A pszichológusom is mondta, hogy ez együtt jár az autizmussal. Mármint a sok beszéd. Egyrészt zavarban vagyok, de nagyon. Másrészt sokszor úgy élem meg az adott pillanatokat, hogy talán azok az utolsók. Egy autizmussal élő embernek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a kapcsolatépítési nehézségek ritkán hoznak jó és tartós kapcsolatokat. Ezek a kapcsolatok nagyon gyenge lábakon állhatnak, hamar tönkremehetnek. Ezért próbálok mindent egyszerre megélni. Az is bánt nagyon, hogy Kocsis Judittal nem tudok sokszor találkozni. Mivel ő színésznő nála picit magasabb a zavartsági szintem, hisz nem egy sorozatban hallottam a hangját akkoriban. És amikor találkozunk, akkor igyekszek minden lehetőséget kihasználni, hogy beszélgessünk. Nagyon szeretek vele beszélgetni. Főleg hogy mindketten művészek vagyunk. Ő színésznő és pedig fotós és író. Igaz, nem befutott, de művész vagyok. Azt szeretem ha BEN-nek neveznek. Művész Úr nem vagyok, csak BEN.
Az AURA Egyesületbe nem illettem bele, mert súlyosabb autisták vannak. Velük nem tudtam beszélgetni. Mindegyikük szinte magába forduló volt. Luci Gábor pl. nyitott volt. Felesége van és egy kislánya. Nem tudtunk találkozni a későbbiekben. Valamiért nem jött össze. Az hogy sok vagyok a másiknak, azt nagyon szégyellem, mert a nagy kékség, az autizmus beletojik a terveimbe. Sokszor hoz kellemetlen helyzetbe a „drága”!
Anyu azt mondta, örülne, ha gyakrabban lennének bulis élményeim. Én félek attól, hogy szégyent hoznék a többiekre. Úgy érzem, hogy szertefoszlottak a reményeim, pedig annyi mindenben fejlődtem, mégis úgy éreztem hülye gyerek voltam. Más, amikor a gyerekekkel hülyéskedek. Pl. a játszóházban lehettem egy nagy gyerek. Mert ott ez nem zavart. Ott kicsit mások voltak a körülmények. Itthon is szoktak ökörködni. Néha muszáj. Ez is sokat segít a belső feszültségek levezetésében. Igyekszek kevesebbet sírni és többet próbálok nevetni.
Talán azért történhetett ez a kiborulás, mert sosem voltak lehetőségeim rendesen bulizni. A 2007-es és 2013-as eset ritka alkalmak voltak. Kamasz koromban még nem voltak barátaim. Másfajta életet éltem. A bulizást úgy ismertem, hogy szüleimnél rengeteg házibuli volt. Édesanyám sütött, főzött. Mikor itt voltak a vendégek akkor ment a Zámbó Jimmy. Más világ volt. Ma már csak hozzám szoktak járni. De az is nagyon ritkán történik meg.
Túlságosan rosszat gondolok magamról és ez a csütörtök este volt az élő példa. Talán ha újra megpróbálhatnám, mi lenne? Itthon néha szoktam táncolni, de a kedvenc zenéimre. Georginának anno igaza lehetett. Istenkének tervei voltak velem. Egyszer nyáron az 1-es villamos megállójában beszélgettünk és akkor említette meg ezt nekem. Zseninek is nevezett. Neki is tetszettek azok a dolgok, amelyeket csinálok. Kocsis Judit is annyiszor lelket öntött belém. Annyian mondják nekem, hogy milyen jó ember vagyok, de én nem így látom. Nem tartom magamat annak, mert sok olyan rossz dolgot követtem el az életemben, amire nem vagyok büszke, és amiről nem szívesen írnék. Bármi rosszat is tettem azt mélységesen megbántam. Elég, ha ezt magamnak nem bocsátom meg. Mert talán Isten megbocsátott, és ha nyerek is feloldozást, önmagamnak sosem adom meg ezt. Legyen ennyi elég. Ahogy a cikknek is.
BEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.