KÁLVÁRIA (2023.08.15.)

Egy ismerősöm nemrég hazaérkezett egy hosszú útja után, és meghívott engem magához egy délutánra Kecskemétre. A vidéki város egy órányira van Budapesttől. Távolsági autóbusz indult a Népligettől, amely 16:15-kor gördült ki a buszpályaudvarról. Sajnos majdnem egy órát kellett várnom, mert a 15:15-öst lekéstem. Óránként indulnak járatok Kecskemétre.

Útközben figyelmes lettem arra, hogy az égi kilátás mennyire csodálatos. Készítettem néhány képet. Az utazás pont egy órás volt és Széchenyi városnál tett ki. A Március 15-i utca felé kellett mennem, ahol az ismerősöm, László lakott. Elég hosszú utat kellett bejárnom ami + 15 percet vett igénybe. Útközben sokféle szép házat pillantottam meg. Voltak panelek is.

Kecskeméten ezüstszínű Mercedes buszok haladnak. Villamos nincs, csak autóbusz. Kicsit aggódtam, mert nem volt bizalomgerjesztő az időjárás. Néhol fekete felhőket pillantottam meg. Főleg a Volán buszból. De Lászlóhoz odaértem.

Lászlónál először voltam. Két aranyos kutyája van. Az egyikből áradt a szeretet. László szintén telenovella rajongó és nagyon sok olyan sorozatot ismer, amit én is láttam és amik dvd-n is megvannak. J László a dvd-ket gyűjti és zenéket szokott mixelni. Szereti Britney Spears-t is. Mondtam neki, hogy van egy képvinyl lemezem, ami az Ooops!...I didi t again! című album. Elbeszélgettük nagyon az időt.

20:07-kor indultam el Lászlótól és a buszmegálló felé siettem. Mikor Lászlónál vendégeskedtem esni kezdett az eső. Szerencsére szárazon megúsztam. Azt viszont már nem, amikor a buszmegállóba érve szembesültem azzal a menetrendes táblán, hogy az utolsó Volánbusz Budapest felé 19:33-kor már elment. Nem volt járat 20:48-kor! Pánikba estem, de próbáltam megnyugodni. Néztem a távolba, hogy jön e a Volánbusz. De nem jött. 20:54-kor megláttam egy pasit, aki szintén buszra várt. De az ellenkező irány felé. Megmutatta, hogy merre is kell menni a vonatállomáshoz. Végig le kellett sétálnom a temető felé ahol koromsötétség uralkodott. A sírkövek látványa félelmetes volt. Hamarosan megpillantottam a mekit, ahol külön kértem eligazítást. Megmutatták nekem, hogy a Cifra palota felé kell menni és onnan befordulni x irányba. Megköszöntem a segítséget és folytattam az utam. Egy ijesztő utcába tévedtem ahol egy kapu nyitva volt. Ott is koromsötétség uralkodott. Gyorsabban kezdtem menetelni. Megláttam egy éttermet és egy kedves nő segített nekem a haladásban. Ezután sokkal gyorsabban szedtem a lábaim. Ment az agyam folyamatosan. Mindig az ment a fejemben, hogy itt ragadtam egy idegen városban és már este 21 is elmúlt. Féltem, hogy nem jutok haza. A terror éjszakája című film villant be nálam, ahol a főhősök szembesülnek az éjszaka borzalmaival. Ott gyilkosok, tolvajok és egy sorozatgyilkos is meg akarta ölni őket. Szerencsére nem üldözött senki, de nagyon félelmetes volt az út. Nem sokkal később egy építés alatt lévő téglaház mellett haladtam el, majd egy nagy parkszerű utcán találtam magam. Ott egy gyorsétterem volt nyitva. A nő éppen lángost készített. Megmutatta, hogy nem messze található a vonatállomás. Csak végig le kellett mennem azon az útszakaszon, amit megmutatott. És ezután történt a legfélelmetesebb szakasza az estének. Egy olyan útvonalon kellett végighaladnom ahol alig égtek a lámpák. Mikor kiértem a világosabb részre egy óriás parkot pillantottam meg. És mögötte volt a vasútállomás! Alig hittem a szememnek mikor megláttam! Gyorsan az állomásra siettem. A kezeim remegtek. Csak az volt a célom hogy hazajussak. Vettem egy jegyet, de a vonatom késett. Miközben vártam újabb fotókat csináltam.

A kecskeméti vasútállomás nagyon szép. Különleges vonatok vannak ott. 21:48 helyett, 21:54-kor érkezett a vonatom. Ott felvettem az élménybeszámolóm szóbeli anyagát.

A vonattal Kőbánya-kispestig mentem le. 23:00 volt. Láttam a távolból, hogy a 3-as metró épp befut az állomásra. Ilyenkor 10 percenként járnak a szerelvények. A kocsiban egyedül utaztam. Hogy levessem magamról a feszültséget kicsit idétlenkedtem. Rám fért, ugyanis megnyugodtam miután befutott a vonatom Budapestre. És hatalmas mázlim volt, mert az utolsó pesti vonatot értem el. Ha későn érkezek, akkor Kecskeméten töltöm az éjszakát. Lászlónak megírtam mi történt és megkérdezte miért nem hívtam fel. Segített volna, de nem akartam zargatni mivel leégett a bőre. Nem akartam, hogy betegen segítsen. Éppen elég baja volt neki. Ezt a dolgot pedig én akartam megoldani egyedül. Lehetnek idők, amikor majd magamra kell számítanom és gyakorolnom kell az önállóságot. Ez az este elég nagyfalatnak bizonyult. Kicsit csalódtam magamban, mert 37 évesen könnyebben kellene vennem az akadályokat. Sokszor megfeledkezek a saját korlátaimról, a fogyatékosságomról. Komolyabb bajom is eshetett volna. Szerencsére nem lett! Mikor a vonaton ültem csak részben voltam nyugodt. Fel is vettem egy adást hogy ne legyek ideges. Így legalább kibeszélhettem magamból a bennem lévő feszültségeket. A Nagyvárad téren 11 percet kellett várnom a 24-es villamosra. Vettem útközben egy epres Carte D’Or-t amit habzsoltam. Akkora volt bennem a feszültség, hogy szükségem volt rá. Nem bírtam ezt. Amikor lemostam magamról az út porát még mindig remegtem. Zuhanyzás közben elképzeltem milyenek is lehetnek most azok az utcák, melyeken elhaladtam. Hogy becsukták e a sötétségbe borult belső tér kapuját. Hogy volt e ott valaki, vagy valakik. Félelmetes volt ebbe belegondolni. De már itthon voltam és ez volt a lényeg. Távol Kecskemét sötét utcáitól. Még nem tudom mikor látogatom meg Lászlót, de egy biztos, hogy időben ott leszek a buszmegállóban, amely megállás nélkül elvisz a Népliget felé. Onnan pedig haza.

BEN