2023. július 19., szerda

KÉZ A KÉZBEN, AVAGY AZ IDEI BUDAPEST PRIDEON (2023.07.15.)

Megfogadtam magamban, hogy ameddig jelentős változás nem lesz, addig nem fogok részt venni egyetlen autizmus világnapi és Prideos sétán. Az utóbbinál mégis kivételt tettem. Mégpedig a párom miatt. Victor ugyanis szereti a Prideot és szerette volna, ha együtt megyünk ki. Mivel tudtam, hogy így együtt lehetünk rábólintottam, de eleinte hezitáltam, mert nem voltam biztos abban, hogy jó döntést hozok e. De végül Victor miatt rászántam magam arra, hogy elmehessünk. Arra gondoltam, hogy nehezen jött össze egy komoly kapcsolatom az életemben és igaz, hogy nyitott kapcsolatban vagyunk, nem a szex tart össze bennünket, hanem az egymás iránt érzett szeretetünk! Ami sokkal fontosabb!


Július 15-én tartották meg a 28. Budapest Prideot, ami a Vajdahunyad vártól indult. Meglepett, hogy annyian elmentek a tikkasztó hőség ellenére. Victorral a kisföldalattival indultunk a helyszínre ahol kissé rosszul lettem, mert teljesen tömve volt. A Széchenyi fürdő megállóban egy picit meg kellett állnom, hogy tovább tudjunk haladni. A Prideon rengetegen voltak. A békemenet egy kicsiny része elindult a kijelölt útvonalon. Victor és én leültünk egy piros padra ahol picit megpihentünk, majd a menet végéhez csatlakozva haladtunk.









Az arcom mind2 oldalára Scapa ezüst ragasztószalagot tettem, amelyekre olajpasztellel megrajzolt szivárványos színeket rajzoltam. Ki akartam fejezni a Cara A. és Cara B. lemezoldalas jelzéseket. A spanyol bakelit lemezek és kazetták oldalait Cara (arc) és Lado (oldal) szavakkal jelzik. Mivel rajongok az ezüst ragasztószalagokért és az újságom címkéje is ezüstös így ezt az anyagot használtam fel. J Az Eros Ramazzottis pólómban mentem el és az Eros fejkendőmet tettem a buksimra. Victor ezen meglepődött, mert nem a Pride témájához tartozik. Victornak nem beszéltem eddig a műfajok keveréséről. Ha írok egy sorozatot, akkor szeretem, ha különböző műfajok is beleömlenek. Az öltözékemmel kifejeztem magam, ami vagyok. Mosolygós fehér zokniban voltam a szokásos fekete helyett.










Elképesztően nagy volt a tömeg és tombolt a hőség! A táskámban lévő víz langyos lett. Csak részben enyhítette bennem a szomjúságot. Meglepett a menet útvonala. Hosszabbra számítottam. Meglepően rövid lett az útvonal. Majdnem kétórás volt a menet. Az ellentüntetőket nem láttam szerencsére, de Victor észrevette őket. Útközben sokszor megfogtuk egymás kezét és úgy haladtunk. Ez nagyon jó volt! Voltak ismert, számomra átlagos zenék, melyeket Victor nagyon szeretett. Táncolni kezdett azokra a dallamokra. Én nem tudtam hogyan reagáljak rá. Nem tudom azoknak a számoknak a címét, de sokat hallottam itt-ott. Britney Spears 2003-as Toxic-ját felismertem. Az a dal tetszik! Volt még egy nagyon szuper dal, de annak a címét nem tudtam. Újra úgy éreztem magam mintha egy nagy kakukktojás lennék. A felvonulók az átlagos embercsoportba tartoznak. Én máshova.

A felvonulás a Vajdahunyad várnál ért véget és külsős programok voltak. Victor picit napozni akart a padon, én pedig addig körülnéztem a sátraknál. Találkoztam Eszterrel, aztán Lassú Zsuzsával is. Lehetett rajzolni, ill. Magyarország térképére ráírni, hogy milyen országban szeretnénk élni. Mintha ez változtatna bármin is. L Nem fog ez az ország sosem változni, amíg ez a rendszer és egy magára gondoló ellenzékliget van. A jobb és baloldalt lecserélném mindegyszálig.   

Hirtelen eltévedtem, mert nem emlékeztem hol van Victor. Szerencsére a padokat megláttam és hamarosan megtaláltam Victort is. Indulni akartunk. Láttam Fannikát aki párjával volt. Mindketten fiúk. Ismertek a trash szférában. Fannikát személyesen is ismerem egy segítő csoportból.

Victort bemutattam Eszternek. Örültem ennek, mert szerettem volna, ha a párom megismeri a pszichológusom. Victorral ezután a kisföldalattival visszasiettünk a Vörösmarty térre. Megbeszéltem vele, hogy aznap ismét nála töltöm az éjszakát. Előtte haza kellett ugranom a holmimért. Nagyon le voltam gyengülve, mert a forróság miatt nemcsak émelyegtem, de nagyon szomjas is voltam.

Jól éreztem magam Victorral a Prideon. Egy 10 perces videós összefoglalót is készítettem, amelyet majd meg lehet nézni a youtube csatornámon.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.