2023. július 1., szombat

FILMAJÁNLÓ: ELEMI (ELEMENTAL) (2023.06.27.)

Lujzi és Gömbi miatt rászántam magam arra, hogy megnézzem a mostanában bemutatott Elemi című rajzfilmet, amely a Pixar stúdió legújabb alkotása. Ugyan a mese hatalmas bukásnak számít a tengerentúlon, itthon egészen jól teljesít. Lujzimnak nagyon tetszik, mert mikor az iskolával megnézte a mozikban rabul ejtette a történet és maga a rajzfilm látványos képvilága.

A történet a Föld négy főelemeiről szól. A tűz, víz, levegő és a föld életéről, azon belül a tűz és a víz közötti kapcsolatról, vagyis ellentétekről. A mai rajzfilmekben nagy hangsúlyt fektetetnek az alkotók a másságok elfogadásában. Most a tűz karakterei kerültek a kitaszítottak középpontjába. A tűz lakosai külön negyedben élnek és az egyik család tagja Parázs az édesapja boltjában dolgozik. Az öregúr azt szeretné, ha nyugdíjba vonulása után a lánya vezetné tovább azt a boltot, amelyet kemény munkával épített fel. A tűzlány, Parázs azonban nem erre vágyik. Ugyan nagyon hálás a szüleinek, mégsem azt képzeli el, hogy a boltot vezesse. Egyik nap csőtörés történik, amikor is megismerkedik az ellenőr Örvénnyel, aki miatt bajba kerül Parázs édesapjának boltja. Hamarosan kiderül, hogy vízveszély fenyegeti a tüzes negyedet és Parázsnak meg kell oldania a helyzetet, ha meg akarja menteni az édesapja üzletét. Időközben Örvény és Parázs egymásba szeretnek annak ellenére, hogy a tűz és a víz két különböző elem. Ráadásul a tüzekről minden lakos fél és emiatt sokan elutasítják őket. Ezen a ponton elszakadt bennem a cérna, ugyanis az előítélet okozta nehézségeket a bőrömön tapasztaltam. Eszembe jut a politikai gyűlöletkeltés a melegekkel kapcsolatban, amikor a homoszexualitást összemosták a pedofíliával. Az Elemiben a tüzeket mind ellenségesen fogadták, mert az lángra kap és leéget mindent. Éppen ezért külön városrészre kényszerültek. Lujzi nem tudta miért sírok. Ezt nem mondhattam el egy 10 éves kislánynak, hogy milyen gonosz ez a világ.




A mese másik mondanivalója az, ami szintén megsiratott az volt, hogyha mások vagyunk, attól vagyunk különlegesek! Mert nem jó, ha mindenki átlagos, mindenki egyforma és mindenki ugyanazt szereti. Parázs tűz volt, mássággal élt, de van egy különleges képessége. Az üveggel remekül tud bánni. Megcsinálta Örvény édesanyjának törött poharát úgy, hogy szép üvegvázát formált belőle. Nagyon látványos volt! Mindannyiunkban van egy tehetség, amelyet vagy észreveszünk, vagy épp lappang bennünk. De van olyan eset, amikor a rosszindulatú emberek annyira gyűlölnek bennünket, hogy nem hagyják nekünk a kibontakozás lehetőségét. Parázsnak is volt egy tehetsége és választása hogy azt tegye, amit szeretne. Csak önmagával kellett elszámolnia és a belső félelmével. Meg meri e valósítani az álmait. Én is féltem önmagam lenni mikor annyi lehetőségem volt, de sajnos sok évet vesztegettem el és meg is lett az eredménye. Hogy nem lehettem évekig önmagam azért volt, mert sokféle akadály gördült az utamba. Túlságosan meg akartam felelni. Ma is van néha ilyen szitu. Ezen még ügyködök. Mindig féltem attól mit gondol majd rólam a másik, vagy hogy megszólnak mindazokért amikre vágyom. Aztán erőt vettem magamon és ahol tudtam változtattam. Mint amikor egy nehéz dolgozatot írtam az esti iskolában. Muszáj volt feltornáznom magam, hogy sikereket érjek el. Ugyan rengeteget haladtam az évek során mégis érzem, hogy nem jutottam messzebbre. Talán lehetséges az, hogy túl sokat akarok egyszerre és nagyon hamar? Vannak még nehézségeim, köztük az autizmus. Néha úgy érzem, hogy vissza akar ráncigálni magával, de harcban állok vele a nap 24 órájában. Akár alszom, akár ébren vagyok. Ez a harc örök és lehet, hogy örökké fog tartani.

Azt kell figyelembe vennem, hogy különleges vagyok és nem hagyhatom hogy az átlagosság eltiporjon! Főleg az autizmus nem!

Az Elemi nagyon tetszett nekem! Bár voltak szomorú pillanatai, mégis nagyon lekötött. Szerencsére ebben a mesében nem voltak gonosz karakterek, ami szélsőséges részekkel járt volna. Ami nagyon lenyűgözött ebben a rajzfilmben az a város csodaszép látványossága. A színes és gyönyörű fényvilágítások. Mivel hangulatember vagyok, ezt jobban észreveszem.

Lesz még néhány új mese, amelyet idén tervezek megnézni. Köztük a Kívánság van, amely novemberben kerül csak bemutatásra. De van egy másik mese is amelyet nemsokára be fognak mutatni a mozikban. Most a címét hirtelen nem tudom, de fogok majd arról is írni miután megnéztem.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.