2023. július 19., szerda

BUDAPEST ÓRIÁSKEREKE (2023.07.11.)

Lujzim 10. születésnapján nővérem befizetett bennünket a Deák téren található fehér színű óriáskerékre. Évek óta szerettem volna kipróbálni, hogy milyen lehet egy ilyenben lenni.

A pénztárban nem voltak előttünk, de mikor Lujzival bementünk, várni kellett míg felszabadulnak a helyek. Gömbi nem jöhetett velünk, mert bárányhimlős lett és sokat kellett pihennie. Lujzi és én végül sorra kerültünk. Megvallom, belül féltem egy picit, mert kisebb tériszonyom van. Szerencse hogy maga az óriáskerék biztonságos, rendesen lezárják, így senki sem zuhanhat ki.













4 körből állt egy alkalom. A kerék nagyon lassan haladt felfelé és közben nemcsak fotóztam, de videókat is készítettem.

A negyedik körnél a kerék megállt. Akkor tört rám az újabb pánikocska, de nem akartam Lujzim előtt kimutatni. Ő nagyon bátor kislány. Bátrabb, mint én. A kilátás nagyon szép volt. Teljesen be lehetett látni a Deák teret és a környékét.



Legalább 5 percig tartózkodtunk Lujzival intenzíven a magosban. J Azután a kerék újra elindult és miután kiszálltunk elmentünk fagyizni a Rózsa Gelatóba, amely egy kézműves fagylaltozó. Mindenféle különleges ízű fagyit lehet kérni, melyet rózsa alakúvá formázzák. Nagyon szép, finom meg minden, de annyi pénzt nem ér meg amennyibe került.




Lujzival ezután a Vidám Mókusba mentünk ahol design cukorkák vannak. Sok mindent vettünk. Találtam fasz alakú gumicukit. J A páromnak is vettem. J

A nyár legmelegebb időszaka kezdődött aznap, de ez nem befolyásolta a vidám kikapcsolódást.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.