2020. február 23., vasárnap

KORAESTI SHOPPING


Megszűnt az a fodrászat, amely nem messze található tőlem. Néhány éve odajártam hajat vágatni. Meglepetésemre bezárt a férfi fodrászom, de a mellette lévő női zavartalanul üzemelt. Épp ideje volt annak, hogy levágassam a hajam, mert gyorsan nő és sokat viszket. Érzékeny a fejbőröm és sajnálatos módon egyetlen sampon sem segít rajta. Amikor nagyon rövid, fél centis akkor könnyedén szellőzik, sőt még utána is. Szerencsém volt, mert 90 Ft-tal drágábban találtam pár utcával lejjebb egy fodrászt. Remek munkát végzett és elhatároztam, hogy az lesz az új fodrászom. Ezután arra gondoltam, hogy inkább nem jövök haza, hanem elmegyek valahova. Csapok egy görbe estét egymagam. Visszaemlékeztem arra az időszakra, amikor 20 évvel ezelőtt, pénteki napokon rendszerint kimentem a Határ úti Europarkba, amelynek ma Shopmark a neve. Kisebb apróságokat vettem magamnak és ünnepeltem a hétvége kezdetét. Most a napokban, február 21-én pénteken fodrász után elmentem az Allee-ba, hogy vegyek egy könyvet. Úgy volt, hogy találkozóm lesz, de nem jött össze. Egyedül vágtam neki az útnak. Mindenképp az Allee-ba akartam menni, mert kíváncsi voltam a Notino üzletre, ahol rendelni lehet külföldről parfümöket. Alejandro Sanz legújabb illatát szerettem volna beszerezni, de kiderült, hogy nem rendelhető. Kicsit bosszantott, mert szerettem volna egyet venni. Még megvan az-az Alejandro Sanzos parfümöm, amelyet még 2011-ben vásároltam Barcelonában. Több mint a fele. Azt csak különleges alkalmakkor használom.

Kijövet a Notinoból a Grande Gusto boltba mentem, ahol külföldi csokikat lehetett kapni. Nem volt akkora a választék, mint az Aréna Plázában, de akadtak különleges ízek.





Nem vettem semmit, de néhány dolgot kinéztem magamnak húsvétra. Mivel az a kedvenc ünnepem akkor mindig meglepem magam egy különleges csokival.

Az Allee-ban rábukkantam a könyvre, amelyet meg akartam venni. Nyugalom napló a címe, amelyben feladatok vannak szorongásra. Az utolsó darab volt a polcon. A könyvről majd egy másik cikkben fogok írni.



Miután kijöttem a könyvesboltból elindultam szétnézni. A Salamanderben drágán láttam zoknikat. Akartam venni, de az ára brutális volt. Ezután a Denonba mentem, ahol néztem új tűt a lemezjátszóba. Ott beszélgettem az egyik eladóval, aki megmutatott egy típust, de azt drágának találtam. Az igazság az, hogy új hangszedőt kell venni a bakelit lemezjátszóhoz, mert a tű egy évvel idősebb nálam. 35 éves. Ahogy maga a készülék is az. A lemezeket jól le lehet játszani, de picit búg a hang. Ettől függetlenül élvezhető. A Denonban iszonyat drágán árulnak hangfalakat, új lemezjátszókat, viszont maga az üzlet tetszett nekem és a belső szoba is, ahol az eladó megmutatta a tűt és a fejet. Kijövet az üzletből a papírbolt felé vettem az irányt, ahol vettem egy csomag fekete papírt és egy olyan piros ceruzát, amely jól látható a fekete papíron. Láttam egy csomó mindent még, illetve aranyos plüssmacikat is.



Kipróbáltam néhány fekete lapra való ceruzát. Volt porpasztelles is. Sajnos a Stabilo metálfényű filceiből nincs piros, ezért voltam kénytelen cerkát vásárolni. Árban majdnem ugyanannyi. A játékboltba is benéztem, ahol szintén láttam egy óriás mackót. Szelfiztem is vele. Bárcsak hazahozhattam volna.


Utolsó állomásként a Lush-ba mentem. Most új illatok voltak és szerettem volna szagolgatni egyet. A Lush olyan hely, ahova ha betérünk és hosszabb időt töltünk, az orrunkban marad a termékek illata. Rengeteg jópofa dolgot láttam. Majd tervezek venni magamnak valamit. A termékekről szuper képeket készítettem.









Későre járt ideje volt hazaindulni. Az eső kicsit szemerkélt és meglepően hideg is volt. Útközben olvasgattam a könyvet, amit vettem. Lehet, hogy bevezetek egy havi shoppingos koraesti sétát. 20 éve főleg a Média Markt miatt mentem az Europarkba, meg más budapesti kazettaboltba. Amikor még bő választék volt. De ma? Már minden más. Ma már nem rajongok a plázákért, mert egyre drágább dolgokat árulnak, és ami érdekel egy ilyen helyen az csak a papírboltok. Ott sokkal több minden kapható, mint 2 évtizede. A Média Markt ugyan megvan, de a kínálat egyre rosszabb zene terén. Mindegy, ez úgysem változik.

10 éve, 2010 elején is tartottam shoppingos alkalmakat, de a Lurdy házban. Az esti iskolás időszak óriási nyomást mért rám és kellett egy nap, amikor nem gondolok erre. Jól estek azok a szombati séták a Lurdyba és egy kis vásárlás mellette, mert akkor legalább feltöltődtem. Most is ezt fogom csinálni.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.