FOTÓZÁS A FŐ TÉREN I.

Adódott egy remek lehetőség arra, hogy részt vehessek egy fotós sétán, amelyre el is mentem. Koncz Dezső, egy tapasztalt fotós szervezte meg ezt az alkalmat, amelyre október 26-án, reggel 10-re került sor az óbudai Fő téren. Nagyon jól sikerült ez az alkalom és várható még folytatás.

Későn ébredtem, mert eredetileg 8-kor akartam felkelni. 6 perces késéssel, de odaértem az 1-es villamossal a Szentlélek térre, ahol már vártak. Megismertem személyesen Koncz Dezsőt, akivel telefonon már beszélgettünk. Tetszik neki a blogom és a weboldalam is. Látta a képeimet. Elmondtam neki a telefonbeszélgetésünk során az Asperger szindrómám, illetve hogy 2006 óta fotózok. Megismertem olyan fotósokat is, akik tapasztaltabbak, bár róluk nem hallottam korábban. Ők komolyabb fényképezőgépet használtak. Találkoztam egy AURA-s ismerőssel is, aki annyi idős, mint én vagyok. Ő vele és 3 fotóssal elindultunk egy 2 órás fotózásra, amely során bejártuk a környéket. Olyan helyeket is megismertem, amelyeket még nem is láttam!

Az elhagyatottság érzése jutott eszembe, amikor beléptünk egy kastély területére. Az azt körülvevő házak kicsit olyan Ricardo Montaner stílusra emlékeztettek. Az énekes utóbbi éveiben kiadott lemezeinek borítóin sokszor az enyészet és régiség jegyei találhatóak. Nekem rögtön feltűntek ezek a jelek. Persze akadtak színes székek, melyek gilisztaszerű sokszínű gumicukorra emlékeztetett.

  

A kastély mögötti romos épületnél cicák is voltak. Egy fehér a feljárón, és egy fekete az ablakban. Jaj nektek egerek ha ott vagytok! J Csodálatos levelek is voltak, de most nem tudtam szedni, mert nem volt nálam olyan zacsi, amelyekbe szoktam gyűjteni az őszi leveleket. A Fő téren megláttam az esernyős nőket. Épp hogy sikerült rendesen lekapni őket, mert sokan sétáltak arrafelé. Az egyik fotósnak elmondtam, hogy úgy szeretek fotózni, hogy nincsenek benne emberek. Valahogy zavar engem ez, mert szeretem, ha egy adott helyen csak én vagyok. Ez nem mindig sikerül. A metróknál pl. sietni kell, nehogy az emberözön elfoglalja az adott állomásokat, amikor épp megörökítek egy pillanatot.

A séta folytatódott egy lakónegyed felé. Régi római kori emlékeket fedeztünk fel. Nem messze pedig egy szocreál aluljáróhoz érkeztünk ahol szintén nem voltam sosem.

Érdekes volt a szocreál és az ókori stílus találkozása. Abszolút üti egymást a két korszak. Az aluljáróban kellemes lángos illat uralkodott. A romoknál eltettem a telefont, majd következett a komolyabb feladat. Nyakba akasztottam egy komolyabb fényképezőgépet, amely nagyon drága volt. Az volt a következő fázis, hogy készítsek képeket egy ilyen szerkezettel. Meg kell mondanom nagyon bonyolult volt. Eleve olyan az a Nikon gép, hogy ugyan van képernyője, de mégis bele kell kukucskálni és úgy fotózni. Csak így láthattam mit is szeretnék fényképezni. Voltak számok, számegyenesek, melyeket be lehetett állítani. Az határozta meg milyen világos, vagy éppen milyen sötét legyen az adott kép. Sokszor elrontottam, de végül megtanultam, hogy is kell használni. Nagyon komoly fényképezőgép. Teljesen más, mint amelyeket az elmúlt 13 évben használtam. Sajnos egyelőre azokat a képeket még nem tudom megosztani. Ha meglesznek beteszem. J 12-re értünk vissza a megbeszélt helyre, majd egy csoportkép is készült rólunk. Lesz még folytatás, csak még nem tudom mikor. A cikk is folytatódik majd, amelyben a komolyabb géppel készült fotók kerülnek bemutatásra.

HÉV-vel indultam vissza és a Batyin lefotóztam a HÉV alagútját is. Csodálatos látvány volt! Nagyon szeretem az alagutakat is. Nagyon jól éreztem magam a fotózáson, bár picit elfáradtam, mert amikor koncentrálni kellett akkor bele kellett adjak apait, anyait.

BEN