2019. október 25., péntek

EROS RAMAZZOTTI: VITA C'E NÉ (HAY VIDA) KONCERT A BUDAPEST SPORTARÉNÁBAN


Az utolsó pillanatban sikerült jegyet találnom a 2019. október 24-i Eros Ramazzotti budapesti koncertjére. Korábban sajnos nem sikerült és emiatt elég szomorú voltam, hiszen tavaly óta vártam az énekes új itthoni koncertjét, na meg az új albumát a Vita c’e né-t (spanyolul: Hay Vida). A lemez 2018 karácsonya előtt jelent meg.  

A facebookon sokan árulták jegyeiket, mert bizonyos okok miatt nem tudtak elmenni a koncertre. Három helyre is írtam, végül az egyik tuti befutó lett. Egy e-jegyet vásároltam kedvező áron, amely egy állóhely volt. A facebookon 21 órától írták az időpontot, de 20:00 után kezdődött el Eros Ramazzotti koncertje. Iszonyat sokan voltak és alig lehetett elférni. Szerencsére nem volt baj, csak az első percekben voltam picit rosszul a tömöttség miatt. Idővel szerencsére enyhült a légkör, amikor kezdetét vette az előadás, amely tele volt fantáziával. A Vita c’e né-vel indult, majd a Stella Gemella következett. Bizonyos dalokat gitárral adta elő Eros, amely nem tetszett. De csak pár percig tartott ez a rövid szakasz. A Luis Fonsival közös duettet pedig úgy énekelte, hogy Fonsi a klipben volt, Ramazzotti pedig élőben vele énekelt. Luis Fonsi nem volt jelen a koncerten. Eros az ismert dalokat a Piu che poi-t és az I belong to you-t két számomra ismeretlen énekesnővel énekelte el. A Cose della vita is elhangzott és azt Eros szólóban adta elő. A díszlet meglepő módon nem passzolt a Vita c’e né hangulatához, hisz fekete-fehér sárgás színvilágúnak kellett volna lennie, esős elemekkel. Emlékszem, amikor 2016-ban a Perfetto lemezbemutató koncertje volt akkor gondoltak az akkori dizájnra. Eros Ramazzotti most leginkább az ismertebb dalaiból válogatta össze a repertoárját. A lemezbemutató koncertek általában a slágerekre hajaznak, illetve néhány új dallal kibővítik azokat. Így történt az idei Ramazzotti esetében is. A tavaly karácsony előtt megjelent Vita c’e né albumból elhangzottak azok a dalok, melyeket nagyon szeretek. Ez a Ho bisogno di te, In Primo Piano és a Buonamore.


























Nagyon jó képeket és videókat csináltam az előadás közben. Jól éreztem magam és fantasztikus volt a hangulat. Rengetegen táncoltak. Csókolózó párt is láttam. Voltak olaszok is. Ez a második Eros Ramazzotti koncert, amire elmentem és meg kell mondanom egyformán tetszett mind2. Voltak szuvenírek is kész vagyonért. Pólók, kulcstartók, de sajnos poszter egy darab sem! L Pedig örültem volna egynek. Múltkor az Il Volo koncert után tudtam szerezni egy La Musica-sat. Jó lett volna hazahozni egy ingyenes posztert. Tavaly az Il Divo koncerten láttam, hogy a lenti székeken Eros reklámlap volt, de nem tudtam szerezni. Budapesten ugyan ki volt plakátolva az idei koncert tavaly év végén, de egyetlen jegyirodában nem reklámozták a fotót.

A koncert reklámja 2018. decemberében

A koncert 2 órás volt és remekül éreztem magam! Miután véget ért az előadás picit rosszul lettem, mert sok volt az sok ember és megvártam, míg a nézők zöme elhagyja az arénát. Lassan, de kijutottam az épületből és egyenesen a 2-es metróba igyekeztem ahova éppen akkor futott be a szerelvény. Szerencsésen felfértem és a 4-es metróval indultam tovább haza. Az autizmusom miatt sokáig nem bírom a tömeget, ezért előfordul, hogy kicsit elszédülök, de szerencsére ez nem súlyos. Ami döbbenetes az volt így a koncert után, hogy rengeteg műanyag pohár volt szanaszét a földön. Tudtommal betiltották ennek gyártását. Az Eros koncert alatt két reklám is volt, amelyben a műanyag okozta károkra hívták fel az emberek figyelmét. Nesze neked reklám, az emberek még az arénát sem kímélték. Jó helyem volt, rendesen láttam a koncertet. Volt, amikor én is oda-oda lengettem magam 1-1 dal közben. Minden dal, amire vágytam elhangzott. Legközelebb is tervezek elmenni a következőre.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.