2023. május 18., csütörtök

VISSZA A MÚLTBA: MADRID BÁR 2013.

Régóta kutatok az elmúlt években készített fotóim között hogy csak a szép emlékeket emeljem ki közülük. Jelenleg azon dolgozom, hogy a rossz emlékeimmel számolok le és szelektálok. 2006 óta fotózok és azóta sok mindent örökítettem meg. Mivel most a 2023-as évet írjuk arra gondoltam, hogy 10 évet visszautazok az időbe és elviszem olvasóimat és nézőimet 2013-ba egy rég bezárt meleg bárba, a Madridba.

A melegségem 2013-ban még képtelen voltam elfogadni. Akkoriban még érettségi előtt hatalmas nyomások nehezedtek rám és sajnos nem volt kivel beszélnem erről a témáról. A homoszexualitás egy nagyon kényes téma mind a mai napig. 2013 elején a Habroló bárba jártam egyedül, hogy elkezdjek ismerkedni a meleg közeggel, de nem jártam sikerrel. Rossz úton kezdtem el. Ugyan társkeresőn már fent voltam, mégsem volt az igazi. 2013-ban azonban volt egy másik bár, amely közel volt a Habrolóhoz, mégsem volt hosszú életű. Ez a Madrid bár.

























Különleges hely volt a maga idejében és az elképesztő hangulatával. Spanyol hangulatú meleg bár volt ahol nemcsak a homoszexuálisok fordultak meg hanem heterók is. Sokszor menekültem ide, amikor rohamosan közeledett az érettségi. Volt, hogy annyira kiborultam a suliban a nyomástól hogy inkább eljöttem hamar és metróval a bárba mentem. Volt, hogy ott is tanultam. Mivel estig jóformán nem volt nyüzsgés a bár fenti kanapés helye ideális volt számomra. 2-3 órát tanultam és megnyugodtam. Készítettem anno videókat is, melyeket egyesítve megosztok. Az egyik tanulás utáni koraeste rendeltem egy pizzát, szódát és Phil Collins dalai mentek. Pirosas, hangulatos fényáradat uralkodott a térben.

Ez a 8 és fél perces kis videó emlék megőrzi eme hely hangulatát. Hiányzik nagyon. Ma már más nyílt a helyén és teljesen átalakították a teret. L Volt, hogy Istvánnal mentünk oda, de ott volt az első találkozóm azzal az emberrel, aki a Mozaik közösség egyik tagja volt. Érdekesség hogy volt egy újság, amiben a közösségről írtak és úgy kerültem kapcsolatba velük. A bárban rendezvények is voltak, ill. férfi sztriptíz is. J   

Rólam készült is egy kép, amikor a táncos előttem lengeti magát. Akkoriban nagyon zavarban voltam. J De utólag belegondolok abba jó volt, bár hiányzott nekem az, amit elvárok egy férfi sztriptízből. Ezt inkább nem részletezem. J







Volt a bárnak egy földalatti részlege is ahol akciók is történtek, de nem írom le, mert ez 18-as karika. A lényeg hogy sok mindennek voltam szemtanúja. A bárban egy dolog nem tetszett csak. Sokszor ugyanazokat a számokat nyomatták. Leginkább a tuctuc zenéket. Ám megismertem milyen a meleg világ. Milyen zenéket szeretnek hallgatni, milyen az esti élet. Valahogy nem illettem bele akkor sem. Éppen úgy, ahogy ma sem. Van, ami változik, de van, ami változatlan.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.