2023. május 9., kedd

KLASSZIKUS KEDVENCEK A MUSIC ON CD-TŐL

Van egy olyan lemezkiadó, amely klasszikus és sikeres zenei albumokat forgalmaz új és remastered kiadásban. Ez a Music On Vinyl (bakelit) és Music On CD (CD). Az elmúlt hónapokban szerencsém volt három ilyen CD lemezt beszerezni, amelyeknek a kiadványa nagyon különleges. Az egyik egy 1986-os, velem egyidős album a George Benson: While the city sleeps albuma, amelyet korábban még sosem hallottam, csupán két dalát ismertem régóta. Egy 3000 Ft-ért vett lemez, amely ritkaság, mert utolsó darabként árulták a Face The Musicnál.



Esti hangulatot áraszt az album. Rajta van a Kisses int he moonlight és a Shiver című slágerek, melyek a Best Of válogatás részét is képezik. A többi dal újdonság volt nekem. Emlékszem arra, hogy anno 2004-ben George Benson 20/20 című lemezével ismertem meg az énekes zenei oldalát mikor a Lurdy házban az Alexandra könyvesboltban 3 ezer körül lehetett kapni a CD-t. Abból is szívesen elfogadnék egy új kiadást.

A While the city sleeps színtiszta 80-as évekbeli romantikus csemege, mely az est hangulatát, az esti fényekét és annak romantikus részét idézi fel bennem hallgatás közben. A lemezen sajnos csak 8 dal hallható, de nagyon különleges helyet foglal el nálam mióta megvettem. Maga a kiadvány nagyon elegáns. Átlátszó CD tokban van. A belső tok borítójában egy narancssárga kör van, amelyet a Weekend in London koncertlemeznél is észre lehet venni, melyet anno még bakelit lemezen vásároltam meg 2020-ban. Azt majd tervezem CD formátumban is megvenni valamikor.

Philip Bailey: Chinese Wall című albuma az egyik kedvenc CD-im közé tartozik. Anno Phil Collins: Hits című válogatásán hallgattam meg az Easy Lover című dalt, melynek ismertetőjén a Chinese Wall címet olvastam.

Ez a duett nagyon népszerű, de a Chinese Wall többi száma sajnos kevésbé ismert amikor ugyanolyan szuperek!

Mikor gyűjteni kezdtem Phil Collins albumait akkor a Chinese Wall-t is kerestem, de kiderült, hogy annak csak a producere volt. 2005-ben a Music Store-ban vettem meg a CD akkori új kiadását. Bele is szerettem az albumba. Annyira tetszett! Fiatal 18,5 éves voltam. Mikor a CD-t megvettem azon az enyhén esős szombat délután, megünnepeltem egy teljesen csokival bevont Pilóta piskótatallérral. Isteni volt közben hallgatni a lemezt abban a szobában ahol most lakom. 2005-ben a nővéremé volt.




A régi és az új kiadás. Persze volt egy korábbi kiadványa, melyet a Média Marktban árultak. Nagyon egyszerű volt, amolyan „fapados”. Meg akartam szerezni bakelit változatban, de sosem sikerült. L

Philip Bailey az Earth, Wind&Fire énekese. A Chinese Wall Philip Bailey 1984-es szólóalbuma, melynek a producere Phil Collins. Anno emiatt vettem meg a lemezt. Nagyon hangulatos. Egyrészt pörgős, bulizós. Másrészt pedig egy romantikus oldala is. Intenzíven érződik egy kis 70-es és 80-as évek zenei hangulatkeverék a dallamok között. Mintha kisebb idősíkváltakozások mennének végbe. Ha újra és újra meghallgatom, sok emléket idéz fel bennem. A nagykorúságom időszakának kezdetét, az akkori éretlenségem és azt a márkás homokszínű hátizsákom, amit nagyon szerettem, ill. a magányos Orczy kerti sétákat.  

Children of the ghetto

A melegítő fények hangulatot ekkor éreztem először, amikor a Children of the Ghetto című dalt hallgattam. A nagy kedvencem a lemezről. A gettó gyermeke című szám egyszerre félelmetes és csodálatos. Nem számít mi a szövege, a dallamvilág az, ami igazán lényeges. Nagyon szeretem sötétben hallgatni, mert akkor igazán ütős. Ezt a számot a fényjátékokhoz is sokszor felhasználtam.

Ami nagyon tetszik az új kiadásban az a tisztább hangzás, a CD lemez színes külseje és az átlátszó tok. A hátborító viszont egyszerű maradt, ami kissé meglepett. Ha én lettem volna a szerkesztő bizony többféle képanyaggal látom el a hátsó borítót. A CD füzet tartalmának képanyaga fekete-fehér. Ugyanazok a képek vannak benne, mint az előző kiadásban.


A 2005-ben vett kiadás belső képei

Újra hallgatva a lemezt sokszor, egymás után megrohantak a szép emlékek ugyan, de egyben a nehezek is. Épp úgy, mint Marvin Gaye: Midnight love című albumának hallgatása során, mely a harmadik Music On CD kiadásom. Az album korábbi „fapados” változatát 2005 augusztusának végén vettem meg az Árkád Mádia Markt üzletében. Anno a VH1 Classic csatornát sokat néztem és VHS kazettára gyakran felvettem videóklipeket. Köztük a Sexual Healing című dalt, ami anno 2004-ben felkerült a nagy kedvenc dalaim listájára.


Szintén egy hangulatos szám, mely először a Lime Wire letöltések segítségével meglett, aztán 2005 végén a Midnight Love című albumot megvásároltam, melyen a dal volt hallható. Ez az egyetlen Marvin Gaye lemez volt ami érdekelt. Emlékszem, hogy pár nap múlva kezdődött a Tüskevár iskolás életem.




A Midnight Love régi és új kiadása. A régi egylemezes, a Music On CD-s változat 2 lemezes. Az első lemezen van a Midnight Love album, míg a második extra lemezen instrumentális, extended és egyéb ritka felvételek hallhatóak. Egy ún. szuper deluxe változat. Nekem nagyon bejött. Anno mikor a Music On CD-s kiadás megjelent akkor majdnem megvettem, de meggondoltam magam. Most azonban megvásároltam és nem bántam meg. A Midnight Love album borítója is nagyon tetszik nekem, mert esti fényes és irodaházas. Az éjfél hangulatát idézi az ottani óra szimbólummal. Ez az-az album amelyet csak késő este szoktam meghallgatni. Pl. van amikor ezt veszem elő ha nem tudok elaludni. A latin zene mellett ez is egy remek zenei gyógyszer kiegészítő.

Érdekes, kissé zavaros album. Marvin Gaye szeretett játszani a művével. Ez tisztán hallatszik és érződik a dallamaiban. A Sexual Healing és a My love is waiting kivételek. Ebben a két dalban más érzelmek zajlanak le. Különleges érzelmek. Az igazság az, hogy a Sexual Healing-gel kapcsolatban egy személyes és kellemes élményem van, de ezt nem kívánom megosztani senkivel, mert túl személyes. Az instrumentális változatot hallgatva terveztem a közeljövőben majd egy magyar változatot készíteni. Nagyon megérdemelné.

A 3 klasszikus album nagyon különleges. A két korábbi kiadás felkerült díszként a falamra, mert nem akarok megválni tőlük. Sokat „szolgáltak”.

Music On Vinyl katalógus

Kaptam Tamástól anno egy értékes katalógust, amelyben Music On Vinyl kiadású lemezek képes listái vannak. Nagy becsben őrzöm. Benne van a Midnight Love lemez reklámja is. J Érdekesség hogy a George Benson: Give me the night albumé is benne van, de azt csak bakelit lemezen adták ki. L Jó lett volna, ha újra kiadják CD-n a Music On CD jóvoltából. Úgy tudom a Rhino kiadó forgalmazta a CD remastered változatát.

Videós összeállítás a katalógusból, mellette egy mini füzetke. Nagyon szép, ami bennük van. J 

Rajzok

Itthon és a művészetterápián lerajzoltam az albumokhoz tartozó hangulatképeket. A Chinese Wall és a Midnight Love kora egyetlen képen jelennek meg, melyben a While the city sleeps feketesége is szerepet kap. Mivel azon csak George Benson fekete-fehér fotója van, így a hangulatát rajzoltam bele, összekötöttem a Midnight Love-véval, melyhez a Children of the Ghetto hangulatvilága is csatlakozik köreikhez. Por és olajpasztellkrétával dolgoztam. Olyan képet is csináltam amelyhez sárga festéket is csepegtettem.



2013-ban alakult meg a Music On CD ahol azt olvastam a weblapjukon, hogy elkötelezett hívei a régebbi albumok újrakiadásainak, melyek korábbi verzióit már nem forgalmazzák CD-n. A weblapjuk keresősávja is jó, mert ott meg tudom könnyen nézni, hogy mik jelentek meg eddig azokból, melyek érdekeltek. Meg kell viszont írnom azt, hogy ezek az itteni kiadások CD-n és bakeliten eléggé drágák. De én olcsóbban jutottam hozzájuk törzsvásárlói kuponnak hála, amelyet minden évben kapok a Face The Music-tól. J Hogy mik lesznek majd a következő darabok az még a jövő zenéje. J

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.