NŐ AZ ERŐNK 4/1.

Vadasné Mária, az AURA Egyesület elnöke elküldött nekem egy linket, hátha érdekel. Nő az erőnk címmel egy négy alkalomból álló fotós alkotó csoport indult útjára szeptember 21-től a 8. kerületi Kesztyűgyár Közösségi Házban. A fotós alkalom sorozat célja az volt, hogy fogyatékkal élő nőket kapjunk lencsevégre és a fotókból kiállítás legyen. Csoszó Gabriella ismert fotóművész nyitotta meg az alkalmat. Nehezen találtam rá a helyre, mert kicsit rejtve van a Mátyás téren. A 99-es busszal mentem oda, de aztán rájöttem, hogy 4-es metróval is oda lehet menni. Későn kezdődött az alkalom, mert sokan késtek. Én voltam az első, aki megérkezett. Kicsit olyan volt a művelődési központ hangulata, mint a BMK-nak.

Lefotóztam a helyszínt. Kb. negyed 6-kor kezdődött az alkalom. Bemutatkozó kör volt, aztán megbeszélés. Reménykedtem abban, hogy már elkezdjük a modellfotózást, de helyette más táskájának egyik tárgyát kellett csak lefényképezni. Párokba kellett állni. Egy vak lánnyal voltam, mert észrevettem rajta, hogy mennyire nehezen boldogul és ezért esett rá a választásom. Beszélgettünk. Dalmának hívják. Soha életében nem látott semmit, ugyanis születésekor nem alakult ki nála a retinája. Nem ismeri a külvilág színeit. Nem tudja mi a világosság, a fény. Ő azt mondta, hogy így boldog. Sok mindent nem ismer, csak el tudja képzelni, hogy milyen lehet a környezet. Azért ez szörnyű. Sok szép dolog van, amit egyszerűen fantasztikus dolog látni, megcsodálni. És Dalma mindezekből kimarad. Rossz volt a kedve, mert ő nem tud fényképezni, mivel nem látja az adott pillanatot. Ezt meg tudom érteni.

A csoportról nem osztok meg képeket nyíltan, mert nem mindenki akar benne lenni a fotókon. Ezt egyébként nem értem, mert azt gondolom, fel kell vállalni magunkat és nem elzárkózni. Főleg hogyha közös fotózáson vagyunk. Egy modellfotózás lényege az, hogy arcképeket készítsünk az adott személyről, alakjáról. A Nő az erőnk project is erről szól. A felvállalásról. Most is kakukktojásnak éreztem magam a többiek között. Egyedül én voltam pasi, a többi nő. Láttam olyan érintettet, akinek mindkét keze hiányzik, és a lábait használja. Volt mozgássérült lány is. Amikor őket néztem, de főleg a vak Dalmát eszembe jutott a saját helyzetem. Ugyan minden végtagom megvan, de agyilag mégis mozgássérültnek érzem magam az autizmusom miatt. Sok mindenben érzem magam korlátozva. Ez olyan igazságtalan. Pedig mennyire jó lenne állandóan felszabadultnak lenni.

Elvittem a BENovelas magazinom mostani számát megmutatni. Persze szigorúan lefűztem azokat az oldalszakaszokat, melyeket nem nézhet meg egy kívülálló. Sok volt az érdeklődő és ennek nagyon örültem. Megvallom, nagyon megviselt a sok fogyatékkal élő ember látványa. Megkérdeztem magamtól, valóban boldogok e. Biztos nem. Ha valaki fogyatékkal él nemcsak a saját nehézségeivel kell megküzdenie, hanem a társadalom elutasításaival, gúnyolódásaival is.

Az alkalom során egy képet is elemezni kellett, amelyen egy lány két befőttes üveg között alkot. Dalmának elmagyaráztam miket tartalmaz a fotó, hogy el tudja képzelni és ő is elemezhesse az általam elmondott információk alapján. Azt állapítottam meg a képről, hogy egy lesifotós lány szimatol egy hűtlen páros ellen. J Pedig a kép egészen mást jelentett.

Kicsit beszélgettem Dalmával aki youtube csatornát szeretne csinálni és beszélni a vakságáról. Megkérdezte, hogy segítenék e neki. Abban benne lennék, hogy egy adást készítek vele a műsoromban, de ennél többet nem szeretnék. Nem arról van szó, hogy elutasító vagyok, de annyi rosszat tapasztaltam már az évek alatt, hogy nem akarok már nagyon felkarolni másokat. Sokszor volt ebből bajom. Tudnék mesélni, de túlságosan személyes lennék. Dalma tud önállóan közlekedni, de megvan az én bajom is. Amikor művészetterápiára járok, szívesen elbeszélgetek másokkal, tanácsokat adok, de ennyi. Ennél többet nem merek tenni, mert akkor nem lenne időm saját magamra. Egy régi szexuális partnerem figyelmeztetett, hogy ne árusítsam ki magam, mert nem marad semmim sem. Nem vagyok szívtelen, hanem egyszerűen csak egy elfáradt és számos kudarcot átélt személy. Egy beszélgetésben szívesen benne vagyok, és ha kell, jó tanácsokat is adok, de ennél többet nem. Az alkalmon megláttam egy régi ismerősömet. Nevét nem árulhatom el, mert nem akarom. Felzaklattam magam kissé, de szerencsére nem volt nagyobb bajom. Sok emlék zúdult rám. Igen, a poszttraumás stressz hatása. De le tudtam győzni magamban a haragot. Néztem, hogy az ismerősöm magába zárkózott. Nem voltam képes beszélgetni vele. Fájdalmat okozott nekem és ez számomra 14 év után is szörnyű. Emlékezni azokra, amiket a hátam mögött mondott. Pedig sosem bántottam őt. Talán egyszer viccelődtem vele, de nem volt vészes. Még nagyon fiatal voltam és éretlen. Szerencsére hamar elment. Én végig maradtam. Olyan házi feladatot kaptunk, hogy a következő alkalomig olyan képeket csináljunk, ami a nőiességet emeli ki. Rögtön elfogott az ihlet. Hazafelé a 4-es metróval mentem. A II. János Pál Pápa téren egy idősödő állt és engem nézett miközben a metrókijáratot fotóztam. A fényképpel azt akartam jelezni, hogy sok bántalmazott nő a háttérbe vonul, a sötétséget választja, nehogy beszélnie kell arról, mennyire elnyomottan élnek. Egyetlen örömük a remény gondolata, ami számukra fény az alagút végén. Itt a képemen most a metrólejáró fényei játszanak főszerepet.

Kíváncsian várom milyen lesz majd a második alkalom. Akkor remélhetőleg komolyabban fogunk dolgozni. Jó dolog ez a project, csak az a bajom, hogy a társadalom ettől még nem fog megváltozni, hisz Magyarország már gyűlölet országgá avanzsálódott és mindenki, aki más arra másképpen néznek. Jó példát emelek ki. A facebookon olvastam, hogy Marsi Anikó, a TV2 Tények egyik bemondója férjhez ment és hogy mennyire boldog. Az a sok rosszindulatú komment megdöbbentő. Utálat, irigység és még ehhez hasonló gusztustalan megjegyzések lepték el a platformot. Ilyen társadalmat kell megérinteni? Megértetni velük emberséges dolgokat? Persze szerencsére a magyar társadalom nem mindegyik tagja bunkó és ellenséges, de sajnos elég sokan annyira keserűek és gyűlölködőkké váltak, hogy az ilyen típusú emberekből a legrosszabbra lehet számítani. Főleg a politikusok a legveszélyesebbek.

BEN