A RÓMEÓN TÚL

 

Idő kérdése volt, hogy mikor következik be egy újabb veszteség az életemben. Bekövetkezett. Sajnálatos módon hibás vagyok a történtek miatt. A facebookon több, mint egy éve tagja lettem egy meleg csoportnak, ahol azt hittem, hogy ezúttal megtalálom a helyem.

2020 nyarán csatlakoztam a meleg csoportba és részt vettem klubtalikon, ahol sok érdekes emberrel ismerkedtem meg. Cikkeket is írtam ezekről az alkalmakról. Aztán a koronavírus miatt hosszabb ideig nem találkozott a csapat és tavasztól folytatódott a klubtali sorozat. Nyáron együtt vonultunk fel a budapesti pridera, és szerettem volna a pécsire is velük tartani. Szert tettem egy barátra, aki sokat segített nekem és sokat köszönhetek neki. Legyen ő X, a másik tag Y. Azért teszem őket ismeretlenné, mert nem szeretném a személyazonosságukat felfedni. X és Y sok energiát fektetett bele ebbe a csoportba és X nem szerette volna, ha a pécsi pridera elmegyek. Nem azért, mert rosszat akart, hanem azért, mert velem kicsit más a helyzetem. A szálláson szerettem volna külön szobát, mert nem tudok másokkal együtt lenni. Kicsit nehéz sajnos nálam ez. X azt tanácsolta, hogy akkor a pride után menjek az esti vonattal vissza Budapestre. Egy nap sajnos nem lett volna elég, mert Stella barátnőmmel is találkozni szerettem volna. Végül belementem abba, hogy akkor nem megyek. Azon a héten kicsit megfáztam és mikor a facebookot böngésztem láttam, hogy a klubtali csoportképén kevesen vannak. Rögtön rosszra gondoltam. Az általános iskolában a bántalmazások mellett kiközösített is voltam és sokszor nem örültek nekem anno. Pl. 1997-ben mikor a Balatonra mentem 4. osztályos koromban, akkor a többiek vágták az arcokat. A szállás konyháján is számos atrocitás ért. Tudnék mást is írni, de akkor eltérnék a tárgytól. Az a gondolat támadt meg, hogy talán kifogás volt a szállás, hogy ne kelljen elviselniük. A pszichológusom szerint kényszergondolat lehetett. És mikor a képeket láttam a facebookon megjegyeztem azt, hogy nekem is lehetett volna helyem. Összevesztem X-el és Y-al. Y olyan személyiség, aki vicces smileykkal reagált. Pl. a klubtalikon kimondtam egy sorozat nevét, viccet csinált belőle. Y hozzátette, hogy senki sem akart kinevetni, csak mindenki viccelődik a másikkal. Y megjegyezte, hogy betegesen túlérzékeny vagyok és hogy a humort nem minden esetben értem. A 2011-es idegösszeomlás következtében az egyik maradandó „károsodás” a túlérzékenység. Sok esetben a napfényre is érzékenyebben reagálok és a nagyon hangos dolgokra is. Egyik alkalommal mikor hangszerüzletben voltam iszonyat hangosan doboltak és ki kellett mennem a boltból. Van sajnos ennél komolyabb baj. Vannak információk, amelyeket hiába mond el nekem a másik fél, nem tudom mindig megérteni, nem raktározza el sokszor az agyam. Van, amikor félreértelmezek dolgokat. Figyelmetlennek is tűnhetek, holott nem vagyok az. Amikor pedig túl sok információval árasztanak el, agyi túlterhelés következik be. Nyomást és enyhe fejfájást kezdek érezni. Mellette ott a múltam. A sok trauma, ami következtében akadályoz abban, hogy a kapcsolataim működjenek. Mert a kétség, olyan, mint az ördög. Rossz tanácsadó. Nem tudom eldönteni azt, hogy ki az őszinte és ki a hamis ember. Megbántottam X-et és Y-t, és X-től bocsánatot kértem, de ő nem tartott értelmesnek. Ha nem lennék értelmes, akkor nem tudnék annyi kreatív dolgot csinálni. Megszakadt örökre a barátságunk és letiltott. Tehát nem kell neki egy fogyatékos barát, mert macera. Így fogtam fel ezt, ami számomra roppant megalázó volt. Y szintúgy letiltott, ami csak olaj volt a tűzre. Ami Y-t illeti őt felsőbbrendűnek tartottam, aki mindig többre tartotta magát. Egy olyan személyiség, aki nem akarja megbeszélni az adott problémát, mert nem érdekli igazából. Kiléptem a csoportból, de nem szívesen tettem. Nem volt arra szükségem, hogy ismeretlenek megjegyzéseket tegyenek rám. Igaz, nem arra van egy csoport, hogy pszichológusként helytálljanak nálam. De a letiltás erős volt! X és Y bebizonyították, hogy igazából nem voltam olyan fontos személyiség az életükben. És ezzel a tiltással fejezték ki. X-nél csodálkoztam, mert vele barátok voltunk. Ha egy barát valóban barát, akkor ezt nem teszi meg! Haragudni szabad, de ha szeretsz valakit, megkeresed, ha nem is azonnal. Én X-nek anno segíteni akartam, hogy újra összejöhessen a barátjával, mert szerettem volna, ha boldog lesz. Anno én is tiltogattam barátokat, de azt dühömben tettem és akkoriban sokkal nehezebben tudtam kezelni az érzéseimet. Évekkel ezelőtt súlyosabb érzelmi hullámzós időszakon mentem keresztül, de sokat fejlődtem. Aztán azt mondták, hogy ilyesmit nem szabad csinálni, és megtanultam ezt a szabályt. Most kicsit visszaestem érzelmileg, mert nem akartam kilépni a csoportból. Beismerem, hogy sértődékeny vagyok, de ezt nem szabad szégyellni és kinevetni valakit emiatt. Másképpen kell állnom az emberekhez innentől kezdve, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő. Távolságtartóbb leszek! Majd a pszichológusom megkérem rá, hogy segítsen abban, mit tehetnék azért, hogy az információkat jobban tudjam kezelni. Van, hogy egy könyvet is nehezebben olvasok el. Phil Collins életrajzi könyvét félév alatt olvastam el! Azt hiszik, hogy nem figyelek oda arra, amit a másik mond, vagy ír, pedig nem mindig megy be a buksimba az adott infó.

Vannak emberek, akik mellettem állnak és át tudják érezni mindazt, amit átélek nap, mint nap. Arra fogok törekedni, hogy jobban vigyázzak azokkal, akik újonnan lépnek be az életembe. X-et sajnálom. Nem akartam sem őt, sem pedig a csoportot megbántani. Nem esett jól az, hogy azt feltételezték rólam, rossz színben akartam feltüntetni a csoportot. Ez szélsőséges gondolat? Vagy meg akartak tőlem szabadulni? Visszaemlékszem arra, hogy a pécsi pride-ra már hetekkel korábban jeleztem, hogy szállást szeretnék igényelni. Direkt arra odafigyeltem, nehogy baj legyen. Szinte az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy mi a helyzet. Az anyám azt mondta, speciális eset vagyok és hogy a csoport nem tudta, hogyan kezelje a helyzetemet. Mindenesetre nagyon sajnálja azt, hogy így végződött az egész. Én főleg sajnálom. Jól éreztem magam a klubtalikon. Két alkalom volt csak rossz, a többi mind feldobott. X és a többiek kedvesek voltak velem. Jómagam hatalmas kudarcként élem meg ezt az ügyet és belegondolni is rossz, hogy mások mit gondolhatnak erről az ügyről. Mi lett volna a megoldás? A hozzászólásos vita közepette rám írhatott volna a messengerben, vagy az X vagy az Y és megkért volna, hogy legyek szíves, beszéljük át ott, vagy személyesen ezt az egészet. Ugyan nyíltan megkértek, ne hozzam a csoportot kellemetlen helyzetbe, nem tudtam rendesen erre odafigyelni. Nem az volt a szándékom, hogy rosszat tegyek. Utólag helyrehoztam volna ezt a hibát. A kibékülés lett volna az igazságosabb megoldás és nem az, hogy tiltani, amivel csak azt mutatták meg, a félelmeim igenis valódiak voltak. Nos. Többet nem akarom stresszelni magam emiatt. Aki tiltani akar, bátran tegye, saját magát minősíti. De nekem se szabad feszengeni és megfelelni másoknak! Ez óriási hiba volt és már esküszöm, nem tudom, illek e közösségbe vagy sem. Ennyire nem süllyedhet mélyre a mai világ, hogy a toleranciát el kell felejteni, mert manapság más a divat, és az érzelmeknek semmi keresnivalója sincsen. Azt nem akarták figyelembe venni, hogy ÉN mennyi energiát fektetek bele egy közösségi életbe? Mennyi energiát szánok arra, hogy jó legyen nekem? Ha pedig a másik szomorú, akkor megvigasztalom? X-el is ezt tettem és ő is törődött velem. Akkor hogy tehette azt, hogy letilt? Vagy Y akivel szintén rendesen viselkedtem. Lehetséges nagyok az elvárásaim, de a másik oldalnak úgy szintén, ha erről van szó. Mert a társadalom elvárja, hogy legyünk tökéletesek. Legyünk szépek, gazdagok és legyünk egészségesek. Mert manapság ez számít. Főleg a pénz. Csak a pénz épességgel nem pótolja a szeretetet, barátokat. És ami a lényeg még, nem pótolja a szerelmet sem!

BEN