2021. szeptember 25., szombat

VISSZA A SULIBA

Elkezdtem részt venni egy 7 hetes spanyol tanfolyamon, amely nagyon tetszik nekem és eddig már két alkalmon vagyok túl. Maga a nyelviskola barátságos, nyugodt és szórakoztató is egyben.

A 35. születésnapomon a nővérem azt mondta, lenne e kedvem részt venni szeptember vége felé egy kezdő spanyol tanfolyamon. Mióta 2008-ban elkezdtem eredeti nyelven telenovellákat és filmeket nézni, rengeteg szó ragadt rám 13 év alatt, és úgy döntöttem, hogy nekifutok a nyelviskolának. Emlékszem arra, hogy az első telenovellás dvd, amelyet megvettem az Amor del Bueno volt, amelyet a Venevision készített még 2004-ben. Nagyon tetszett nekem a 3 lemezes és 10 órás összefoglalója, majd utána sorra megvettem azokat a telenovellás dvd-ket, melyekre kíváncsi voltam. Sok szót megtanultam, külön kiszótároztam magamnak, de sajnos az a füzet elveszett, pedig sok értékes mondat, kifejezés és szó volt. Majdnem be is telt.

 




A kommunikációim során évek óta használok spanyol szavakat, mert büszke vagyok arra, amit eddig megtanultam. Most így a nyelviskolába kerülve komolyabb szakaszba léptem. A tankönyv teljesen spanyolul van, Spanyolországból származik. Kétféle szótárfüzetet használok. Egy órait és egy itthonit, amelybe kényelmesen, minden sietség nélkül le tudom másolni az órai anyag szavait rendes sorrendben és abból tanulni. A könyvben pedig a magyar kiejtés betűit is leírom, hogy könnyebben menjen egy szó, vagy egy betű kimondása. Azt fontos megjegyezni, hogy másképpen ejtik a dél amerikai spanyolt és a mezei spanyolt.

Amikor a latin zenei, spanyol nyelvű CD-imet hallgatom, szinte mindig előveszem hallgatáskor a CD füzetet, melyekben ott a dalszöveg és hozzáolvasom. Ha éppen takarítok, vagy az ágyban fekve hallgatok zenét, a tokban van a füzet. J



Visszatérve a spanyol tanfolyamra az első alkalom kissé ijesztő volt, mert féltem. Ugyanúgy, mint 2008. szeptember 1-én mikor az esti gimnáziumba kerültem. Itt a spanyol suliban a tanárnő nagyon kedves és türelmes, ami nekem sokat jelent. 8 éve érettségiztem le, azóta nem jártam iskolába. Más volt a gimnázium, mint ez. A nyelviskolába úgy megyek, hogy szívesen teszem és érzem, hogy most megtaláltam azt, ami érdekel nyelvtanulás terén. A fotózás mellett nagyon fontosnak tartom a spanyolt. Ebből is szeretnék majd megélni, beépíteni a világomba, korszerűsíteni majd az oldalamat a spanyol tudásommal. És persze szeretném majd lefordítani a kedvenc spanyol dalaimat, albumaimat is magyarra. A spanyol kultúra nagyon tetszik nekem.  

 

12/9-10

Az első spanyolóra elején kvízjátékot játszottunk. 12 kérdésre kellett úgy válaszolni, hogy 3 lehetséges válaszból kellett a jót kiválasztani. 12/9-et tudtam biztosan, 1-re tippeltem és így jött ki a 10. Leginkább a spanyol történelemmel kapcsolatban voltak azok a kérdések, melyeket nem tudtam. Ezután felavattuk a könyvet és volt 15 kép és meg kellett állapítani mi a jelentésük. Sikerült szinte mindegyiket eltalálnom, de a táncoknál akadtam el, mert abból nem mindegyiket ismerem. Én sem tudhatok mindent. Ami zavaró volt, hogy mivel lassan haladok mindig mindennel gyorsnak kellett lennem, ezért néha kapkodtam és voltak pillanatok, amikor lemaradtam. Ez bennem egy ún. akkumerülést indít el, mert energiát vesztek. Sajnos az autizmusom miatt gyorsabban merülök, és hamar elfáradok, ha komolyabb munkát kell végezni. Pl. ha a nővérem gyerekeire vigyázok, akkor játszunk, rajzolunk és ez is energia. A nap végére pedig lemerülve érzem magam. A spanyol tanulás során az órán én önmagam adtam, bár úgy érzem, hogy zavarom azzal ha bevágom a szavak jelentését vagy ha kérdéseket teszek fel. Fontos ez nekem, mivel egyedül tanulom a nyelvet és minden lehetséges kiutat megpróbálom megtalálni. Persze igyekszek nem másokba gázolni, mert nem ilyen vagyok. Az alapokat fontosnak tartom, hogy beépíthessem, mert félő, hogy később elcsúszok. Amire tudtam a választ bemondtam és örültem annak, hogy fel tudtam mérni az elmúlt 13 évben szerzett szavas tudásom. Persze nem vagyok még egy elégséges szinten, de sok szót tudok. Ha a tanfolyam nem sikerül, akkor újra megpróbálom. Ennek nincs most tétje, de szeretnék majd egy nyelvvizsgát letenni. Még addig nagyon hosszú az út, de bízom abban, hogy az autizmusom okozta nehézségek nem fognak meggátolni abban, hogy nehézségekbe ütközzek. Mert sajnos az autizmus ilyen. Nemcsak a kapcsolatépítésekben okoz nehézségeket, de a tanulásban, az önállóságban is próbál betörni. Ezt csak én tudom megérteni, mert én érzek néha nyomást és fájdalmat a fejemben. Ez nem azt jelenti, hogy veszélyben vagyok, csak azt, hogy nem terhelhetem le magam úgy, mint 10 éve, mikor 11. osztályos voltam. Nekem mindennap egy állandó harcom van az autizmusommal. Ha úgy tetszik háborúzunk. Egyszerre ad és elvesz a „drága” autizmus. De van, amikor mintha védelmet is adna. Néha már emberi tulajdonságokkal is ellátom. Képmutatónak is tartom.  

 

Lefagyás

A tankönyvhöz és a munkafüzethez van CD anyag, aminek segítségével lehet gyakorolni a hallott szövegértést. Az ilyenekkel mindig bajom volt, mert túl gyorsan beszélnek és nehezen értem mit mond a nő és a pasi. Az első alkalom során nem tudtam mi a feladat, de itthon sikerült megcsinálni az órai hiányosságot. A betűk kiejtését is külön átvettem többször, de van, amiket mindig elfelejtek. A tanulásnál mindig történik egy ún. lefagyás, amikor is tudom mit tanultam meg, de az agyam pár másodpercre visszatartja az elraktározott információt. A 2011-es előrehozott érettséginél számtalanszor előfordult mindez. Borzasztó volt. Még a vizsgákon is megjelent ez a „jelenség”. De másodpercekkel később feloldott és ment az infó. Átvettem újra a számokat 30-ig. A második órán a névelőket vettük. A La-t és az El-t. A bemutatkozást is gyakoroltuk.

Amennyit tudok megjegyzek. Ha elsőre nem sikerül, akkor újra megpróbálom. A lényeg az, hogy bíznom kell magamban. Kicsit félek a mondatok felépítésétől, de a tanárnő segít nekünk ebben. Ha a 7. héten elérjük a teszten a 60%-ot akkor mehetünk a következő szintre. Én 60%-nál többet szeretnék elérni. Remélem sikerül. Addig is tanulok szorgalmasan, de persze nem feledkezem el a többi közkedvelt dolgaimról sem. Mert mindig vannak dolgok, amelyekre szükségem van, hogy túléljem a holnapot.  

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.