2021. szeptember 12., vasárnap

KIRUCCANÁS VISEGRÁDRA

István barátommal Visegrádra utaztunk néhány nappal ezelőtt. Eredetileg nyár közepén akartunk menni, de mivel Visegrádon ünnepsorozatok zajlottak, így csak most tudtunk menni.

Szeptember 1-től megnyitották a felújított Nyugati pályaudvar csarnokát, melyet szép kék színűre festettek. Persze még nincs kész a munka, hisz a jegypénztáros csarnok zárva van, mivel ott is zajlanak átépítési munkálatok.



A szokásostól eltérően a 9:07-es vonattal indultam, mert a komp miatt kellett korábban menni Nagymarosra. Elég hamar, 10:51-re értem ki. A vonat rendesen megérkezett az állomásra.

István és én autóval a komp felé mentünk, de volt idő bőven még az indulás előtt. Be kellett állni a kocsival, hogy más is mögénk parkolhasson. Senki sem volt a parton először rajtunk kívül, utólag kezdett kígyózni a sor.










Elég drága volt a kompjegy. Útközben filmeztem és készítettem videókat is. Miután a visegrádi partot elértük Istvánnal tovább autóztunk és 12 óra előtt egy Duna parti vendéglőhöz érkeztünk, de ott megtudtuk, hogy délben van csak konyha. Istvánnal ezután egy kis büfébe mentünk, de a kiszolgálással nem voltam megelégedve. Sőt! Botrányosnak tartottam! Egy kis gyros volt 900 Ft, amelynek pitája még friss sem volt. A sültkrumplit elviselhetőnek tartottam, de sózni kellett. Szerencse, hogy volt nálam Kit-Kat dupla csokis ostya, így azt majszoltuk Istvánnal desszertnek. Az egészben az volt a döbbenetes, hogy a rendeléseket külön 15 perces eltéréssel adták ki.



Szerettem volna bemenni a Visegrádi várba, de az autósok mind elfoglalták a szabad parkolót. Bosszantott nagyon, mert legutóbb 2009-ben voltam ott nyáron. Istvánnal ezután a hegyekbe siettünk és egy sí területre érkeztünk. Úgy döntöttem, hogy felcaplatok. Szükségem is volt a mozgásra. Megérte az áldozat, mert a domb tetejéről csodálatos képeket készítettem.










Lefelé macerás volt a séta, mert majdnem elestem. István és én elmentünk ezután egy kisállatkertbe, ahol őzek, szarvasok és lovak voltak. Nem messze a helytől játszótér is volt, ahol sok családos ember töltötte szabadidejét szerelmük gyümölcseivel.















Abban reménykedtem, hogy visszafelé már be lehet menni a várba, de kiderült, hogy nem változott az autóshelyzet, ezért Istvánnal egy közeli kilátóhoz siettünk, ahol a Dunakanyart láttuk. Nagyon csodás volt a látvány. Ezután arra gondoltam, hogy az Öreg Morgó étterembe mehetnénk vacsorázni, és a 16:50-es komppal akartunk visszatérni a marosi szigetre. Majdnem egy óránk volt az indulásig, és beültünk egy retró stílusú bárba, ahol sok régiséget láttam.











A komp 16:50-kor indult, de a telefonom lemerült, így az iPhone-t vettem elő. Az Öreg Morgó étteremben ráadásul nem volt kiszolgálás, mert esküvői vacsorát tartottak. Bosszantott, de volt a közelben egy másik étterem. A Kis Patak vendéglő. A kiszolgálás jó volt, és az ételükkel is meg voltam elégedve. A háttérben élő zene ment, mert egy házaspár születésnapi és házassági évfordulót ünnepeltek. 4-5 különböző tortát szervíroztak ki. Kicsit szomorú voltam az Öreg Morgó miatt, mert az a kedvenc vidéki éttermem, de őket is meg kellett értenem, mivel egy ilyen esküvői vacsora biztos sok lehet nekik. A frissen átadott rendezvényteremben zajlott a buli.









A Kis Patak vendéglőben is sokan voltak, de elviselhető volt számomra az embertömeg. A kiszolgálás itt is lassú volt, hisz kint a teraszon is buliztak. A vendéglő mellett régi típusú vonatok álltak. Hazaindulás előtt az Édeskébe mentünk Istvánnal és Marosi málnatortát ettem.








Emeletes vonattal indultam vissza a Nyugatiba. Útközben egy fiatal pár ült mellettem. Sört iszogattak. Látszott rajtuk mennyire szeretik egymást. Kedvencük a Jóbarátok. A pasinak Phoebe a kedvence. Beszélgettek a sorozatról, ill. arról is, hogy ismerkedtek meg. Ha belegondolok abba, másképpen alakult volna az életem, ha én is „normálisnak” születek. Furcsa érzés volt a tudat, mintha egy Woody Allen filmben lettem volna. Woody Allen nemcsak színész, de rendező és író is. Az emberi lélekkel foglalkozik és többnyire komikus csomagolópapírba burkolva adja elő nézőinek, olvasóinak a lélek dolgairól szóló filmjeit. Néztem a párt, irigyeltem őket. Ha az autizmusom nem lenne, talán könnyebb lenne minden. Bár a meleg világ is egy másik dimenzió. Ott aztán szintén nem könnyű az élet. A homoszexualitás és az autizmus a magányos, magánnyal járó másságnak számítanak. Olyan dolgok ezek, amelyekről mi érintettek nem tehetünk, és amin nem lehet változtatni, akármennyire is próbálják mások azt mondani, hogy van rájuk megoldás. A nővérem azt mondta, hogy a mai társadalom nem érett meg az elfogadásra, megértésre.

Októberben és novemberben lesznek még tervezve autós túrák, majd azután csak tavasztól.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.