2018. március 3., szombat

SZERENCSE


Minap láttam egy ajánlott bejegyzést a facebookon ahol 2990 Ft-os áron árulnak színes MP3 lejátszókat. Örültem is neki, mivel sajnos már ezeket az apróságokat sem gyártják, sorra vonják ki őket a forgalomból. Az első MP3 lejátszóm 2006 karácsonyán kaptam. Egy világoskék „She” márkájú, nyomógombos és elemmel működő kütyüt, ami sajnos 2007-ben tönkrement. Lesüllyedtek a gombjai és egyéb meghibásodások is voltak. Ugyanebben az évben lett egy sötétben is világító Samsung fekete érintőgombos lejátszóm, melyet a nővéremtől kaptam. Telepítőlemezes, elem nélkül is használható volt. Ezzel csak az volt a hiba, hogy idővel a számítógépem egyre inkább nem ismerte fel, később már egyáltalán nem. Még megvan, jó, viszont ha gépbe kerül, akkor totális amnézia van. Töltődni viszont tud. A fekete MP3 lejátszóm 2012-ig tudtam használni. 2013-ban vásároltam a fekete fehér Philips MP3-som, amely kitartóan szolgált 4 éven át, 1-2 hetes megszakítással, mivel egyszer szervizbe kellett vinnem, ahol ingyen megcsinálták, mert benne volt az 1 éves garanciában. 4 év után ismét ugyanaz a hibája lett, viszont már nem csináltattam meg, mert tuti sokat kértek volna érte, így hát keresgéltem a neten egy ugyanolyat. Kifutó terméknek lett elkönyvelve. Maradt tehát egy átmeneti megoldás, a mobilom. Azon mindössze 5-6 számot tudtam feltenni, mivel rendkívül alacsony memóriája van. Kellemetlen volt, mert be kellett osztanom a zenéket. Választanom kellett melyik pár dalt hallgassam, amíg úton vagyok. Egészen mostanáig.



Gyanúsan olcsó

A facebookos hirdetést olvasva örültem annak, hogy végre lehet kapni egy MP3 lejátszót, amely még videókat is képes befogadni. Megrendeltem egy hete, és késve ugyan, de megjött péntek este. Az úgy volt, hogy elmentem zuhanyozni, utána felmentem az emailt megnézni. Megrendelés státusz megváltozása történt. Hívtam a futárszolgálatot, aki 18 óra után házhoz is hozta az MP3 lejátszót. Gyanúsan egy kis borítékban volt a szerkezet. Kifizettem az árát és az 1190 Ft-os szállítási költséget, majd behoztam a szobába. Csak egy MP3 lejátszó volt. Se fülhallgató, se memóriakártya, sem pedig adatátvivő kábel nem volt hozzá. Megijedtem, mert eddig ahányszor vettem egy MP3-ast ezek jártak hozzá. Azt sejtettem, hogy memóriakártya nem lesz, mert sajnos nem adják mindegyikhez. A tavaly vett videó kamerám kábele épp beleillett az MP3 lejátszóba. Fülhallgatóm volt, viszont a java csak azután történt. Tavaly, amikor tönkrement az előző videó kamerám, akkor benne maradt a 8GB-os SD memóriakártyám. Ezt kivettem az MP3-som megrendelése után. Azt terveztem, hogy majd azt fogom beletenni az új lejátszóba. Kiderült, hogy micro kártyát kell beletenni. Persze mérges voltam és bosszantott, mert alig vártam, hogy használhassam az új MP3-som. Elhatároztam, hogy a karácsonykor vett fényképezőgépem 1.85 GB-os kártyáját kiveszem és beleteszem a 8GB-osat. Kiderült, hogy az 1.85 GB-os kártyához benne volt egy micro kártya. Nagyon megörültem. Rögtön betettem a 8 gigás kártyát a jelenlegi fényképezőgépembe, amivel már 1000 fotót tudok készíteni! Az 1.85 gigás kártyából kihúztam a mini kártyát és beraktam az új MP3-somba. Rögtön fel is tettem egy rakás zenét. Ha csak 1 gigás is lett volna, az sem baj, mert arra is ráfér bőven egy csomó muzsika. A lejátszóm picit bonyolult használni és kiderült, hogy a videó formátumokat nem támogatja. Annyi baj legyen, a zene a lényeg! Erre pedig az 1.85 gigás hely bőven elegendő! Nagyon oda kell figyelni arra, hogy miket veszünk és hol. Szerencsém volt ezzel a termékkel. Akármit, akárhol nem vásárolok. A zenéket sorrendben, intenzíven hallom. Jobb a hangzás, mint a mobilomon. Én a kék színűt választottam.

Egész jól működik, sokan dicsérték a facebookos bejegyzésben. Azért volt csak 2990 Ft az ára, mert önmagában az MP3 lejátszó árát fizettem ki, de a többivel biztos drágább lett volna. Szerencse, hogy kéznél voltak a kiegészítők. Ma, amikor Katihoz mentem beszélgetni, a 15-ös buszon hallgattam az új lejátszóm és nagyon jó volt. J


B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.