20 éve, 1998. március 15-én történt

1998. március 15-e érdekes nap volt az életemben. Negyedik osztályos voltam és zeneiskolába jártam. A sulival együtt részt vettünk az akkori március 15-i ünnepségen. Kimentünk a múzeumkert lépcsőjére és énekeltünk. Az eseményt a TV is rögzítette, melyet a szüleim felvettek videóra. Sajnos a felvétel eléggé rossz minőségű volt, mert az új videóban játszottam le a kazettát, hogy archiváljam dvdre, így sajnos a felvétel csak VHS-en maradt fent. Érdekes hétvége volt. 1998. március 14-én, szombaton egész napos főpróbára kellett menni. Az egész hétvége erre ment rá. Jobban szerettem volna itthon lenni, pihenni. Ehelyett ki kellett menni a Kálvin térre, a múzeumkert lépcsőjére és az Editorg feliratú autót nézni. Nem volt értelme annak a napnak. Kicsit hűvös is volt akkor, de sütött a nap. Másnap volt a nagy showműsor. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egyike lennék a sok kiállított emberi dísznek. Ahogy egyszer egy 1997-es Varnus Xavér előadás során, amikor egymás kezét kellett fogni a többieknek, hogy díszelemek legyünk. Kb. olyan ez, mint a jelenlegi elválasztók a Puskás Ferenc stadion metrómegállójában.

A  z ö l d   p ö t t y

Az 1998-as március 15-i múzeumkertes felvonulás videófelvételein nem nagyon látszottam. Nővérem barátnője ugyan észrevett, és zöld pöttynek nevezett, mivel zöld kabát, sapka volt rajtam. 12,5 éves voltam akkor. Nem éreztem jól magam, mivel előző nap és aznap is piszkáltak a többiek és nem éppen erre vágytam a hétvégén. A hét azon két napján, amikor biztonságban érezhettem magam. Nekem a hétvégék és az iskolai szünetek a béke szigetét jelentették. A részletekbe nem szívesen megyek bele, mert akkor a cikk több oldalas lenne. Annyit leírok viszont, hogy megjegyezték az osztálytársaim, hogy más kokárdát viselek és nem olyat, amit mindenki. Nem tehettem róla, mivel amiket kiosztottak előző nap, azokból nekem nem jutott. A március 15-i ünnep után mindenkinek a múzeumba kellett mennie. Ekkor láttam személyesen Göncz Árpádot, aki vidáman figyelt minket. Érdekes volt ez akkoriban.

Életemben voltam először TV-ben és akkor ez nagy dolognak számított nekem. 20 év után gondoltam írok erről egy rövid kis megemlékezést, mivel ez is az életem egyik fontos része volt. Olyan, amit nem is akartam, hogy fontos legyen.

B E N