2018. március 4., vasárnap

A 3-as metró romjai

Ahányszor meglátogatom Katit, van szerencsém látni a 3-as metró lejárójának külső állapotát. A Gyöngyösi utca levezetője egyelőre szomorú látványt nyújt. Kibontott kőtörmelékek kupaca a lépcső alján, kőlapoktól levetkőztetett falak. Szívesen megnézném milyen most a helyzet a föld alatt. A metró felújításának oldalán ugyan mutatnak képeket, mégsem eleget. Én a részletekre nagyon odafigyelnék, mivel nem mindennapi tevékenységről van szó. Egyik este megnéztem az állapotokat az Árpád hídnál. Persze alig lehetett látni bármit is. Bekukucskáltam egy nyíláson hogy szemügyre vegyem milyen az egyik kedvenc 3-as metrós állomásom állapota. Szintén szomorú volt. Azt a pillanatot nem tudtam lefotózni, viszont tegnap, Katihoz menet beleskelődtem a Gyöngyösi utcai fém színfalak mögé: 




A Kati felé vezető részen elbontották a lépcsőket. Lehetséges, hogy a metrós kabinok beépítése miatt alakították így ki a területet. Kissé ijesztő volt a látvány. Az már eldőlt, hogy akadálymentes lesz a 3-as metró a felújítás során. Ennek nagyon örülök. Állítólag már év végén átadásra kerül a metró északi szakasza. Most ismét lehetőség van arra, hogy Káposztásmegyerig meghosszabbítják a kék vonalat. Remélem így is lesz. Kiírták a pályázatot továbbá arra, hogy már nyáron elkezdődne a 3-as metró középső szakaszának rekonstrukciója. A baj az, hogy hiába a tenderezgetés, nem lesz olcsóbb a legrégebbi vonalszakasz felújítása, mivel az van a legrosszabb állapotban. Politikai hozzáállás kérdése hogy mi lesz a középső rész sorsa. Több értelme van, mint temérdek villamos vonalat, vagy használatlan stadionokat építeni.


B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.