2018. március 8., csütörtök

A zene éve: 2020 (logóterv)

Ugyan még csak 2018-at írunk, viszont lényegesnek tartom, hogy már most elkezdjem tervezni a 2020-as zene éve projektet. Ebben az évben lesz ugyanis majd 20 éve, hogy intenzíven hallgatok zenét és még annak is 20 esztendeje lesz, hogy a latin zenei kultúrát megismertem. Egyik nap rábukkantam egy papírboltra, ahol arany és ezüst lakkfilceket vettem. Megjött az ihlet, itthon neki is láttam a tervezésnek. 
Ezüst és arany "bakelit" rajzok. 


Persze ezek csak tervek. Legkésőbb 2019-ig el kell készüljek a véglegesített változatokkal.

2020: A könyv

Nemrég belekezdtem egy könyvnek írásába, amely a zenehallgatásaim emlékezetesebb, és szép pillanatait idézi fel. A könyvet 2019 decemberére tervezem befejezni. Kereskedelmi forgalomba nem hozom, mivel személyes élményeimet osztom meg a lapok, és sorok között. Egyetlen példány készül majd belőle, amelynek majd csak a borítóját fogom közzétenni. Minden fejezet egy év történetét tartalmazza. Pl. az első fejezet: 2000, a második 2001, a harmadik fejezet pedig 2002. számozású lesz.

Elveszett emléktárgyak felkutatása
Az elmúlt 18 év során számos CD-t, kazettát, egyebet szereztem be, köztük relikviákat is. Vannak elveszett fényképek is a múltból, melyeket nem találok. Van még idő arra, hogy ezeket előbányásszam, mivel minden szép emlék lényeges.

A 2020-as zenei év részleteiről majd 2019-től kezdek írni részletesebben.

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.