2017. augusztus 16., szerda

Metrófelújítás ősszel?

Fotó: Ben

Azért is kérdőjeles a cikkem címe, mert ki tudja, mi történik októberig. Csúszás, vagy munkához látás? A budapesti 3-as metró felújítása ugyanis októberben vagy novemberben kezdődik meg, mégpedig a kék szakasz fiatalabb vonalain. A rekonstrukció első részében az Dózsa György út és Újpest-Központ közötti állomásokat fogják felújítani.




 



Ezek az állomások 2-4 évet még várhatnának 
                                                  Az ajtók tekintete is sok mindent elárul

A Dózsa György út és az Árpád hídi állomásokat 1984-ben, míg a Forgách utcai és az Újpest-Központ közötti szakaszt 1990-ben adták át az utasoknak. Az utóbbi műszaki állapota 27 éves, míg az előző 33 éves. Az idei átépítéskor 2 megálló megérett a felújításra, de a maradék 4 úgy gondolom, még várhatna. Sokkal nagyobb bajt okozhat a kék metróvonal 1976 és 1980-as szakaszai, amelyek már bőven megértek egy alapos beavatkozásra. A Nagyvárad tér és Deák téri szakasz a legrégebbi és azok közül a leg siralmasabb állapotban a Klinikák és a Kálvin téri megállók vannak. 

A Dózsa György út és az Árpád hídi állomásokat 1984-ben, míg a Forgách utcai és az Újpest-Központ közötti szakaszt 1990-ben adták át az utasoknak. Az utóbbi műszaki állapota 27, míg az előző 33 éves. Az idei átépítéskor 2 megálló megérett a felújításra, de a maradék 4 úgy gondolom, még várhatna. Sokkal nagyobb bajt okozhat a kék metróvonal 1976 és 1980-as szakaszai, amelyek már bőven megértek egy alapos beavatkozásra. A Nagyvárad tér és Deák téri szakasz a legrégebbi és azok közül a leg siralmasabb állapotban a Klinikák és a Kálvin téri megállók vannak. Nem tartom logikusnak, hogy a fiatalabb szakasz átépítésével kezdik a rekonstrukciót. Sokkal nagyobb szükség van a régit részét megcsinálni, hisz itt a legforgalmasabb a metró. Eleve az is nagy hülyeség, hogy az új orosz kocsikat a régi arculatban futtatják, hisz a 3-as metró pályája is elöregedett, könnyedén tönkreteheti a szerelvényeket. 






Régi 3-as metró logó, mellé egy másik jelzőtáblával, és az 1976-ban átadott állomás eredeti táblája, mellette haldokló lilás fénnyel. 


 
Klinikák

Sötétes metróbelső 

Ferenciek tere
A felszíni aluljárót felújították. Ha már anno a teret átépítették beleférhetett volna a metróállomás rekonstrukciója is, ahogy anno a 4-es metró átadása előtt a Kálvin téri 3-as metróállomásának felújítása is. 

 Tessék vigyázni! Az ajtók csukódnak!
Ha valóban lesz ősztől felújítás akkor a képeken megmarad a jelenlegi állomások arculatai. 

 Nyugati pályaudvar


Újabb képek a jelenlegi állapotokról. Ha tényleg belevágnak a felújításba, akkor 2018 novemberére készül el a 6 felújított megálló. Furcsa hogy ilyen lassan csinálják majd, hisz emlékszem arra, hogy amikor anno a 2-es metrót újították fel, akkor 2004-ben kettőt, 2005-2007-ig pedig 3-3 megállót építettek át bő 3 hónap alatt! 1 év 12 hónapból áll és a 3-as vonalon hat állomás újul meg. Ha szét is választják a munkákat max. 6-7 hónap jönne ki. Emlékszem, hogy 1995-ben a Kisföldalatti (M1) rekonstrukciója nem került 1 évbe sem.   

2020-ra nem készül el
Pont a zene évében, 2020-ra mondták, hogy elkészül a 3-as metró teljes felújítása. Ez azonban lehetetlen, hisz ha 2018-ra ígérik a Dózsa György út és az Újpest-Központ közötti rész elkészültét, akkor 2 év alatt fogják összekapkodni a maradék 13 megálló felújítását?  

Így lenne a legnormálisabb feladatelvégzés:
Nagyvárad tér - Deák tér (2017. október - 2018. március-április) (6 megálló)
Határ út - Népliget (2018. június - 2018. szeptember) (4 megálló)
A Kőbánya-kispesti állomást 2011-ben felújították
Arany János utca – Árpád híd (2018. október - 2019. március) (5 megálló)
Forgách utca – Újpest-Központ (2019. június -2019. szeptember) (4 megálló)

A legnormálisabb munkafolyamat, amit el tudnának végezni. Csúszás esetén is elkészülhet 2020-ra az egész felújítás. Ha akarják. 

Kíváncsian várom az újabb fejleményeket az őszi rekonstrukcióval kapcsolatban. Benne van a pakliban, hogy történik egy újabb kifogás, amiért ismét csúsztatják a 3-as metró felújítását. Mindenesetre kiderül hamarosan, hogy lesz csúszda vagy sem. Nem lepődök meg ha igen. 

Aki szeretne egyet nevetni a 3-as metróval kapcsolatban az tekintse meg ezt a Dumaszínházas videót:

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.