2017. augusztus 22., kedd

Az utolsó darab

Nemrég felfedeztem egy új CD-s online oldalt ahol szintén lehet lemezeket rendelni. Volt egy Ricardo Montaner album, amely 2009-ben jelent meg. A Las cosas son como son-t ugyan lehetett kapni, de nagyon drágán árulták és gondoltam megvárom, míg leárazzák. Érdekes, mert a többi albuma teljesen rendes áron kapható, igaz nem mindegyik. Van, amit sajnos már nem lehet kapni, max. az ebay oldalán. Végre eljött az ideje annak, hogy a 2009-es Montaner lemezt megvegyem. Ma meg is vásároltam.  Szerencsém volt, mert ahol megrendeltem ott azt mondták, hogy pont az utolsó darabot kaptam meg. Meg kell mondanom, nagy szerencsém volt. Örültem a CD-nek. Mielőtt megvásároltam az albumot előtte a spotify zenei oldalon meghallgattam. Ezután a neten megnéztem milyen lesz a CD tokja, füzete, korongjának külseje. Tetszett nagyon. Persze nem bírtam magammal, már a buszmegállóban megnéztem a CD füzetet és nagyon tetszett a tartalma. Kissé kevésnek tartottam, de ennek ellenére tetszett. Szüleimtől kaptam a CD-t a névnapom alkalmából.


Az "o" betű helyét a lyuk, illetve a lemez helye helyettesíti. :) 


A napfény "bearanyozza". Nem árt neki. :)



A CD füzet

Csodálatos lemez! Romantikus, lélekmelengető alkotás! Kár hogy ennek az énekesnek a lemezét sem forgalmazzák Magyarországon. Biztos lenne rá igénye azoknak a zenerajongóknak, akik szeretik a romantikus balladát. A latin zenének gazdag érzelemvilága van.  

Az énekes legutóbbi lemezeinél és ennél is megfigyeltem hasonlóságokat.
1) A 2003-as Prohibido Olvidar borítójának stílusa hasonlít a 2009-eshez.
Mintha az albumok testvérek lennének. :) 

2) 2005-ben a Todo Y Nada című albumának megjelenésekor meglepődtem, hogy átlátszó a CD korongja. A Las Cosas son como son is ilyen, és a 2014-es Agradecido is. 

Most már 8 Ricardo Montaner CD-m van. Valamikor tervezem beszerezni a Las mejores canciones del mundo I-II. részét is, melyben az énekes különböző latin zenei előadók slágereit dolgozza fel.

B E N

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.